Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor január 27-i felszabadításának évfordulója.
Bár nem kirívó mértékben, de jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban a mozijegyek ára.
Életének 82. évében meghalt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató.
Közeledik a 2025-ös Oscar-gála, ezért összegyűjtöttük a filmeket, amelyek a legjobb filmnek járó díjért versenyeznek.
Izgalmas kulturális programokkal ér véget az év első hónapja.
2020. november 14., 15:00
Szüts Miklós festőművésznek a napokban nyílt új kiállítása. A fővárosi B32 Galériában látható A Földön élni ünnepély című tárlat alapvetően a fekete, a fehér, a kék árnyalataival vezet egy miénktől teljességgel idegen tájra.
2020. november 13., 15:22
Amit a John Lewis üzletlánc csinál minden évben. Az idei igazán különleges lett.
2020. november 13., 08:00
Piaci bérek lehetnek a kulturális szférában is – ez volt az indok, mikor elvették a közművelődési dolgozók státuszát. A kedvezmények eltűntek, a szakemberek a felmondáson gondolkodnak.
2020. november 11., 20:14
A Belvárosi Színházban eredetileg október 26-án mutatták volna be a Nyakunkon a revizor című előadást, amelyet Pass Andrea írt és rendezett. A járvány miatt azonban a premier csúszott, november közepére került át. Csakhogy a nemrég bevezetett újabb korlátozó intézkedések miatt ismét elmarad a bemutató. Sőt, a teátrum is bezár meghatározatlan időre. Azt is megkérdeztük a rendezőtől: mi lesz így a független színházakkal?
2020. november 11., 11:21
A járvány miatt ugyan az online térbe kényszerül a 17. Verzió Filmfesztivál, de már elkezdődtek a filmvetítések: 12 napon keresztül, egészen november 22-ig lehet majd megnézni 39 ország összesen 50 alkotását. A fesztiválról Gyureskó Enikő szervezővel beszélgettünk.
2020. november 10., 07:20
Felforrósítja a hangulatot az István, a király előadása. A végén állva tapsol, ünnepel a közönség az Erkel Színházban. Szörényi Levente és Bródy János művében változatlanul van gyúanyag. Akarva-akaratlanul nem mentes az áthallásoktól Szinetár Miklós rendezése.
2020. november 10., 06:55
Koncz Zsuzsa a magyar rock nagyasszonya. Ő adta ki a legtöbb lemezt, a külföldi korongokkal együtt több mint százat. Övé a legnagyobb közönség, az ő sikere a legstabilabb, évtizedek óta töretlen. Kiadója szerint tudható, hogy minden új albuma gyémántlemez. Vonzereje éppúgy megtölti a 12 ezres befogadóképességű budapesti Sportarénát, mint tetszőleges magyar színház nézőterét, határon innen és határon túl. Az énekesnő, aki a héten veszi át a Budapest díszpolgári címével járó érmet, új lemezéről először a 168 Óra munkatársának nyilatkozott.
2020. november 9., 16:05
Christie inspirálta krimi készül Bollywoodban, a filmrendező már középiskolásként falta az írónő műveit.
2020. november 6., 12:14
Így jelenleg már csupán egyetlen hollywoodi szuperprodukció szerepel az ünnepi naptárban.
2020. november 6., 11:10
Csak negatív teszttel lehet bemenni.
2020. október 31., 16:31
2020. október 31., 12:00
A koronavírus berobbanásával leálltak a filmforgatások, aminek súlyos következményei lettek: újrainduláskor teljes gyártási terveket kellett átalakítani, ruhákat átszabni, büdzsét megemelni, bemutatót elhalasztani. Azóta már új produkciók gyártásába is belevágnak az alkotók, viszont sokkal óvatosabbak, és igyekeznek mindenre felkészülni.
2020. október 29., 15:42
Agatha Christie, a krimi-királynője 100 éve alkotta meg Hercule Poirot, a zseniális és piperkőc detektív karakterét - írja az Index.hu.