Most jobban állunk vagy rosszabbul?

Túl egyszerű volna azt mondani, hogy az egyik oldal igazat mond, a másik pedig hazudik. A valóság az, hogy a világon semmi sem teljesen egyértelműen fekete vagy fehér, még a látszólag objektív gazdasági adatok is könnyen manipulálhatóak, a kérdés csupán az, melyeket gyűjtjük csokorba közülük és milyen összefüggésben tálaljuk. Ez a trükközés nem ördögtől való bűn, hanem a kommunikáció művészetének egyik alapeleme: lényegében mindegy, hogy mi az igazság, az a fontos, mit akarunk sugallni. Ugyanazokból a tényekből pro és kontra érvrendszert lehet felállítani, ez már az ógörög szofistáknak is kedvenc módszerük volt. Napjainkban ez önálló tudományággá vált, politikai kampány nem létezhet professzionális kommunikációs szakértők nélkül.

Nézzük az idézett példát, Oszkó Péter és Varga Mihály keddi helyzetértékelését. A miniszter kijelentette, hogy immár Magyarországon is vége a recessziónak, a növekedés már az idén megindul, és ezért a kormány módosítja a GDP alakulásáról szóló előrejelzését: a mintegy fél százalékos csökkenés helyett kb. ugyanakkora növekedést vár. Ezt a kedvező globális trendekkel, főként az exportpiacaink bővülésével magyarázta, ami a magyar gazdaságra is húzóerőként hat, mivel a nemzeti össztermék több mint 60 százaléka kivitelre kerül. Ezzel párhuzamban idézte a magyar kormány válságkezelő teljesítményét egybehangzóan dicsérő külföldi elemzéseket, ugyanezt tette egyidejűleg a kormányfő is.

A számok vitathatatlan előrelépést mutatnak. Ahogy londoni elemzők írták, világelsők vagyunk a hiány csökkentésében, a deficit két év alatt csaknem harmadára esett, és a tavalyi 3,6 százalékos mérték az unióban az egyik legjobb. Az óriási külkereskedelmi többlettel együtt ez azt eredményezte, hogy lényegében megszűnt a külső finanszírozási igény, azaz az államháztartás egyensúlya az adósságállomány nagyobb növekedése nélkül fenntartható. A befektetők bizalma is visszatért, ami a tőzsde szárnyalásán túl a forint árfolyamának erősödésében és a kamatok drasztikus esésében is megmutatkozott. Egy évvel ezelőtt még 11 százalékos volt az alapkamat, hétfőtől már várhatóan csupán hat lesz, a forint az euróval szemben tavasszal még a 320-as szintet ostromolta, most pedig stabilan 270 körül mozog.

A stabilizációs program sikere a gazdaság egészének teljesítményében azonban egyelőre kevéssé látszik. Az ipari termelés visszaesése ugyan az ősszel már megállt, de még mindig csaknem 20 százalékkal alacsonyabb az előző évinél. Az előzetes adatok azt valószínűsítik, hogy a GDP tavaly összességében hozzávetőleg hat és fél százalékkal csökkent, és ha az idén picivel növekedni is fog, még évekre leszünk a korábbi szinttől. Nem véletlenül mondta a kormányfő, hogy az euróövezetinél legalább két százalékkal magasabb növekedési ráta kell majd ahhoz, hogy ne maradjunk le.

A fentiek alapján érthető, hogy a kormány és a szocialisták a pénzügyi stabilizáció sikereire építik a kommunikációjukat. A gond csak az, hogy leginkább a makrogazdasági adatokra hivatkozva észérvekre támaszkodnak, amire a választók többsége nem vevő, aminek igen egyszerű oka van: nem szakemberek, nem értik és nem is akarják érteni a bonyolult gazdasági összefüggéseket, őket az érdekli, mindez hogyan hat rájuk, jobban vagy rosszabbul fognak élni. Véleményüket a közvetlen tapasztalatok határozzák meg leginkább, nem pedig a makrofolyamatokról szóló eszmefuttatások. Ebből következően az egyszerű, érzelmekre ható és a mindennapi életükre vonatkozó üzenetekkel sokkal jobban befolyásolhatóak, mint szakszerű és korrekt elemzések tömegével.

Ezt a politikai propagandában közhelynek számító igazságot a legnagyobb ellenzéki párt már régen felismerte és hatásosan alkalmazza. A mostani példánkra visszatérve azt látjuk, hogy az ország jövője szempontjából alapvető fontosságú eredményeket a kormány tagjai a valós gazdasági adatokra hivatkozva népszerűsítik, azok nagy része azonban a mindennapi megélhetésért küszködő emberek tömegei számára keveset mond. Ezt használja ki azonnal az ellenzék, a jó híreket ellenpropagandával, közérthető és egyszerű üzenetekkel igyekszik hitelteleníteni. Oszkó Péter derűlátó nyilatkozatára a GDP alakulásáról Varga Mihály rögtön azzal válaszolt, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mint a válság mélypontján.

Ez így önmagában bődületes marhaság lenne, ezt ő is jól tudja, ráadásul nem cáfolja meggyőzően a miniszter állítását. Ezért olyan valós adatokat idéz, amelyek tulajdonképpen nem mondanak ellent a miniszter által mondott tényeknek, csak más, a nagyközönség számára érzékelhetőbb síkra terelik a vitát. A reáljövedelmek tényleges csökkenését és a munkanélküliség növekedését helyezi a középpontba, bizonyítva azt, hogy valóban rosszabbul élünk, mint egy évvel ezelőtt. Ez közelebb áll az emberek személyes tapasztalataihoz, ezért inkább ennek hisznek, mint a biztató, de őket egyelőre alig érintő makroadatoknak.

Természetesen Varga is tisztában van azzal, mennyire fontosak és valósak a Bajnai-kormány stabilizációs eredményei, de nem érdeke, hogy ez a választókban most tudatosuljon, jól jönnek majd akkor, amikor ők lesznek kormányon és saját sikerként állíthatják majd be. A válság természete olyan, hogy hiába ér véget a recesszió, hiába javulnak az adatok, az emberek csak jóval később érzik a saját bőrükön is a kedvező hatásokat. A kommunikációban tehát az ellenzék mindenképpen helyzeti előnyben van, ezen legfeljebb az változtathatna némiképp, ha a kormányoldal is végre közérthetőbben, a mindennapi élethez jobban közelítve próbálna az eredményekkel érvelni.