Elszálltak a közúti fuvarozás költségei - újra meglódul az infláció?

Döbbenetes mértékben nőttek a közúti fuvarozás költségei. Emiatt tovább nő az infláció is, de van más baj is.

2024. május 14., 11:59

Szerző:

Negyedéves alapon csaknem 8 százalékkal, éves összevetésben 16,4 százalékkal nőttek idén március végéig a belföldi közúti fuvarozás költségei, olvasható a legfrissebb Közúti Fuvarozási Árindexben, amit a 444 közölt.

A Digilog tanácsadócég által készített elemzés szerint a nemzetközi szállítmányozásban kisebb mértékű, de az inflációt sokszorosan meghaladó volt a drágulás: negyedéves alapon 3,6 százalékos, míg éves szinten 13,5 százalékos drágulást regisztráltak.

Az eddigi 3,6-3,7 százalékos idei éves inflációt sokszorosan meghaladó drágulás főleg a használatarányos útdíj extrém növekedéséből adódik, a nemzetközi szállítmányozás költségnövekedésének kétharmadát, a hazai drágulás háromnegyedét ez okozza. Emellett 8-10 százalékkal nőttek a gépjárművezetők bérei, 15-20 százalékkal a lízingkamatok.

A fuvarozók idén eddig a megnövekedett költségeikből 5-6 százalékot tudtak áthárítani, vagyis ennyivel emelték a tarifáikat. Ez már most is magasabb az inflációnál, de a helyzet később ennél is rosszabb lehet. Az elemzés szerint ugyanis most arra lehet számítani, hogy a veszteségesen működő szállítmányozók „minden bizonnyal felgyorsítják a kamionok számának leépítését, ami a recesszió elmúlásakor jelentős kapacitáshiányt és megugró fuvardíjakat okozhat majd” – írja a lap.

Nem csak a közti fuvarozással van baj

Noha a KSH áprilisra meglehetősen csekély drágulást mutatott ki, az infláció nem kímélte összesen mintegy 40 termék és szolgáltatás árát. Így azok sohasem voltak olyan magasak, mint ma.

Az infláció már tavaly novemberben is brutális volt Magyarországon, így rekord összegbe került a temetés, a jogsi és a fodrász, ám mostanra kiderült, mindennél van még feljebb. A temetés a legfrissebb adatok szerint idén áprilisra 22-30 ezer forinttal tovább drágult. A hajvágás ára is az egekbe nőtt, a tavaly novemberi rekordot többszáz forinttal meghaladva. Egyezően a jogosítvány megszerzésének költségeivel, ami több mint hatezer forinttal kerül már többe – derül ki az  Azénpénzem.hu elemzéséből.

Eszerint a marhahús sohasem került ennyire sokba, mint idén áprilisban. Ugyanez a helyzet a csemegeszalonnával, vagy a gombával, a narancslével, az ásványvízzel is. A napi menü és az iskolai ebéd ára is rekordot ért el. Ahogy vendéglátóhelyen sem kértek még soha el annyit el egy kávéért, mint amekkora összeg a legutóbbi árstatisztikában szerepel.

Ugyanakkor mintegy húsz termék került az idén áprilisban legalább egy ezressel kevesebbe eddigi legmagasabb áránál. Így a 3 és a 4 csillagos szállodai szobákért is kevesebbet kell fizetni, de a férfi átmeneti kabátért is valamivel csekélyebb összeget kell már kiadni. A portál szerint már ebből is látszik, hogy valójában a drágulás felé billenhet a fogyasztók érzékelése.

A portál szerint érdemes felidézni, hogy idén áprilisban az infláció ugyan némiképp magasabb lett a vártnál, de a KSH így is meglehetősen csekély drágulást mutatott ki. A fogyasztói árak 3,7 százalékos növekedése utoljára 2021 tavaszán látott szintet idéz. Ez azonban valójában a statisztika nagy varázslata – írja a cikk. Az ugyanis, hogy éves összevetésben az árak már nem nőnek olyan ütemesen, az nem jelenti azt, hogy a háziasszonyoknak a boltokban ne kellene mélyen nyúlni a pénztárcájukba.

Az infláció ugyanis egy viszonyszám, azt jelzi, hogy a megnevezett – általában a pont egy évvel korábbihoz, képesti – intervallumban milyen volt az árak mozgása. Amihez viszonyítanak az a bázis. A megugráshoz képest többnyire könnyű lanyhulást kimutatni. Végül a portál Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzőjére hivatkozva azt írja: a „bázishatás” áprilisban még támogató volt, de májustól várhatóan ismét emelkednek az éves inflációs ráták.

(Kiemelt kép: Forgalom az M0-s nyugati szektorában, Diósdnál. Fotó: 168.hu)

Az európai e-kereskedők érdekvédelmi szervezete és tágországi társult szervezetei nyílt levélben fordultak az EU és a tagországok törvényhozásához, hogy lépjenek fel a Temu szerintük piactorzító működésével szemben.