Jól gondolja meg, mit rendel a Sheinről: így keserítette meg vásárlója életét a kínai ruhaóriás

Újabb kínos botrányba keveredett a Shein: egyik ügyfelük egy pár csizmát rendelt tőlük, ám a csomagjához egy élő skorpiót is kapott.

2024. október 14., 10:49

Szerző:

A bristoli egyetem 18 éves hallgatója, Sofia Alonso-Mossinger nemrég egy pár csizmát rendelt a Shein nevű webshopról. A csomag meg is érkezett hozzá, azonban amikor kibontotta azt, észrevette, hogy a csizmák mellett egy skorpiót is mellékeltek – írja a BBC. A lány a lapnak elmondta: 

„Azt hittem, hogy egy játék, amíg meg nem mozdult.”

Hozzátette, „elég ijesztő” volt, ám mikor rájött, hogy tényleg egy élő skorpióról van szó, először az jutott eszébe, hogy álmodik, de aztán megrémült az állattól. Végül visszahúzta a csomagolás cipzárját, hogy bezárja abba a skorpiót.

Alonso-Mossinger szobatársa, a szintén 18 éves Phoebe Hunt az eset kapcsán arról beszélt, hogy sikoltozást hallott, így kirohant, hogy megnézze, mitől ijedt meg ennyire Alonso-Mossinger. Elmondta, nem volt túlságosan feldobva, hogy egy skorpió van a lakásban.

„Őszinte leszek, először azt mondtam, hogy öljük meg, de mindenki más azt mondta, hogy az nem lenne emberséges, úgyhogy felmerült, hogy átrakjuk a ruha csomagolásából egy ételtartóba.”

Később egy újabb szereplő, Oliver James is megjelent a szobában, aki a lányok lakótársa, és zoológiát tanul. Ő volt az, aki az állat életét megmentve egy konyhai fogóval áthelyezte őt egy műanyag edénybe. 

Így reagált a Shein

A BBC természetesen megkereste az eset kapcsán a Sheint, ahonnan közölték, hogy belső vizsgálatot indítottak az eset miatt, és megállapították, hogy minden rendben van a helyszínen, ahol az érintett csizmákat csomagolják. „Helyszíni csapataink ellenőrizték a szállítmányok csomagolási folyamatát, és elvégezték a raktárunkban lévő áruk ellenőrzését, és megerősítették, hogy minden szabványos működési folyamatot betartottak” – írták. 

Nem ez az első Shein-botrány

A Shein kapcsán nem ez az első – ám ez talán az egyik legdurvább – botrány, amiről hallani lehet. Legutóbb arról írtunk, hogy Olaszországban folytatnak vizsgálatot a cég ellen a fenntarthatósági állításai miatt. A kínai fast fashion óriásvállalat ellen az olasz trösztellenes felügyelet azért indított eljárást, mert a webshopot üzemeltető Infinite Styles Serves Co. Limited nevű dublini székhelyű cég félrevezette a vásárlóit. Ám hogy mivel és hogyan tette ezt pontosan, arról itt olvashat bővebben. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Jade GAO / AFP)