A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2010. január 21., 11:10
A fizetésképtelenné vált légitársaság hitelezőinek találkozóján ismertetik a csődbiztos jelentését és megválasztják a hitelezők bizottságát. A csődbiztos leváltásáról is döntenek – írta a SITA szlovákiai hírügynökség.
2010. január 20., 11:09
Ahogy már megszokhattuk, most is két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozat hangzott el az ország gazdasági helyzetéről, az egyik a pénzügyminiszter, a másik az ellenzék vezető szakértője részéről. A két politikus érvelése iskolapéldája volt a két politikai oldal kommunikációs stratégiája közötti különbségnek.
2010. január 20., 07:50
Több mint egy millió autós váltott biztosítót tavaly a kötelező felelősségbiztosítási kampányban. Többségük még nem kapott csekket az új biztosítótól, de nem kell aggódniuk, a fizetés végső határideje ugyanis március 2-a.
2010. január 20., 03:53
A Magosz igazgatója azt állítja, az agrártárca nem fizette be az önpénzt a kárenyhítési alapba, így a jégkárt szenvedett szabolcsi termelők nem juthatnak a pénzükhöz. A tárca azt mondja, épp akkora összeget tett be, amekkorát kell.
2010. január 19., 20:01
Nem az a feladat, hogy a következő válságot megpróbáljuk elkerülni. Azon kell gondolkodnunk, hogyan fogunk tudni gyorsabban úrrá lenni rajta – mondja Kondor Péter. A Közép-európai Egyetem közgazdasági tanszékének adjunktusa nemrég a pénzügyi világ egyik legrangosabb elismerésének számító Smith Breeden-díjban részesült.
2010. január 19., 08:43
Bizonytalan értesítést jelent a „mikuláscsomag“, hiszen azt a szél elfújhatja, az eső eláztathatja, bárki eltávolíthatja. A fizetésre megszabott idő ezért akkor kezdődjön, amikor a megbírságolt autós bizonyíthatóan tudomást szerzett a büntetéséről – legalábbis ezt javasolja az Szabó Máté ombudsman.
2010. január 19., 05:04
Ugyanazon jogviszonyt az adóhatóság nem minősíthet adózónként eltérően – hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság az alábbi jogvitában.
2010. január 18., 11:00
Aki nem akarja idegesíteni magát, jobb, ha oda sem figyel a két nagy párt között a nyugdíjrendszer jövője körül zajló, egyre durvábbá váló szócsatára. A vita ugyanis valójában nem a nyugdíjakról, hanem a választások előtti szavazatszerzésről szól, a politikai kampány pedig nem alkalmas arra, hogy értelmes érveket ütköztessenek a valódi megoldáskeresés érdekében.
2010. január 17., 14:56
A Magyar Televízió 2008-ban és 2009-ben összesen 1,2 milliárd forintot takarított meg a műsorterjesztési költség költségvetési előirányzatához képest. Ebből az összegből a kormány 670 millió forintot juttat vissza a legnagyobb közmédiumhoz, miután az intézmény szabadon felhasználható forrásait a felére csökkentette.
2010. január 17., 13:00
A tavalyi utolsó negyedévben két számjegyű növekedést regisztráltak a piackutatók. Kelet-Európában viszont változatlanul gyenge a kereslet.
2010. január 16., 20:11
Szombattól már csak a 11 számjegyű mobilhívások lesznek eredményesek a mobiltelefon-szolgáltatók hálózatán belüli hívásoknál, illetve a hálózaton belüli sms, mms küldésnél, vagy akár videotelefonáláskor is.
2010. január 15., 07:23
Péntektől 18-ról 5 százalékra csökken a távfűtés áfája, amelynek eredményeként országosan a mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban élő csaknem kétmillió ember terhei csökkennek - közölte a kormányszóvivő csütörtökön.
2010. január 14., 22:41
A KSH adatai szerint tavaly átlagosan 4,2 százalékkal emelkedtek idehaza a fogyasztói árak. Ez számottevő csökkenést jelent a 2008-ban mért, 6,1 százalékos inflációhoz képest. „Ennél lehetett volna rosszabb, jobb nemigen, az adott feltételek között” – kommentálta az adatot a 168ora.hu-nak Petschnig Mária Zita.
2010. január 14., 12:06
A távközlési vállalat megtévesztően, a korlátozásokról egyáltalán nem vagy nem megfelelő módon tájékoztatva reklámozta egyik ajánlatát.
2010. január 13., 14:10
A fővárosiak életét megkeserítő BKV-s sztrájkkal az a legnagyobb baj, hogy szinte mindegy, elérik-e a dolgozók követeléseik teljesítését vagy sem, alapvető helyzetük nem fog változni: a rosszul működő és lassan finanszírozhatatlanná váló cégnél elkerülhetetlen a kemény megszorításokkal is járó drasztikus belső átalakítás, amelyen egyébként a magáncégek már átmentek, a köztulajdonú vállalatoknál azonban ez általában elmaradt.
2010. január 13., 09:44
Megközelítőleg 27 000 új lakás épült 2009-ben Magyarországon. 2010-ben jóval kevesebbre számít az építőipari szakma, ezért a szakértők jövőre már keresleti piacot jósolnak – írta a .
2010. január 13., 08:14
Valótlanul állította a T-Mobile reklámjaiban, hogy év végéig minden új T-Mobile előfizetés mellé 3000 percnyi beszélgetést ajándékba ad – írja közleményében a GVH. Ezért a versenyhivatal 20 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra – írta a .