Micsoda nők? Micsoda filmek!
A mozik nyári mélyrepülése tovább tart. Most látható, hogy a múlt héten A majmok bolygója akadémiai traktátus volt az e heti szörnyűséghez képest. Amelynek eszmei mondanivalóját a vetítés végén a még el nem alélt közönségnek világosan megfogalmazza a főleg nőkből álló alkotógárda: „Mindannyian ribancok vagyunk.” Az ítélet szigorú, de szinte igazságosnak tűnik a film megtekintése után.
És nem is ez a sommás állítás a legnagyobb baj, hiszen csak egy filmről van szó. Megbocsáthatatlan viszont az az ízléstelenség és igénytelenség, amelyet az „alkotók” előállítottak. Az emancipáció vagy az állampolgári jogegyenlőség a stáb számára leginkább arra szolgált, hogy négybetűs szavakat vastagon és többször aláhúzva vágjanak a nézők arcába, hogy vibrátorral demonstrálják egyenlőségüket. A tesztoszteronnal túltöltött vezérigazgatónő, aki sötét ruhás férfiakat kommandíroz a tárgyalóasztal mellett, és egyetlen barátnője sincs, persze barátja sem, hajdani iskolatársnői közül szeretne nosztalgiázó emlékezőket felhajtatni, de senkit sem talál. A maszkulin módra parancsolgató vezető önmagában szolgálhatna egy ironikus történet alanyául, csakhogy az ő figurája is belevész a vele együtt mozgatott további tíz hisztériás nőneműnek az összetévesztésig egynemű pacsulipanoptikumába.
Az összes közhely el van játszva vastagon. Ám a sablon mindenkit agyonnyom. A többgyerekes, de élni vágyó anya körül zsivalyognak a gyerekek, a férj félrelépked, a leszboszi „csábítás” és csalódás mintha adekvát következmény lenne. A kezdő ügyvédnő úgy viselkedik, mintha elhinné: az élet egy kalandpark. Közben jelentéktelen pasik somfordálnak e jelentéktelen és jellemezni elfelejtett nők körül, sokan kiabálnak, veszekszenek, nehéz eligazodni, hogy min. (Persze hánynak is, bele a vécébe, ez most az új sikk. És: kacagj, bajazzo!)
(Micsoda nők! Francia „vígjáték”. Rendezte: Audrey Dana.)
