A cégek úgy próbálják elkerülni a tömeges elbocsátásokat, hogy feltűnés nélkül elküldik a nyugdíjas munkavállalóikat.
A keddi napon csökken a benzin és a gázolaj ára is, érdemes kedden betervezni a tankolást.
A nyugdíjba vonulás időpontjának megválasztása jelentős hatással van a nyugdíj összegére és a kapcsolódó juttatásokra. Ha már kértük a nyugdíj megállapítását, ám mégsem szeretnénk nyugdíjba vonulni, lehetőség van a nyugdíjvisszavonásra.
Nagyot változott a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérésben szereplő termékek ára, mutatjuk a részleteket!
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a helyi önkormányzatok pénzügyi stabilitását szolgáló törvény módosítását, azaz hogy az önkormányzatoknak kötelező lesz a Magyar Államkincstárnál tartaniuk a pénzük egy bizonyos részét.
2015. augusztus 12., 10:31
Hiába kapunk az EU-tól 2020-ig ezermilliárd forintot vidékfejlesztésre, ha csupán annyi lesz a hatása, mint az elmúlt években kapott, ennél is nagyobb támogatásnak. A rengeteg beáramló pénz ellenére a magyar agrárium versenyképessége romlott.
2015. augusztus 11., 16:10
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Matolcsy György vezette jegybank továbbra is számolatlanul költheti a közpénzt luxusingatlanokra, eközben a kórházak és iskolák működése veszélyben van.
2015. augusztus 5., 16:25
Két éven belül a teljes hazai energiaellátás az állami közműszolgáltatóhoz kerülhet. Hogy ez mit hoz nekünk, akkor derül majd ki igazán, amikor a jelenleg igen alacsony importárak emelkedésnek indulnak.
2015. augusztus 5., 14:12
Négy-ötszáz főt foglalkoztató lökhárítógyárat épít az indiai Samvardhana Motherson Group autóipari beszállító Kecskeméten – közölte Takács Péter projektvezető szerdán rendkívüli közgyűlésen. A beruházás kezdeti szakaszára 30 milliárd forintot fordít a cég, amennyiben a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak.
2015. augusztus 5., 10:32
A Policy Agenda 2010 óta számított Gazdasági Fejlődés Indexe (GFI) 2015. II. negyedévében 0,96. Az index az elmúlt negyedév kedvezőbb alakulása után összességében enyhén csökken, de ez alapvetően a beruházási hajlandóság továbbra is alacsony szintjének, és a külföldi tőke kivonulásának a következménye. A vállalkozások a kedvezően alakuló monetáris környezet, a makrogazdaság tavalyi érezhető növekedése ellenére sem számolnak még jelentősebb fejlődéssel – olvasható az elemzőcég jelentésében.
2015. augusztus 4., 14:57
Újabb hangulatjavító lépéseket jelentett be kedden Robert Fico szlovák miniszterelnök a kormány úgynevezett második „szociális csomagjának” tervezett intézkedéseit ismertetve.
2015. augusztus 4., 11:14
Az öt évvel ezelőtti egymillió után a következő fél évtizedre most nyolcszázezer új munkahelyet ígér a Fidesz. Az nem zavarja Orbánékat, hogy az előző ígéret teljesítésétől is még nagyon messze vagyunk.
2015. augusztus 4., 09:04
A kormánynak átmeneti menekültszállásokat kellene létrehoznia, ki is szemeltek két települést, (pontosabban az azok határában lévő használaton kívüli katonai létesítményeket) Sormást és Mártonfát.
2015. augusztus 2., 16:36
A visszatérő vendégek már az étlap külleméről látják a változást, pedig Fancsali Tamás, a Benczúr szálloda éttermének új konyhafőnöke most még csak kisebb ötletekkel varázsolta újjá a kínálatot. Szeptembertől jönnek aztán az igazi újdonságok – ahogy ő mondja, hagyományokat is őrző fogások, de új megfogalmazásban.
2015. július 29., 14:30
A nők neveljék csak a gyerekeket, a férfiak meg dolgozhassanak sokáig, „a férfiaknak a legnagyobb megbecsülés a munka” – olvasható a Fidesz-frakció közleményében. A párt a szocialisták bejelentésére reagált, mely szerint ők is támogatják a férfiak korhatár előtti nyugdíjba vonulásáról szóló népszavazási kezdeményezést.
2015. július 29., 11:34
Jön a banki elszámolások és forintosítás újabb két fordulója: a jövő héttől a forinthitelek következnek, majd pedig az autós devizahitelek kerülnek sorra. Ez utóbbiaknál egyelőre több a kérdés, mint a válasz.
2015. július 24., 06:12
Csökkentette bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
2015. július 21., 08:52
A Cathay Pacific légitársaság elveszített egy egymillió új-zélandi dollárt (több mint 187 millió forintot) tartalmazó csomagot a hongkongi nemzetközi repülőtéren.
2015. július 20., 11:09
Arrogáns nyíltsággal ismerte be Lázár János, hogy jogosak az ellenünk folyó uniós versenyjogi vizsgálatok. Nem állt meg itt: megvádolta Brüsszelt és megfenyegette a hazánkban működő külföldi cégeket.
2015. július 20., 07:56
Gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.
2015. július 17., 08:49
Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.