Utolsó útjára indult az ország véleménydiktátor celEBje, Demény, az imádnivaló, „kötsög” vizsla, akinek mindig mindenről volt véleménye. Magos Judit, aki könyveket írt Deményről, közösséget épített a sajátos karakterű kutyája követőiből, kedden közölte a közösségi médiában, hogy Demény átkel a szivárványhídon.

2019. november 27., 19:00

Hegymegi Máté rendező, színész, koreográfus és táncos öt éve végzett színházrendezői szakon. Már az egyik első munkájáért, a Szkénében bemutatott Kohlhaasért elnyerte a Színikritikusok díját a legjobb független előadás kategóriájában. Junior Príma-díjas és az elmúlt év Kult50-es mezőnyébe is beválogatták. A Radnóti Színházban nemrég a MOLIÈRE – The Passion előadását rendezte, decemberben pedig új bemutatója lesz az Örkény Színházban: Sartre A legyek című művét állítja színpadra. Közben három fiatal rendezőtársával összefogva megalapították a NARRATÍVA-t, amely új csatornákon szeretne eljutni a nézőkhöz és új színházi közösségben gondolkodik.

2019. november 19., 13:30

A kormányzat téved, ha azt gondolja, hogy a tudomány és a művészet hatalom kérdése. Erőszakos eszközökkel birtokba vehetik a legfontosabb intézményeket, de értéket teremteni nem képesek – mondja Sándor Iván, akinek életművében kezdettől fogva összefonódik a regény és az esszé. Nemrég jelent meg huszadik esszékötete, A korszak tekintete. A műfaj fontosságáról, a humanista kultúrakorszak elenyészéséről, a jelenlegi helyzet több évszázadra visszanyúló gyökereiről, a rendszerváltás sikertelenségéről, a kultúrharcról, a legutóbbi önkormányzati választások tanulságairól beszélgettünk az íróval.

2019. november 16., 07:20