A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2010. február 9., 14:44
A magyar állam véglegesen elvesztette a Postabank-pert, miután keddi ítéletében a Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a magyar állam a Postabank könyvvizsgálói ügyében korábban hozott elutasító bírósági döntés ügyében indított – közölte az MTI.
2010. február 9., 07:46
A Channing Tatum nevével fémjelzett Dear John című romantikus alkotás jócskán felülmúlta az előzetes várakozásokat.
2010. február 9., 00:09
A 168 Óra január 21-i számában, a Levélhullás rovatban a Sztrájk? című levélben „a »boldog« szocializmus éveiben” kifejezésnél miért kellett a boldog szót idézőjelbe tenni?
2010. február 8., 10:58
Az MKB Bank befektetési lehetőségek sorát kínálja azoknak, akik megtakarításaikat hosszú távon kívánják kamatoztatni. Számukra lehet kecsegtető, az új, MKB Trezor Tartós Megtakarítási Számla.
2010. február 8., 10:55
Úgy tűnik, ha nem hirdetett volna a főpolgármester a téli hónapokra kilakoltatási moratóriumot Budapesten, talán Csillag Ervin budai nyugdíjas története is csak egy eset marad a sok közül.
2010. február 8., 08:27
Vodafone: 21 megás internet a Dunakorzón. A szolgáltató egyelőre a belvárosi sétálóutcák mentén épít HSPA+ hálózatot.
2010. február 8., 08:07
Karinthy Márton nem szereti Major Tamást. Ez a magánügye. Nemszeretem lelkéből cikket ír Major születésének százéves évfordulóján a 168 Órának. Ez nem a magánügye, de annyi baj legyen. Viszont az, hogy hamisít, ferdít, és nemszeretem lelkét Majorra feketíti, nyilvános köztudatmérgezés.
2010. február 8., 05:42
Aggódnak a Fidesz egyre valószínűbb választási diadala miatt a nemzetközi befektetők. Közben Közép-Európa valutái gyengültek, a tőzsdék esésnek indultak pénteken - így reagált a régió pénzügyi közössége a görög, portugál és spanyol gazdaság gondjaira. A "kavarodás" euróövezetre gyakorolt hatása azonban kisebb volt a vártnál.
2010. február 7., 07:36
Emlékeztetnék arra, amikor 2000-ben Györgyi Kálmán legfőbb ügyész hirtelen lemondott. Azt mondták: nem releváns a véleménye. Neki. Egy közjogi méltóságnak.
2010. február 7., 07:35
Bokor László szemleútjáról írt tudósításában (168 Óra, „Vaskereszt és selyemzsinór”) idézi Lénárd Sándor német, latin, magyar, olasz és angol nyelven publikáló magyar orvos, költő, író, orgona- és zongoraművész keserű aforizmáját: „Csata nem lehet úgy elveszítve, hogy némi hősiességet ne tudna abból kicsiholni az epekedő utókor.”
2010. február 7., 07:33
Régóta észrevettem, de ma bedurrant az agyam. Lehet, azért, mert a nemrég nyilvánosságra hozott Jobbik-programot is a héten olvastam át, s döbbenten tapasztaltam, hogy a párt „elfeledett nagyjaink” számára, többek között Prohászka Ottokárnak szobrot állítana. Annak a Prohászkának, aki 1920. szeptember 16-i nemzetgyűlési beszédében a numerus claususról folytatott vita során a „magyar irodalom elzsidósodásáról” beszélt, magát a törvényt pedig „faji önvédelemnek” titulálta.
2010. február 6., 15:15
Tudják, hogy törvénysértő, amit tesznek, de így is a legképtelenebb feltételekkel mondanak fel dolgozóiknak egyes munkáltatók. A válság továbbra is remek „ürügyet” szolgáltat a trükközésre – derül ki a összeállításából.
2010. február 6., 11:15
Az euró gyengülése következtében a svájci központi bank csökkenti intervenciós szinthatárát, ami a frank-forint keresztárfolyam emelkedését okozhatja – írta a .
2010. február 6., 08:44
Ma kaptam meg a nyugdíjamért aggódó levelét és a hozzá mellékelt Fidesz-garanciát. Meglepett, hogy Ön, az Európai Parlament alelnöke ismeri a lakcímemet, és ír nekem, aki a világtól lassan visszahúzódó, hetvenegy éves nyugdíjas vagyok.
2010. február 6., 08:39
Hallgatom a hírekben: „Ha a rendőr engedély nélkül megy vécére, vagy szolgálatban elbóbiskol, bűncselekményt [!] követ el.”
2010. február 6., 05:33
Február 4-én este 91 percig sötét maradt a Tv2 képernyője, a nézettség ennek megfelelően - az adott sávban - minimálisra csökkent.