Jó hír: alig szigorodik a hitelezés

Az eredeti jegybanki javaslathoz képest megengedőbb a hitelezés szigorításáról megjelent kormányrendelet - írja a Világgazdaság a keddi számában.

2009. december 29., 17:34

A lap a végső döntést összeveti a Magyar Nemzeti Bank október végén közzétett javaslatával, és megállapítja, hogy a rendelet megengedőbb a hitelezőkkel szemben, de hosszabb távon így is komoly visszafogó hatást gyakorol a piacra. A Világgazdaság megjegyzi, hogy ha rendelet tartalma nem is, de a célja változatlan maradt: elősegíteni a felelős hitelezést, mérsékelni a devizaalapú hitelekkel kapcsolatos kockázatokat – írta az MTI.

Az MNB annak idején a forint jelzáloghiteleknél 70, az euróalapúaknál 54, az egyéb devizalapú hiteleknél pedig 35 százalékban javasolta maximálni a fedezeti hányadot, a kormányrendelet pedig ennél enyhébb, 75, 60 illetve 45 százalékos limitet enged meg.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.