A használatban lévő online pénztárgépek döntő többségénél akár már most is megoldható lenne az áfa-visszatérítéshez szükséges adatok rögzítése.
A két- és háromgyermekes édesanyáknak kizárólag a munkabérére vonatkozik majd az szja-mentesség.
Nem tétlenkedik a NAV, mutatjuk, kinek kell vigyáznia.
Egyre több terméket ér utol a zsugorfláció (értsd legrammozás), most éppen egy mosószer esett a zsugorodás áldozatául.
Húsvéti sonkákat, gyümölcsleveket és gluténmentes élelmiszereket vizsgál a következő időszakban a fogyasztóvédelem.
2022. június 7., 11:59
Az első hivatalos jelzés arra, hogy Elon Musk dobhatja a Twittert. A milliárdos úgy gondolja, hogy a vállalat aktívan ellenáll.
2022. június 7., 11:43
Tartósnak ígérkezik a magas infláció Ausztriában: az áprilisi 26,0 százalék után májusban 25,1 százalékkal emelkedtek a nagykereskedelmi árak az egy évvel korábbihoz képest. Havi bázison 1,0 százalékos volt az áremelkedés. A legnagyobb árfelhajtó tényező a szilárd üzemanyagok árának emelkedése volt, olvasható az osztrák nemzeti statisztikai hivatal, a Statistik Austria kedden publikált jelentésében.
2022. június 7., 10:10
A vendéglátóipar szereplői erős szezont várnak a nyárra a fővárosban és a Balatonnál is. Ugyanakkor több ezer ember hiányzik vendéglátásból. Akik maradtak, azoknak a bérigényei igen megnőttek.
2022. június 7., 09:19
A használt autók ára 30 százalékkal emelkedett az elmúlt 12 hónapban Németországban – írja az automobilwoche.de
2022. június 6., 19:12
Az olaj ára elérte a 120 dollárt hétfőn, miután Szaúd-Arábia megemelte a nyersolaj júliusi árát, és a piacon kételyek merültek fel azt illetően, hogy az OPEC+ havi kitermelési céljának emelése segíteni fogja a szűkös kínálat enyhítését.
2022. június 6., 18:20
Kijöttek az erről szóló KSH, adatok, január és február között szabályos árrobbanás történt.
2022. június 6., 15:39
A két legnagyobb gyorsétteremlánc a járvány miatti visszaesés után már-már mesés bevételről számolt be.
2022. június 6., 12:55
Hétfőn újabb húsz forinttal nőtt az üzemanyagok ára. Közel a 800 forintos literenkénti benzinár.
2022. június 6., 12:32
A hétfőn ismertetett legújabb kimutatás szerint 90 százalékkal zuhant az idei év első öt hónapjában az új tőzsdei kibocsátások értéke Európában és Amerikában, mindenekelőtt az ukrajnai háború, valamint az infláció és a kamatok emelkedése miatt.
2022. június 6., 10:43
A kiváló humorista nemcsak hatalmas népszerűségnek örvend, de ő keresi a legtöbb pénzt.
2022. június 5., 18:26
Emelkedik a dohánytermékek, az szeszes italok jövedéki adója, valamint a népegészségügyi adó mértéke is (ez például az energiaitalokat, üdítő italokat, sós snackeket, ízesített söröket érinti).
2022. június 5., 18:12
Egy kínai állami vállalat felvásárolná a Forbes amerikai üzleti magazint 630 millió dollárért.
2022. június 5., 17:01
Venezuelai olaj segíthet csökkenteni Európa orosz olajtól való függéségét.
2022. június 5., 16:57
Nagyon rossz előérzetei vannak a gazdasággal kapcsolatban Elon Musknak, a Tesla vezérigazgatójának, ezért a cégnek le kell építenie a munkahelyek tíz százalékát - írta a Reuters hírügynökség a vállalat belsős levelezésére hivatkozva.
2022. június 5., 08:09
Közzétették az az extraprofitadókról szóló rendeletet. Meglepetés is van benne.
2022. június 4., 11:14
Óriási haszonkulcsot realizált a főként NER-közeli tőke tulajonában álló építőipar, de profitadózni ez után egy fillért nem kell.
2022. június 3., 19:18
Így alakult a magyar fizetőeszköz nemzetközi árfolyama ma.
2022. június 3., 15:08
A köztulajdonú MVM Energetika 2021-ben nyereséges volt, viszont ehhez csaknem kétezer milliárd forintos gyorskölcsönre is szüksége volt. Ez leginkább a rezsicsökkentés fenntartása miatt volt fontos.