Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2012. november 26., 23:05
Az ötvennyolc éves Jill Abramson szeptember elseje óta főszerkesztője a világ egyik legjelentősebb napilapjának, a New York Timesnak. Első, a lap háromszázötven munkatársához intézett körlevelében megtiltotta, hogy „az interjúk szövegét vagy a cikkeikben idézőjelbe tett kijelentéseket megjelenés előtt jóváhagyassák az interjúalannyal vagy azzal, akitől az idézet származik”.
2012. november 26., 13:38
2012. november 26., 13:21
Persze a temetőben, a Fiumei úton, Borsos Miklós síremléke alatt. Őt nem cédulázták meg, nem akarják kitelepíteni onnét, egyelőre még nem. Időről időre még fel is támad a 134 éve született halott. Megjelenik kedves figurája, Szindbád alakmásában, egy másik nagy, Latinovits Zoltán képében.
2012. november 26., 10:26
Életének 69. évében hosszú, súlyos betegség után elhunyt Kiss Imre, a Művészetek Palotája első, alapító vezérigazgatója, a Budapesti Tavaszi Fesztivál létrehozója vasárnap – tudatta az MTI-vel a Müpa.
2012. november 26., 08:04
Portugália nélkül zajlik majd májusban az eurovíziós dalverseny, az ibériai ország rádió- és televíziós társasága (RTP) költségvétési megszorításokra hivatkozva mondta le a részvételt.
2012. november 26., 06:36
A Nemzeti Színház igazgatói székéről szinte kizárólag az egyik jelölt, Vidnyánszky Attila lekötelezettjei és beosztottjai döntenek – derül ki az Alföldi Újra blog terjedelmes .
2012. november 25., 17:02
La Chaine de la Fin du Monde névvel világvége-csatornát indított az NBC Universal tulajdonába tartozó SyFy csatorna.
2012. november 25., 11:57
Nem friss, ropogós a Bond-film, de mert a 007-es örök darabnak látszik így túl az ötvenedik születésnapon, hát hétről hétre előbbre engedtem a cannes-i fesztivál mulandó nyerteseit, amelyeknek a garanciája vélhetőleg nem lesz félévszázados. (Emberek vagyunk, ugye, s moziba akármiért nem megyünk.)
2012. november 25., 08:23
Idén tavasszal Budapesten vendégeskedett a világ legnagyobb iparművészeti múzeuma, a londoni Victoria and Albert Museum. Most mi látogatunk el hozzájuk, megtekinteni a ritka témájú, érdekesen bemutatott és úttörőnek nevezhető új kiállításukat. A hollywoodi filmgyárak raktáraiban féltve őrzött ruhákat – híres filmek és filmszínészek kosztümjeit és jelmezeit – először láthatjuk a maguk valóságában.
2012. november 25., 06:45
Visszalépett a Prima Primissima-díjra jelölt Rostás Árpád, mivel a jelöléssel összefüggésben számos megaláztatásban volt része.
2012. november 24., 21:47
A Rubikon című történelmi magazin ezévi tizenegyedik füzetét a magyarországi németek históriájának szenteli.
2012. november 24., 09:54
A Katona József Színház Kossuth-díjas főrendezője most állította színre a Pinokkiót. A 168 Órának arról is beszél: kimondottan rossz a közérzete attól, ahogyan manapság politikai alapon karolnak fel elavult ízlést, kártékony ideológiát. MARTON ÉVA interjúja.
2012. november 23., 20:38
Jókai Anna Kossuth-díjas írónőt köszöntötték barátai, pályatársai, tisztelői 80. születésnapja alkalmából pénteken a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
2012. november 23., 18:27
Előkerült a Beatles demókazettája, amit a Decca Records egykori főnöke dobott vissza 50 évvel ezelőtt, mert szerinte a gitárzenekarok éppen kifutóban voltak – írja a Daily Mail.
2012. november 23., 14:31
A zeneszerző a Nemzeti Színház főigazgatói pályázata és az István, a király harmincéves jubileumi rendezése kapcsán szólalt meg. Szörényi és Bródy János október 1-jén jelentették be, hogy a rockopera jövő évi előadást Alföldi Róbert állítja színpadra.