Kötelező: csak évek múlva derül ki, hogy az autósok valóban jól járnak-e

Több mint egy millió autós váltott biztosítót tavaly a kötelező felelősségbiztosítási kampányban. Többségük még nem kapott csekket az új biztosítótól, de nem kell aggódniuk, a fizetés végső határideje ugyanis március 2-a.

2010. január 20., 07:50

Januártól az eddigi kormányrendelet helyett törvény szabályozza a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Az új jogszabálynak köszönhetően harmincról hatvan napra nő a türelmi idő. Ez azt jelenti, hogy ha az ügyfél nem fizeti be a díjat, akkor az esedékességtől számított hatvan napig még nem szűnik meg a biztosítása. Ez azért is nagyon fontos, mert tavaly rekord számú, több mint egy millió autós döntött úgy, hogy másik biztosítónál szeretné a kötelező felelősségbiztosítás díját fizetni. A biztosítók többsége pedig éppen a nagy adminisztrációs teher miatt még nem küldte ki a csekkeket. Várhatóan január végéig mindenki megkapja a csekket – mondja Rácz István, a Biztosítás.hu internetes alkuszcég ügyvezetője.

A hatvan nap március 2-án jár le, addig tehát elég a decemberig befizetett csekket felmutatni egy közúti ellenőrzés során, de nem árt, ha az új biztosítási szerződés ajánlata is az autósnál van. A síelőknek és más külföldre utazóknak szüksége lehet a biztosítást külföldön igazoló zöldkártyára, amit már a díj befizetése előtt is megkaphatnak. Ehhez magát a biztosítót vagy azt az alkuszcéget kell megkeresni, amelyen keresztül megkötötték a biztosítást. A postázást is figyelembe véve, érdemes az utazás előtt legalább egy héttel kérni a zöldkártyát, vagy személyesen elmenni érte.

Az év elején hatályba lépett törvény fontos eleme, hogy aki már január 1-je után vásárol autót, annak a kötelező biztosításának az évfordulója a vásárlás napjára esik majd – mondja Cselovszki Zsolt a Független Biztosítási Alkuszok gépjárműszekciójának vezetője. Attól nem kell tartani, hogy elfelejti az évfordulót az ügyfél, ugyanis ki kell majd erről értesíteni. Az majd csak évek múlva derül ki, hogy az autósok valóban jól járnak-e ezzel az új szabállyal. Idén ősszel még lesz kötelező kampány, hiszen az 2010-ben autót vásárlókon kívül mindenki másnak még január 1-je az évforduló. De az évek során ez a kampány elhal majd – adta hírül az

MR1-Kossuth Rádió.

Ugyanakkor éppen az őszi kampányoknak és az internetes összehasonlítások elterjedésének volt köszönhető, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent a kötelező biztosítás átlagdíja; negyvenötezer forintról tavaly ősszel már huszonötezer forintra olvadt. Ha nem lesz ekkora felhajtás a kötelező biztosítás körül, nem valószínű, hogy az autósok ilyen figyelemmel kísérik majd a díjakat.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.