Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2009. december 13., 10:43

Karácsonyi vásár van Ausztria minden szögletében, és bár kétségkívül a bécsi a legnagyobb, érdemes ellátogatni más településekre is.

2009. december 13., 06:11

Az előzetes adatok szerint a Szerencsejáték Zrt. kicsit több mint 150 milliárd forint bevétellel és 5-6 milliárd forint nyereséggel zárja a 2009. évet, míg a terv 140 milliárd forint bevétel és 2,4 milliárd adózás előtti nyereség volt - tájékoztatta Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. (SZRt) szóvivője az MTI-t.

2009. december 12., 20:18

Az év hátralévő részében nem várható az üzemanyagárak észrevehető mértékű emelkedése, mert a külpiaci olaj- és késztermékjegyzésárak csökkenése nagyjából ellensúlyozza a dollár forinttal szembeni erősödését - írta szombati számában a Népszava, amely szerint viszont januártól a hajtóanyagok drágulásával kell számolni.

2009. december 12., 14:33

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete munkája során sorozatosan bírságolja a szabályszegő vállalkozásokat. A szervezet a befolyt bírságokból most egy „pénzügyi kisokos” portál léthozását támogatta. A honlap a pénz világában járatlanokat kalauzolja, hogy ne veszítsék el a pénzüket. Sőt, épp ellenkezőleg, gyarapítsák.

2009. december 12., 10:17

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) jócskán fölfelé módosította a 2010-re vonatkozó globális olajkeresleti prognózisát – írta a Napi Online.

2009. december 12., 08:31

A karácsony közeledtével a Google keresőjében is egyre jobban látható az ajándékok iránt növekvő igény. Szignifikánsan emelkedik egyes termékek népszerűsége, míg másoké folyamatosan zuhan – írta a Napi Online.

2009. december 11., 16:50

December 13-án, vasárnap 15.30-tól 20.30-ig munkabeszüntetésre hívta fel a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) a Malév földi kiszolgáló cége, a Malév GH dolgozóit - közölte a LESZ pénteken.

2009. december 10., 15:42

Nagy az igény a lakosság részéről a közszolgálati csatornákra és a közösségi értékek közvetítésére – állítja az Ipsos közvélemény kutató cég legutóbbi vizsgálata. A médiakutató szerint viszont ambivalens a viszonyunk a közmédiumokhoz.

2009. december 9., 12:56

Kemény számháború folyik a koppenhágai klímacsúcson a leginkább érintett országok között a globális felmelegedés megállítására teendő vállalásokról, a széndioxid kibocsátás korlátozásának mértékéről és ütemezéséről. Eközben egyre több tudós vélekedik úgy, hogy valójában hiba csak erre koncentrálni, a klímaváltozás természetes folyamat, a légszennyezés csupán kevéssé befolyásolja azt.

2009. december 9., 10:14

A pénz az mindenhol ugyanazt jelenti, egy olyan érték, amiből árukat és szolgáltatásokat tud magának venni az ember. A tőke megkeresésére azonban millió és egy módszer van, az egyik ezek között a tőzsde, és habár sok kritika éri a kereskedőket, be kell látni, hogy ugyanúgy működik itt a pénzkeresés, mint máshol.

2009. december 8., 10:36

Átlagosan 3,9 százalékkal drágulhat a gáz nettó végfelhasználói ára január 1-től, ezen belül a lakosság 5,6 százalékkal fizet többet, minden más fogyasztói csoportnak viszont olcsóbb lesz a gáz – írta a VG Online.

2009. december 8., 08:27

Bizonyos feltételek mellett a cégek 2010-ben esedékes béren kívüli juttatásokat is adómentesen, a 2009-es szabályok szerint adhatnak a dolgozóknak, és ezzel mind maguknak, mind a munkavállalóknak több ezer vagy tízezer forintot takaríthatnak meg – írta a Világgazdaság.

2009. december 8., 05:08

Valamikor a boldog békeidőkben volt olyan nagy értékű a hazai befektetési alapok tőkéjének növekedése, mint most novemberben. Mindez egy olyan hónapban, amikor a piacok fellendülése már megtört. Ennek a zöme eurót takar, de a dolláros alapokba is 2,5 milliárd forint áramlott – írta a Napi Online.

2009. december 7., 13:31

A kormány elképzelése a Malév részbeni visszaállamosításáról az adótartozások tőkésítésével önmagában az égvilágon semmit sem old meg, legfeljebb nyilvánvalóvá teszi azt, hogy a cégért a magyar államnak is felelősséget kell vállalnia. Több tízmilliárd forintnyi készpénz juttatás nélkül azonban a csőd elkerülhetetlenné válik.

2009. december 6., 06:47

A közösségi oldalak egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Világszerte már több száz millióan tartoznak valamelyik ismerősjelölő site-hoz. Ezzel együtt azonban mind több a kockázat, hisz sok regisztrált tag adataival
visszaélhetnek. De ez csak a baj egyik oldala.