Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2009. december 31., 14:30

A dollár gyengülésével párhuzamosan erősödött a forint az év utolsó napján: az eurót csütörtök délután egy órakor 270,24 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a reggel kilenc órai 272,52 forint és a szerda délutáni 271,82 forint után – közölte az MTI.

2009. december 31., 08:00

Január végéig kell aláírni azokat a megállapodásokat, aminek alapján a magyar állam ismét a Malév többségi tulajdonosa lesz - írja a Népszabadság és a Napi Gazdaság a csütörtöki számában az erről szóló kormányhatározatot ismertetve.

2009. december 30., 11:44

Bár 2010 még mindig a válság éve lesz és sok jót egyelőre nem remélhetünk, a sok negatív hatás mellett az idei mélyponthoz képest azért már lesznek kedvező változások is. Ezek közvetlenül vagy közvetve sokakat érintenek, bár még kevéssé fogjuk érzékelni őket. Lesz, akinek jobb lesz, mint az idén, lesz akinek rosszabb, várhatóan az utóbbiak lesznek többségben.

2009. december 30., 08:41

- Január végéig újra beindítják a földért életjáradékot programot, amiről lényegében megállapodás született Gőgös Zoltánnak, az agrártárca államtitkárának a vagyonkezelővel folytatott keddi tárgyalásán - írja a Népszabadság a szerdai számában. A lapot az MTI szemlézte.

2009. december 30., 07:30

- Januártól a megnyirbált életbiztosítási adókedvezmény is kikerül az szja-törvényből, ez elsősorban az alsó-középosztály öngondoskodását nehezíti, az állam pedig megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy a költségvetési hiányt nagyobb arányban fedezze belső forrásból - mondta az MTI-nek Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára.

2009. december 29., 17:34

Az eredeti jegybanki javaslathoz képest megengedőbb a hitelezés szigorításáról megjelent kormányrendelet - írja a Világgazdaság a keddi számában.

2009. december 29., 17:34

A kormány utolsó ülésen fogadta el a Körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló kormányrendeletét, a jelenlegi hitelezés gyakorlat szigorítása érdekében. A jogalkotást azonban nem előzte meg egy előzetes hatásvizsgálat – mondta a Bankszövetség tanácsadója a 168 Óra Online érdeklődésre.

2009. december 29., 10:38

Több évtizedes csúcsra emelkedett az elmúlt napokban több élelmiszer, így a tea, a kakaó és a cukor ára is az árupiacokon – írta a VG Online.

2009. december 29., 05:16

Talált pénz lehet a nyugdíj-előtakarékossági számlára (NYESZ) utalt befizetések után kapható adójóváírás azoknak, akik még a következő néhány napban lépnek. A NYESZ számlára még idén befizetett megtakarítás 30 százalékát, de maximum 100 ezer forintot vissza lehet igényelni a személyi jövedelemadóból – írta a VG Online.

2009. december 28., 11:03

Szinte biztosra vehető, hogy január közepén újra kitör a gázmizéria: Ukrajna aligha tud majd fizetni az orosz szállításokért, a Gazprom pedig válaszként vélhetően elzárja a csapokat, így egy időre az Európába irányuló tranzit is le fog állni. Nekünk azonban nincs okunk az aggodalomra, a készleteink akár három hónapra is elegendőek, addigra pedig biztosan rendeződik a helyzet.

2009. december 28., 08:48

Épülhet a Duna Passage multifunkcionális ingatlankomplexum, miután a fővárosi közgyűlés döntése alapján megszületett az önkormányzat és a fejlesztő között a településrendezési szerződés - mondta a Napi Gazdaságnak Beleznay Éva, Budapest megbízott főépítésze.

2009. december 28., 06:21

Számos termék és szolgáltatás ára megváltozik január elsejével, így nő a földgáz és egyes szolgáltatóknál az áram ára is, azonban kevesebbet kell majd fizetni az új évben a távhőért, és az ingatlanok utáni illeték is csökken. Mérséklődik továbbá a személyi jövedelemadó kulcsa, viszont megszűnik a béren kívüli juttatások adómentessége.

2009. december 27., 08:03

Több mint tíz év után véget ér az alkalmi munkavállalói könyv visszaélésekkel teli pályafutása, áprilistól ugyanis felváltja az egyszerűsített foglalkoztatás intézménye. Az új szisztéma nem biztos, hogy eléri a célját, mivel a jogalkotók akaratlanul is kiskapukat hagytak a feketemunkának – írta a .

2009. december 26., 09:20

Kicsire nem adunk. Mármint hitelt. Az idén megszűnt a kis kezdőrészletű, hosszú futamidejű kölcsön lehetősége, ami a kisebb autók piacát agyonvágta – de ez csupán az egyik baj volt. A válság miatt a vásárlóerő is eltűnt 2009-ben. Az autókereskedelem gyászos évet zár, és 2010-re sem jobbak a kilátások.

2009. december 26., 07:05

Oroszország leállítja januári olajkivitelét azon az egyetlen ukrán kikötőn keresztül, amelyen át még szállít, miközben attól tart, hogy Ukrajnának gondjai lesznek a decemberben kapott orosz földgáz ellenértékének előteremtésével. Mindez előjele lehet annak, hogy megismétlődik az idei év elejei eset, amikor ideiglenesen megszűnt az Európába irányuló orosz gázszállítás.