Pillanatok kérdése, hogy végleg összeomoljon a Shein

Az elmúlt időszakban többször érte az a vád a Sheint, hogy érintett a gyerekmunkában, amit a cég most beismert.

2024. augusztus 29., 12:07

Szerző:

Az online divatkereskedő Shein beismerte, hogy tavaly két esetben gyermekmunkát, valamint a minimálbér kifizetését elmulasztó gyárakat talált az ellátási láncában, miközben megpróbál támogatást szerezni egy potenciális 50 milliárd fontos brit tőzsdei bevezetéshez – írja cikkében a Nuus, hozzátéve: a hír megdöbbentő, hisz a múltban sokszor érte az a vád a Sheint, hogy érintett a gyerekmunkában, ugyanakkor a cég most ezt be is ismerte.

De mi történt pontosan? A gyermekmunkára vonatkozó beismerésre azután került sor, hogy megjelent a Shein 2023-as fenntarthatósági jelentése, ami után a munkavállalói jogvédők felszólították a brit kormányt, hogy ellenezzenek egy esetleges Shein-bevezetést a Londoni Értéktőzsdén, a vállalat ellátási láncának átláthatóságával és az etikai kérdésekkel kapcsolatos aggályok miatt. A Brit Divattanács (BFC) szintén kijelentette, hogy a bevezetés, amelyet akár már a következő hónapban bejelenthetnek, „jelentős aggodalmat” jelentene az iparág számára – írja a The Guardian. 

Egy idei nyomozás ráadásul – melyet a svájci székhelyű nonprofit szervezet, a Public Eye végzett el – arra jutott, hogy a Shein számára ruhákat készítő munkavállalók rendszeresen több mint 70 órás heteket dolgoznak. Emellett kényszermunka vádak merültek fel a kínai ujgur régióban, illetve a cég „lezser hozzáállása” miatt számos szabadalmi per is indult a cég ellen. 

A Shein londoni tőzsdére való bevezetése tehát erősen kérdéses, mint ahogyan korábban a cég New York-i tőzsdén való megjelenése is meghiúsult. Annak oka is hasonló volt, az amerikai törvényhozók aggályokat vetettek fel az állítólagos munkaügyi visszaélésekkel és a versenytársak peres ügyeivel kapcsolatban.

A Shein bevádolta a Temut

A napokban írtuk meg, hogy perre megy a Shein a Temu ellen az Egyesült Államokban – számolt be a hírről a CNBC. A Shein ugyanis azt állítja: a konkurens cég ellopta a terveiket, emellett hamisítással és szellemi tulajdon megsértésével, illetve csalással terjeszkedett. A Shein a keresetet be is nyújtotta egy washingtoni szövetségi bíróságra. Az ügy érdekessége, hogy más nagymárkák (például a Levi Strauss, a H&M) a Sheint vádolják ugyanezzel.

A Shein persze nem csak ezt állítja vetélytársáról, hanem azt is, hogy a Temu arra ösztönzi a gyártókat, hogy más márkák dizájnját lopják el. Ráadásul szerintük a Temu akkor sem távolítja el ezeknek a gyártóknak a termékeit a platformjáról, ha beismerték, hogy valóban ellopták azokat. Végül a Temu folyamatosan lefelé nyomja a felvásárlási árait, amivel csalásra és mások lemásolására ösztönzi a beszállítóit.

A Temu egyértelműen közölte, hogy szerintük nem igazak a Shein által megfogalmazott vádak. A cég szóvivője szerint a Sheint „szellemi tulajdonjogi perek egész hegye temeti el”, és ezzel együtt „van képe másokkal szemben pont olyan visszaélések miatt vádaskodni, amelyekért őt beperelték”.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Jade GAO / AFP)