Elon Musk szélsőjobboldali rendezvényen szónokolt – Németországban
Elon Musk videóhívásban vett részt a szélsőjobboldali AfD kampányrendezvényén Németországban, és arrról beszélt, hogy el kell engedni a múlttal kapcsolatos bűntudatot, és büszkén kell vállalni a német kultúrát.
Miközben Németországban tízezrek tüntetnek a szélsőjobboldal ellen, Elon Musk lecsípett az idejéből annyit, hogy virtuálisan részt tudjon venni az AfD kampányrendezvényén, ahol váratlanul élőben jelentkezett be, és beszédet is mondott. A Sky News beszámolójából kiderül, beszédében a német kultúra és értékek megőrzésének fontosságáról beszélt, szembefordítva azt a multikulturalizmussal.
Több ezren hallgatták Elon Musk beszédét
Elon Musk videón keresztül szólalt fel az Alternatíva Németországért (AfD) párt mintegy 4500 támogatója előtt Halle városában.
„Jó büszkének lenni a német kultúrára, a német értékekre, és nem szabad ezt elveszíteni valamiféle multikulturalizmusban, amely mindent felhígít" – hangsúlyozta Musk.
A milliárdos vállalkozó az ország náci múltjával kapcsolatban is kifejtette a nézeteit, amikor azt mondta:
„A gyerekek nem lehetnek bűnösök a szüleik bűneiért, nemhogy a dédszüleikéiért",
majd hozzátette:
„Túlságosan is a múltbéli bűnökön van a fókusz, túl kellene ezen lépnünk."
„Nagyon izgatott vagyok az AfD miatt, szerintem tényleg ti vagytok Németország legnagyobb reménysége" – jelentette ki a párt támogatóinak, ezúttal is nyíltan vállalva a szélsőségesnek minősített párttal melletti kiállást.
Nem ez az első alkalom, hogy a dúsgazdag vállalkozó nyiltan kiáll a párt mellett. Karácsony előtt posztolt arról, hogy Németországot a szélsőjobboldali párt mentheti meg, aztán pedig januárban interjút is készített Alice Weidel pártvezérrel, ahol egekig magasztalta a bevándorlásellenes és Kremlhez húzó pártot.
Mindeközben Németországban tízezrek vonulnak az utcára az AfD ellen Berlinben és más német városokban. Az AP News szerint a Brandenburgi kapunál a közel 35 ezres tömeg antifasiszta dalokat énekelt és az AfD-t elítélő transzparenseket mutogatott. Az aktivisták azt mondták, remélik, hogy a gyűlés más európai szélsőjobboldali pártokra és Donald Trump új kormányára is felhívja a figyelmet.
(Kiemelt képünk: Elon Musk amerikai milliárdost élő bejelentkezésben mutatják be Alice Weidelnek, az AfD kancellárjelöltjének megjelenésekor az AfD választási kampányának kezdetén. Fotó: Sebastian Willnow/dpa/dpa Picture-Alliance via AFP)