Friss inflációs adatokat közölt a KSH, melyekből kiderül, hogy miként drágult az élet Magyarországon az elmúlt hónapban.
Szerdán érkezik a 13. havi nyugdíj, ám a tavalyi törvénymódosítás miatt változott azok köre, akik igényt tarthatnak a 13. havi nyugdíjra, ami a kifizetések terén is változást hozott.
Keddtől csökken az üzemanyagár.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismét a Facebookon tette közzé azt a kétértelmű posztot, amelyből akár arra is következtethetünk, hogy a kormány újabb árstopok bevezetését tervezi.
Sokak számára válhat luxuscikké a magyarok kedvenc gyümölcsleve, mert nem csak Magyarországon, de világszinten is az egekbe szökött az ára.
2024. november 27., 13:23
Változik jövőre a minimálbér, most pedig azt is eláruljuk, hogyan befolyásolja ez a szakmunkás minimálbért.
2024. november 27., 13:15
A UniCredit bank is áthárítja az ügyfelekre a tranzakciós illetéket.
2024. november 27., 11:23
A nem nyitott jól a forint szerda reggel, az USA dollár azonban egyre erősebb.
2024. november 26., 12:30
2025-ben emelkedik a minimálbér, ami több juttatást is érint, többek között változik a GYED és az álláskeresői járadék összege is.
2024. november 26., 10:39
Újabb szomorú statisztika látott napvilágot a magyar gazdaság kilátásai kapcsán. Kiderült, hogy újra az infláció felpörgésétől tartunk, és a gazdaság iránt támasztott bizalmunk is megrengett.
2024. november 26., 10:21
Rossz hír azoknak, akik minden nap kávéval indítják a reggelt, az előrejelzések szerint elképesztően megdrágulhat a kávébab.
2024. november 26., 09:58
Hamarosan egységes tájékoztató levél érkezik a magyarok postaládájába az önkéntes nyugdíjmegtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetőségéről.
2024. november 26., 09:41
Úgy tűnik, komoly problémával kénytelen szembenézni a Temut birtokló PDD Holdings. A kínai vállalat ugyanis a vártnál gyengébb gazdasági mutatókat produkált a harmadik negyedévben.
2024. november 25., 16:22
Emelkedik kedden a benzin és a gázolaj kereskedelmi ára.
2024. november 25., 14:47
Az MSZP egy módosító javaslatot nyújtott be, ami befolyásolhatja a 13. havi nyugdíj összegét.
2024. november 25., 14:09
Akadt egy kis gond a minimálbér és garantált bérminimum, tehát a legkisebb fizetések emelésével.
2024. november 25., 12:06
A Revolut újabb mérföldkőhöz érkezett a tevékenysége során, így a bank társalapítói egy sor újítást jelentettek be.
2024. november 25., 10:58
Húzós napok előtt áll az országgyűlés: a képviselők egész héten üléseznek, és egy sor törvényjavaslatról döntenek majd. A fő témájuk mégis a 2025-ös költségvetés lesz.
2024. november 25., 10:36
Rávernek egy óriásit a forintra, és egekbe szökik az árfolyam.
2024. november 23., 11:00
Módosulnak a végrehajtási szabályok, így megemelkedik az az összeghatár, ami a bér és nyugdíj tekintetében mentesül a letiltásoktól.
2024. november 23., 10:20
Tradícionálisan magyar szokás szaloncukorral díszíteni a fát. A sztaniolba csomagolt csoki idén borsos áron kapható, drágulással indul a szaloncukor szezon.
2024. november 22., 15:40
Az MNB legfrissebb adatai szerint a harmadik negyedévben 70 milliárd forinttal csökkent a lakossági forint betétek állománya, ami azt jelenti, hogy lendületesen fogy a magyarok megtakarítása.
2024. november 22., 14:21
Sokak számára idén is hitelfelvételből megoldott a karácsony, ám ez sok buktatót rejt.