A műgyűjtő diplomata

Platónnál van a lényeg. Csak el kell jutni Platónig. El is jutunk majd, de előbb szó esik még Ho Si Minhről, Szolzsenyicinről meg mindenkiről.
Zelnik István távol-keleti témájú festmény előtt ül karszékében. A képen leláncolt tigris.

A színes múltú keletszakértő vagy keletszerelmes az elsők között Sövény Aladárról mesél, aki orientalista irodalmár, gyakorló nyelvzseni, amúgy Zamárdiban szomszédja volt Zelnikéknek. Akik szolgálati házban éltek ott, mert István édesapja volt az Észak-somogyi Erdőgazdaság vezetője. Sövény Aladár akkor hívta át magához, kérte a fiú segítségét, amikor japán teaházat tervezett felállítani a kertjében. Mellékesen rávezette a japán nyelv szépségeire is. Zelnik később az ázsiai műtárgyakat is az orientalista hatására kezdte gyűjteni. Előbb a BÁV-nál, aztán szerte a világon.

Nem vörös és fehér

Zelnik Istvánban von Haus aus volt vonzalom a – mondjuk úgy – finomkultúra iránt. Osztrák nevelőnőjét – Zamárdi, Kádár-kor eleje – anyamamának szólította, és a német nyelv mellett a Wagner-operákat is általa kedvelte meg. Tizennégy évesen folyékonyan beszélt németül és japánul. Harmadik gimnáziumban már angolul és franciául is.

Csont nélkül került aztán a moszkvai IMO-ra, a világ harmadik legjobb diplomataképzőjébe. Igaz, csak vietnami szakon volt hely, de a vietnami szobatársakat már szabadon választotta.

Az IMO-t vörös diplomával zárta, egyetlen négyesét a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetéből kapta. Azt is azért, mert rákérdezett egy bigott professzornál: miként lehet annyi eltérés az egyetemi könyvtár háromféle párttörténeti munkájában?

De voltak szabadabb szellemű professzorok is. Egyikük igen nagyra értékelte, hogy Zelnik vietnami ösztöndíja lejártával vietnami nyelven kiadott Szolzsenyicin-könyvet hozott neki ajándékba. Persze a déliek adták ki, ott hevert szélfúttan egy saigoni utcán, miután az amerikaiak leléceltek. Csak fel kellett venni az aszfaltról. Moszkvában meg amúgy csak be kellett menni Le Monde-ért meg Neue Zürcher Zeitungért az elit hotelekbe. Még ellenzékiekkel is haverkodhattak a diákok, nem rontott rájuk a KGB. Az élet nem fekete és fehér, vagy – ha úgy tetszik – nem vörös és fehér, vagyis hát nem írható le szimpla igazságok, hazugságok elsőfokú egyenleteivel. Bár Zelnik úr is tudja: sokan próbálják.

Zelnik István diplomáciai pályafutását a hanoi magyar nagykövetségen kezdte. 1975-től 1982-ig élt Délkelet-Ázsiában. Volt, hogy szinte teljes diplomatafizetését műtárgyakra és szakkönyvekre költötte.

Kompromisszum az ésszerűség határáig

Aztán elérte egy trópusi betegség, haza kellett térnie. Előbb a külügynél lett belga referens, majd kiküldték Brüsszelbe. Akkor még gyorsan megtanult hollandul, mert az nagyjából egyezik a Belgiumban hivatalos flamanddal. Brüszszelben lényegében azon dolgozott, hogy Magyarország európai integrációs elképzeléseiből valóság legyen. Politikai, katonai, gazdasági szempontból. Öt évvel később, párral a rendszerváltás előtt kérte fel tanácsadónak az akkori külügyminiszter-helyettes, Kovács László. Zelnik István részt vehetett az Európai Integrációs Főosztály irányításában.
A rendszerváltás után néhány hónappal rábízták a strasbourg-i Európa tanácsi misszió felállítását. Két évig vezette a szervezetet. Majd a külügytől is búcsút vett. Azt mondja: csak az ésszerűség határáig hajlamos a kompromisszumra. Amikor például a protekcionizmus előbbre való a szakmaiságnál, akkor már nem.

1992-ben alapított tanácsadó céget. Kapcsolataival kis- és középvállalatok uniós beilleszkedését segíti. Pártoknak is dolgozott: az MSZP-nek, a Fidesznek, a kisgazdáknak, a Vállalkozók Pártjának adott tanácsot integrációs politikájuk kidolgozásában. Amúgy maradt baloldali, de akkor is nemet mond, amikor az MSZP kéri, hogy térjen vissza a hivatalos politikába.
A külügyi szolgálattól szabadulva gyűjtői szenvedélye is szárnyra kapott. Már semmi nem köti térben és időben. Ha Indonéziában hirdetnek meg egy érdekesebb tárgyat, odarepül, ha Kanadába, akkor oda. Gyűjtésében sokszor segítette a véletlen is: volt, hogy a helyi árfekvéshez képest húzós árat fizetett belga bolhapiacon egy jávai istenszoborért, de még az is messze volt a műtárgy valós, százmilliós értékétől.

Magyar cégeknek is komoly lehetőség

Ám hogy mekkora a vagyona, azt sokáig maga sem tudta. Gyűjtött és dolgozott. Amikor kellett, stratégiát váltott. 2002-re a multik eluralták itthon a tanácsadói piacot. Zelnik cége pedig áttette székhelyét Délkelet-Ázsiába. Öt évvel később hozta létre a Magyar Indokínai Társaságot. Négy olyan befektetési portfóliója van, amelyek megvalósulása esetén a társaságot nemzetközileg is jegyezni fogják.

Ilyen például a 10. századi khmer királyság fővárosának, Koh kernek a feltárása. Ebben a Jelen János vezette Magyar Angkor Alapítvánnyal működnek közre, valamint tekintélyes japán és francia partnerekkel. A feltárás végén szinte biztos, hogy a terület a világörökség része lesz. Magyarországot régészeti középhatalomként jegyzik majd, a kambodzsai kormány regionális fejlesztési projektje pedig magyar cégeknek is komoly lehetőségeket kínál.

Zelnik István társasága mindemellett közös programokon dolgozik a Szingapúri Egyetemmel, a Vietnami Archeológiai Intézettel, a Vietnami Történeti Múzeummal és az egyik londoni egyetem Délkelet-Ázsia tanszékével.

Itthon persze a legnagyobb hírverést az Andrássy úton jövőre megnyíló Zelnik-gyűjtemény kapta. Nemcsak Európa, de a világ egyetlen dél-kelet-ázsiai aranymúzeuma. Erről itt legyen elég annyi: a négy egyedülálló műtárgycsoportnak része a huszonnégy aranymaszk, ezekhez hasonlót a British Museum csupán hármat birtokol.

A gazdagság eredete a kiválóság

Zelnik Istvánnak négy éve ötlött eszébe: tudományosan is feldolgoztatja a gyűjteményét. Akkor derült ki: amit összehozott, abból száz-százötven tárgy felbecsülhetetlen értékű. A többi meg úgy háromszáz milliárdot kóstál. Először arra gondolt, külhonban alapít múzeumot a legbecsesebb tárgyainak. De ha magyar az ember, akkor mégis itthon kell az ilyesmit megtenni.
Ennyi volna, ha nem kerülne elő a végére Platón.

Sövény Aladár nem csupán a japán dolgokat kedveltette meg anno Zelnik Istvánnal. Hanem a görög filozófusokat is. A diplomata-műgyűjtő sokat gondol mostanában Platónra, főként egyik tételére. Platón azt írta: a gazdagság eredete a kiválóság. A görög persze – int Zelnik úr, hogy félre ne értsem – szellemi, kulturális, erkölcsi értelemben fogalmazta tételét. De lehet abból matéria is. És akkor tényleg ennyi volna.