A Donald Trump amerikai elnök által bevezetett acélvámokat az Európai Unió sem hagyja szó nélkül, Ursula von der Leyen választ ígér.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tisztázta, mire vonatkozott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfői nyilatkozata a Facebookon.
Friss inflációs adatokat közölt a KSH, melyekből kiderül, hogy miként drágult az élet Magyarországon az elmúlt hónapban.
Szerdán érkezik a 13. havi nyugdíj, ám a tavalyi törvénymódosítás miatt változott azok köre, akik igényt tarthatnak a 13. havi nyugdíjra, ami a kifizetések terén is változást hozott.
Keddtől csökken az üzemanyagár.
2024. január 12., 09:43
Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,6 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, csupán két alág kibocsátása nőtt – erősítette meg pénteken kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. január 12., 08:20
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban novemberben átlagosan 5,4 százalékra lassult a fogyasztói árak éves növekedése az októberi 5,6 százalékról, és ezzel harmadik hónapja jegyeztek fel mérséklődést.
2024. január 12., 06:57
Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben péntek reggelre a csütörtök kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon.
2024. január 12., 06:53
Eddig 140 milliárd font (csaknem 62 ezermilliárd forint) veszteség érte a brit gazdaságot az EU-tagság megszűnése (Brexit) miatt, és ez a veszteség a következő évtized közepére várhatóan több mint a kétszeresére emelkedik.
2024. január 11., 18:55
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. január 11., 12:12
A meghirdetett mennyiségnél 73,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 109,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. január 11., 08:06
A globális chipeladások 15 hónap folyamatos csökkenés után először nőttek tavaly novemberben éves szinten.
2024. január 11., 07:39
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. január 10., 18:53
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. január 10., 18:41
A Debreceni Törvényszék január 25-én folytatja a tavaly februárban kiadott katasztrófavédelmi engedély ügyének tárgyalását.
2024. január 10., 14:15
A Jazzy rádióban Horváth Bálint, a Gazdasági Versenyhivatal kommunikációs vezetője sorolta fel, melyek voltak tavaly a versenyhivatal legnagyobb, legfurább és legérdekesebb büntetései.
2024. január 10., 13:04
Orbán Viktor 450 milliárdos túlköltést engedélyezett Nagy Mártonnak. A döntését nem indokolta meg, de nem kizárt, hogy a ferihegyi reptér közelgő megvásárlásához van köze.
2024. január 10., 12:09
Egy kormánydöntés alapján januártól csökkentették a Túró Rudi áfáját 27-ről 18 százalékra, ami 7,62 százalékos árcsökkenést kellene, hogy jelentsen. De nem jelent, legalábbis nem teljeskörűen.
2024. január 10., 11:42
Szerdától lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő mentorprogramra.
2024. január 10., 11:30
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta az ÁHPV Faktoring és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. és az AB Financial Team Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, követelésvásárlási és pénzügyi lízing tevékenységek teljes, illetve korlátozott végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét – jelentette be szerdai közleményében a jegybank.
2024. január 10., 10:59
Kötelező lesz feltüntetniük az 1 milliárd forint feletti árbevételű élelmiszer-kereskedőknek, ha az általuk árusított termékek kiszerelése a korábban megszokottakhoz képest kisebb lett.
2024. január 10., 08:07
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. január 9., 19:31
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.