Külföldön is elismerik Leslie Mandoki teljesítményét.
Ezúttal is bőséges a választék, ha a Netflix kínálatáról van szó.
Néhány könyv már hetek óta ott van a bestsellerek között.
Bár még mindig sokan kíváncsiak rá a moziban, de a Netflix is lecsapott a nagysikerű filmre.
Magyar idő szerint február 3-án hajnalban adták át 67. alkalommal a Grammy-díjakat, az est egyik nagy nyertese Beyoncé lett.
2014. augusztus 3., 07:53
Voltam a Globe-ban. Jó, nem pont a Temze-parti színház nézőterén, hanem csak az Urániáén, de szerintem a csakot nyugodtan elhagyhatjuk a mondatból.
2014. augusztus 1., 16:27
Megadtuk a módját, illő módon megünnepeltük (megünnepeljük és fogjuk ünnepelni) a magyar építészet egyik legnagyobbjának, Ybl Miklósnak kettőszázadik születésnapját.
2014. július 31., 12:33
A mozik nyári mélyrepülése tovább tart. Most látható, hogy a múlt héten A majmok bolygója akadémiai traktátus volt az e heti szörnyűséghez képest. Amelynek eszmei mondanivalóját a vetítés végén a még el nem alélt közönségnek világosan megfogalmazza a főleg nőkből álló alkotógárda: „Mindannyian ribancok vagyunk.” Az ítélet szigorú, de szinte igazságosnak tűnik a film megtekintése után.
2014. július 31., 06:48
Augusztus 1-jétől nem jelenik meg a Szatmári Magyar Hírlap. Az elmúlt két évben ez már a harmadik magyar újság Romániában, amelynek nincs pénze a kiadási költségekre, írta a Híradó.hu.
2014. július 30., 11:55
A Szabad Európa Rádió riportereként 1989-ben ő tudósított Nagy Imréék újratemetéséről. A hetvenes évektől Párizsban élt, a rendszerváltás után hazatelepült. Az Egy budai úrilány önéletrajzi könyve tíz éve közéleti bestseller lett. Nemrég jelent meg új kötete, a Macskák és férfiak. Szenvedélymemoár, párhuzamos történetek régi kapcsolatokról, egy kései szerelemkísérletről, s persze a szabadság macskáiról. A szerző pedig kimondja: igenis öregszik, akár könyvbéli macskája. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.
2014. július 28., 13:54
Van Villány környékén néhány település és csodálatos helyszínek, amelyek a hazai és környéki kultúra igazi központjává válnak. A Bárka Kikötő baranyai horgonyzása, az Ördögkatlan Fesztivál immár hagyományosan a térség egyik legfontosabb kulturális eseménye. Idén augusztus 5. és 9. között. MÉHES KÁROLY írása.
2014. július 28., 12:41
Bemelegítő bulira hívja a Sziget Fesztiválköztársaság a polgárait augusztus 5-én a Budapest Parkba, ahol az extrém videoklipjeiről és őrült fellépéseiről is híres dél-afrikai Die Antwoord – sok év után – újra Magyarországon lép fel.
2014. július 28., 11:39
Magunk közt vagyunk itt: csimpánzok, gorillák, emberek. Hogy kik az őslakosok, a korábban jöttek, fel sem merülhet. Értjük egymást, hisz ismerjük a történelmet. A sajátunkat és a másokét. (És a filmelőzményeket is, persze.)
2014. július 26., 20:06
Dübörög a kapolcsi boogie, pajtákban festmény lòg, szobor àll a kamrában, itt cserépdísz, ott terítő, szappan, amott üllőn szívre hajlik a vas. Merre van a sátrad, merre alszik a dalod? A patakban úszik majdnem 25 év.
(Művészetek Völgye 2014. Bazánth Ivola fotói.)
2014. július 26., 10:19
Hosszú betegség után életének nyolcvannegyedik évében elhunyt pénteken Pozsonypüspökiben Dobos László Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, műkritikus – közölte az MTI-vel az elhunyt családja.
2014. július 25., 17:54
Megnyílt a Művészetek Völgye Kapolcson. Az összművészeti fesztiválon a hagyományos zenei, színházi programok mellett idén magyar start-up cégek is bemutatkoznak, egyikük például egy olyan mobilalkalmazással jelentkezik, amelynek révén bárki videótudósítóvá válhat, másik pedig a lánc nélküli meghajtású biciklivel érkezett. Zenél Oszkó Péter volt pénzügyér, Palya Bea, Harcsa Veronika, a Kaláka és sokan mások, miközben magánudvarok mélyén, pajtákban, garázsokban mindenütt kiállítás és vásár fogadja a tíznapos fesztiválra érkezőket.
Pungor András írása