A nyár első hónapja máris rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy kimozduljunk és testileg-lelkileg feltöltődjünk.
Hogyan alakul manapság a szülők és a kamaszok viszonya? Erre keresi a választ egyre több sorozat, könyv és szakember is.
Az olvasás még mindig az egyik legkellemesebb kikapcsolódási forma, és a legfrissebb könyvek ezúttal sem okoznak csalódást.
Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.
A Netflixen számos olyan sorozat található, amit akár egy hétvége alatt végig lehet nézni. Ezeket nem érdemes kihagyni!
2009. szeptember 24., 20:38
Teltházas előadások, jókedvű nézők, felkonfok, sztár-jegyszedők, zenei programok, gépház-látogatás és tengerimalac-simogatás, izgalmas közönségtalálkozók: idén is sikeresen zajlott az immár hatodik Moziünnep.
2009. szeptember 24., 18:26
Szeptember 27-én ünnepli 88. születésnapját, stílusosan egy új filmmel, melynek az utómunkái folynak, és amelyet a szemlén láthat a nagyközönség. És ha hihetünk a címének, akkor bizony: Oda az igazság. De sebaj. A film pereg tovább.
2009. szeptember 24., 12:22
Sokszor elgondolkodom azon, mennyit tesz hozzá egy műalkotáshoz a környezet, ahol megjelenik. (Vagy mennyit vesz el belőle.) Egy díszes, ókori reminiszcenciákat ébresztő tizenkilencedik századi múzeumépület például rögtön klasszicizálja a falára került festményt – és ugyanakkor kissé idejétmúlttá is teszi.
2009. szeptember 23., 18:50
Felavatták a halhatatlanok társulata nyolc új tagjának fémbe öntött lábnyomát szerdán a fővárosi Nagymező utcában; a színművészek közül Bánsági Ildikó, Pécsi Ildikó, Eperjes Károly és Koncz Gábor, Mészöly Katalin és Tréfás György operaénekes, valamint Pártay Lilla és Lőcsei Jenő táncművész viselheti idén tavasztól az "örökös tag" címet.
2009. szeptember 22., 05:10
Alig néhány órával a rég várt alkotás megjelenése után a kalózok is lecsaptak Dan Brown új könyvére. A hangoskönyvet és az e-könyvet több tízezren töltötték le illegálisan.
2009. szeptember 21., 21:44
2009. szeptember 21., 13:27
Zelnik István alapította a Magyar Indokínai Társaságot. Délkelet-Ázsiában kezdett műgyűjtésbe. Gyűjteményének most az Andrássy úton rendez be múzeumot, amely jövőre nyílik. Ez lesz a világ egyetlen délkelet-ázsiai aranymúzeuma. SZTANKAY ÁDÁM írása.
2009. szeptember 21., 05:32
A legjobb sorozat a 'Mad Men' lett, az NBC-n futó '30 Rock'-ot harmadiknak választotta a szűri az Emmy-gálán, Los Angelesben.
2009. szeptember 19., 15:42
Azt írják a cím alá, hogy angol vígjáték. És valóban: angolul beszélnek benne. Hogy bármiféle egyéb vigalmi elem lenne itten, azt az ember már az első negyedóra múlva hiányolja, és ez az érzés a továbbiakban még fokozódik.
2009. szeptember 19., 04:59
Elájult Leonard Cohen kanadai folkénekes a spanyolországi Valenciában tartott koncertjén pénteken, s emiatt az előadást félbe kellett szakítani a spanyol média szerint.
2009. szeptember 17., 15:38
Nem szokványos sajtótájékoztató keretein belül jelentette be első nagylemezét a NEMJUCI zenekar. Németh Juci, Tomi, Vasaló Áron és Matyijő a Csendes kávézóban adott rövid zenei ízelítőt a lemezből, melyet egy pohár finom bor mellett hallgathattunk végig.
2009. szeptember 16., 09:52
Szécsi Noémi az Európai Unió frissen alapított irodalmi díjának magyar kitüntetettje. Az elismerést szeptember végén veheti át egy Brüsszelben megrendezett ceremónia alkalmával. Az írónő legutolsó regénye, Az utolsó kentaur anarchista biciklisfutárokról szól, akik igencsak radikális eszközökkel próbálnak változtatni az olykor elviselhetetlen budapesti közállapotokon.
2009. szeptember 15., 19:32
Harrison Ford megállapodott Steven Spielberggel és George Lucasszal, hogy miről fog szólni az ötödik Indiana Jones-film, így ha Lucas szállítja az új forgatókönyvet, az amerikai színész boldogan ölti magára újból Indy jelmezét.