Koncz Zsuzsa: Európai magyar vagyok – A művésznek a szabadság a legfontosabb
A járvány miatt elmaradt a koncert, amit október 24.-re terveztél a Sportarénába, cserébe viszont november második felében új albumod jelenik meg. Nekem már a koncert időpontja is azt üzente: sok mondandód gyűlt össze a négy év alatt, ami legutóbbi lemezed, a Vadvilág kiadása óta eltelt.
Én nagyon szerettem volna az októberi koncertet, mert a tavalyi találkozás mély nyomokat hagyott bennem, annyira felemelő és megható volt a két óra, amit együtt tölthettem a közönséggel. Ezt jó lett volna újraélni és szerintem nem csak nekem. Az új lemez tehát kicsit kárpótlás azoknak, akik eljöttek volna. Meg magamnak is. De nem azért kellett az új album, mert a korábbi elveszítette volna az aktualitását. Sajnos továbbra is „vadvilágban” élünk. A gyűlölködésre kihegyezett közélet sajnos velünk maradt, sőt, a hang egyre durvult az óta.
Az új lemez címe: Szabadnak születtél. Ez pozitív üzenet, de a dal egy kicsit keserű. Vagy inkább dühös?
Inkább dühösnek mondanám. A keserűségben van valami végleges, valami belenyugvó, én pedig semmiképpen sem szeretnék keseregni, de belenyugodni sem. Azt gondoltam, hogy ezeken a dalokon keresztül kiengedhetek magamból feszültségeket, ha van bennem düh azt is szabadjára engedem – talán másoknak is éppen ebben segít.
Egyszer úgy nyilatkoztál, hogy elsősorban európai vagy, a magyarság fontos magánügyed. A Szabadnak születtél dalba viszont bekúsznak a Szózat szavai, más dalban a himnusz egy sorát lehet felfedezni, tehát ez a lemez mégis egy kicsit a hazáról szóló vallomás.
Mindig úgy gondoltam magamra, hogy én európai magyar vagyok és sohasem hittem, hogy a kettő között ellentmondás van. Az Európához tartozás számomra éppoly fontos, mint az anyanyelvem, a szülőföldem. Nem véletlen, hogy én nem léptem le, akkor sem, amikor erre lett volna lehetőségem.
Idézek egy sort az új album címadó dalából: „Mondják neked elvakult sötét lelkű ostobák: keress magadnak máshol új hazát.” Idén mintha a szokásosnál is több ordenáré támadás ért volna téged. Ez fáj?
Én fent sem vagyok a közösségi hálón, tehát a támadások nagy része el sem jut hozzám, legfeljebb baráti híradásokon keresztül. De nagyon hamar megtapasztaltam a pályán, hogy az ember nem tetszhet mindenkinek. Annak, hogy egyesek igazán kedvelnek, ára van. Az, hogy mások pedig elutasítanak. Így megy ez. Például, amikor a miniszoknyadivat kezdetén én is minit viseltem egy népszerű tévéműsorban, sokan mindennek neveztek, csak úrilánynak nem. Megtanultam, hogy számomra ne az legyen örömforrás, hogy mindenki szépeket mond rólam, hanem a dalok, amelyeket elénekelhetek. Amelyiknek nem tudtam örülni, azt nem énekeltem el. Nekem a pálya elején biztonságot adott, hogy jogi egyetemre járok, nem kell minden áron a zenéből megélnem. Egyébként eléggé szabadjára engedett gyerekkor után lettem felnőtt, így az igazodási kényszer is kisebb volt bennem, mint amit sokan elvártak volna. Ma sem érzem szükségét annak, hogy azoknak próbáljak megfelelni, akik a nézeteimet támadják.
Mit remélt egy velszi bárd? Ez a címe egy másik dalnak. Korábban, amikor az Index munkatársai felálltak, te éppen A walesi bárdokkal üzentél nekik. Ebből lett ez a szám? Itt tetten lehet érni, hogyan dolgoztok együtt Bródyval?
Ezt csak ő tudná megmondani. Amikor Tinédzser – ahogy Bródyt magunk közt hívjuk –, elküldte ezt a szöveget, erősen elgondolkodtam, hogy vajon működik-e egy olyan dal, amelyben ennyire áttételes megfogalmazások vannak és azok kapcsolódnak majdnem pontos idézetekhez egy ikonikus Arany János balladából. Aztán, amikor erről konzultáltunk a zeneszerző Maróthy Zolival és Závodi Gabival, aki producere és szintén szerzője az albumnak, meggyőződtem arról, hogy ez lehetséges. Ezt meg kell csinálnunk. Így született ez a dal. De tény: előbb volt, hogy reagáltam az Indexesek távozására. Ami egyébként páratlan, nagyhatású tett volt tőlük.
Számomra különösen ütős volt a gondolat, hogy a dal szerint a bárdok évszázadok múltán is ott vannak a helyükön – legalábbis a tudatunkban – és ma is énekelnek tovább. Jut eszembe: mit gondolsz a színművészetis diákok kiállásáról?
Hogy nagyon klassz emberek!
Kitartanak?
Talán igen. Ha a szakma és a társadalom továbbra is támogatja őket, ahogyan ezt október 23.-án is láthattuk, és ahogyan a zenészek közül sokan mi is melléjük álltunk, akkor nem lesz hiábavaló az áldozat, amit hoznak. Vállalva, hogy erősen kétséges, hogy lehet-e ennek jó vége. Nagyszerű dolognak tartom, hogy ezt ők figyelmen kívül hagyják, és már ilyen fiatalon tudják: egy művésznek a szabadság a legfontosabb. Az ő kiállásuk mindnyájunk számára fontos példa, és tulajdonképpen már győztek, bárhogyan is végződjön ez a történet.
Nagyinterjúnk teljes szövegét a 168 Óra 46. heti, november 11-én megjelenő számában olvashatja. Ebből kiderül, hogy Koncz Zsuzsa miért nem írt alá hosszú távú szerződést Franciaországban és miért hagyta ott a német piacot. Beszél közös számáról Kulka Jánossal, arról hogy szerinte számait miért nem játsszák a zenei rádiók és azt sem rejti véka alá, hogy mit gondol a macsó politizálásról. Manapság persze nehéz tervezni, de azért már van dátum-ötlete a következő Aréna-koncertre is.
