Gázválság lesz, de nem nálunk

Ha az előjeleknek megfelelően két hét múlva leállnak az orosz földgázszállítások, ezúttal jóval egyszerűbb lesz magyarázatot adni rá, mint a korábbi években. Miután Kijev lényegében az IMF egyetlen előírását sem teljesítette, nem hívhatta le a 16 milliárd dolláros hitelkeret soron következő részletét, anélkül pedig nincs pénze arra, hogy a gázszámlát fizesse. A Valutaalap a szokásos elveit felrúgva még a nyáron hozzájárult ahhoz, hogy Ukrajna a kapott kölcsön egy részét gázvásárlásra fordítsa, hogy feltölthesse az EU-ba irányuló tranzit szempontjából kulcsfontosságú tározókat. Ezért cserébe garanciákat kért arra, hogy a pénzügyi helyzet stabilizálására és a válság következményeinek enyhítésére szigorú költségvetési megszorításokat vezetnek be és átfogó strukturális reformokat dolgoznak ki.

Az ukrán kormány azonban meg sem kísérelte teljesíteni az ígéreteit. A politikai és gazdasági elit figyelmét teljesen lekötik az érdekharcok és a januárban esedékes elnökválasztás kampánya. Nem is egy, de több frontvonal húzódik a különböző érdekcsoportok között, amelyek ezúttal még átmeneti kompromisszumra sem képesek jutni. Az elnök Juscsenko és a kormányt vezető Timosenko, valamint a mögöttük álló lobbik közötti ádáz küzdelem gyakorlatilag megbénította az államapparátust és kilátástalanná tett bármilyen válságkezelő intézkedés-csomagot. Ez nagyon sokba fog még kerülni Ukrajnának, de a kíméletlen eszközökkel harcoló feleket ez a jelek szerint egyáltalán nem izgatja.

Hogy a káosz még nagyobb legyen, a nyugati orientáció egymással együttműködni képtelen híveinek közös ellenfele az ország iparilag fejlettebb keleti részén lényegében egy tömbben élő orosz lakosság által támogatott exelnök, Viktor Janukovics, aki a nagy szomszédhoz való közeledést támogatja. A legfrissebb közvélemény kutatások szerint jelenleg ő a választások fő esélyese, mert még a nem orosz választók nagy részének is elege van a jelenlegi kormányzat tehetetlenségéből, a mindent átszövő korrupcióból, a katasztrofális gazdasági helyzet következményeiből, a zuhanó életszínvonalból, a megugró munkanélküliségből.

Arról szó nincs, hogy Janukovicstól gyökeres fordulatot várnának, de az orosz-ukrán konfliktus oldódásától a külső gazdasági nyomás enyhülését remélik, nem teljesen alaptalanul. Moszkva számtalanszor hangoztatta, hogy egy barátibb vezetésű Ukrajnának kész sokoldalú segítséget nyújtani, és a geopolitikai érdekeket nézve ez nem csupán üres ígéret. Oroszország kezdettől fogva rossz szemmel nézi Kijev közeledését a NATO-hoz és az Egyesült Államokhoz, mivel ezt a térséget saját hagyományos érdekszférájának tekinti, amely részben elválasztja, részben viszont összeköti a számára alapvetően fontos partnerrel, az Európai Unióval. Moszkva szerint egy feléjük húzó ukrán vezetés garanciát jelenthet ottani befolyásuk megőrzésére, ugyanakkor jobban kezelhetővé teszi számára az EU-hoz fűződő kapcsolatokat is.

Az ukrán elnökválasztásnak tehát az oroszok számára is nagy a tétje, nem véletlenül igyekeznek minél nagyobb nyomást gyakorolni annak kimenetelére. Üzenetük a szavazók tömegei számára érthető: ahogy azt egy ukrán politikus nemrégiben Budapesten megfogalmazta, dönteniük kell arról, a NATO-t akarják-e vagy a földgázt. A helyzet persze ennél sokkal bonyolultabb, de ez a leegyszerűsítés a lényeget azért jól tükrözi: Moszkvának megvannak az eszközei arra, hogy növelje vagy éppen enyhítse az ukránok gondjait. A mostani mély válságban pedig ez nem elhanyagolható körülmény, és a közvélemény jelentős részét Janukovics pártjára állíthatja.

Az IMF elutasító döntése nyomán a pénzügyi összeomlás réme közvetlen közelségbe került. Az ukrán kormány szerint azonnal legalább kétmilliárd dollárra lenne szükségük, ennek fele a decemberi orosz gázszállításokat fedezné. A fizetési határidőt vélhetően az ortodox karácsony miatt a Gazprom nagylelkűen január hetedikéről 11-ére halasztotta, a jelenlegi állás szerint azonban Kijevnek addigra sem lesz pénze, ha pedig nem fizet, az orosz cég ígérete szerint kíméletlenül elzárják a csapokat. Az ukránok válaszként a szokásos módon leállítják az európai tranzitot, és kezdődik ismét a megoldást kereső egyeztetések sorozata, azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy 17-én az országban új elnököt választanak.

Nem kell a jövőbe látnunk ahhoz, hogy megjósoljuk: ha Janukovics nyer, a gázmizéria tiszavirág életű lesz. Ha nem, várhatóan nagyjából az egy évvel korábbi menetrend érvényesül, azzal nehezítve, hogy Kijevnek most még annyi pénze sincs, mint akkor, és a csalódott oroszok sem lesznek nagyon belátóak. Ez ijesztően hangzik, de aggodalomra nekünk - több szomszédunkkal ellentétben - nincs okunk. A gáztározók jelentős bővítésével elértük azt, hogy a stratégiai és kereskedelmi készletek együttesen 5 milliárd köbméter fölé nőttek, és a napi kitárolási kapacitás meghaladja az 50 millió köbmétert, ami egy átlagos téli napot tekintve éppen elegendő. Csekély matematikai háttérrel is kikalkulálható, hogy végszükség esetén akár több mint három hónapig biztosítható az ország ellátása. Az orosz-ukrán gázvita pedig ez idő alatt biztos rendeződik, mert egyik fél, sőt az unió sem engedheti meg magának a szállítások ilyen hosszú kiesését.