Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.

2009. szeptember 5., 11:18

A gombafejűek máig ható befolyását és zenei örökségét ünnepli a BBC televízió szombaton kezdődő Beatles hete. A BBC több dokumentumfilmje eddig ismeretlen felvételek felhasználásával eleveníti fel a zenekar történetét és a modern kultúrára gyakorolt hatását.

2009. szeptember 4., 17:41

Három Greatest Hits album után a tervek szerint november 9-én jelenik meg a brit Queen együttes húsz felvételt tartalmazó Absolute Greatest Hits válogatása.

2009. szeptember 4., 15:58

Budapesten, a Petőfi Csarnokban lép fel december 13-án az Air; a francia elektronikus zene legfontosabb csapatának új albuma, a Love 2 már októberben megjelenik - tájékoztatta a koncert szervezője, a Showtime Budapest, valamint a Progmedia pénteken az MTI-t.

2009. szeptember 4., 14:48

Gigantikus vállalkozással kezd Matthias Hartmann a Burgban: saját rendezésében a Faust mindkét részét színre viszi. Negyven év szünet után játssza Ausztria Nemzeti Színháza ismét Goethe klasszikusát, amely a mai kor problémái közepette döbbenetesen aktuálisnak tűnik.

2009. szeptember 2., 18:50

Életének 62. évében szerdán rövid szenvedés után elhunyt Román Kati bábszínész - tájékoztatta a Budapest Bábszínház az MTI-t.

2009. szeptember 2., 12:44

A Hammond orgona nagy tanítómestere, a Uriah Heep egykori alapvetése, Ken Hensley most élőben is bemutatja a hard rock és a hammond orgona bonthatatlan eggyé-fonódását kiváló zenekara kíséretében.

2009. szeptember 2., 09:55

Komoly nyereség egy tollnok számára, ha évtizedekkel később is pontosan emlékszik mindenre, ami vele vagy körötte történt. És komoly veszteség, ha nem tud különbséget tenni fontos és érdektelen események között.

2009. szeptember 1., 22:45

Az ötödik Rambo-filmre készül Sylvester Stallone: a 63 éves akciósztár nem csak a főszerepet vállalta, hanem a rendezői székbe is ő ül, akárcsak a tavaly bemutatott negyedik epizódnál.

2009. szeptember 1., 08:32

Burgenland így határok nélkül oly közel van! Egy ugrásra Soprontól, elkanyarodva Kismartontól (Eisenstadt), túl a magyarul Nagymartonként ismert Mattersburgon egyszer csak Fraknón – Forchtenstein – találja magát az utazó, aki jól teszi, ha a csinos településen áthaladva inkább a Burg Forchtenstein táblát követi. Nem mintha a célpont eltéveszthető lenne: mint minden rendes erődítmény, ez is hegy, avagy inkább domb tetejéről őrzi a vidék békéjét.

2009. szeptember 1., 07:32

Bujtor István családja bizakodó a színész, rendező, színházigazgató állapotát illetően, hangzott el a Petőfi Színház hétfői évadnyitó társulati ülésén – írta Veszprém megye napilapja, a Napló.

2009. augusztus 31., 22:37

Érdemes művész. A Radnóti Színpadon eljátszott Nórája – Valló Péter rendezte – mára érettségi tétel a középiskolai drámatagozatokon. Évek óta az Új Színház tagja: egyik legnagyobb ottani sikere a Phaedra, amelyet szintén Valló vitt színre vendégként. Most nyáron a Thália Színházban játssza Egri Mártával felváltva Ida szerepét a Sírpiknik című darabban – az izraeli Ilan Eldad rendezésében. Az előadást szereti a publikum, bár kollégája kérdezte már a színésznőtől: mit keres Phaedra a bulvárban? SZTANKAY ÁDÁM írása.

2009. augusztus 31., 15:04

Több évtizedes hagyomány, hogy Londonban augusztus utolsó hétvégéje a zenéé, a táncé, a jó hangulaté: ekkor rendezik itt meg Európa legnagyobb utcabálját, a Notting Hill karnevál-t, melyre idén másfél millió embert várnak.

2009. augusztus 31., 11:03

Bár már a koromnál fogva sem vagyok hajlamos a radikalizmusra, a világnézetemtől pedig idegen az összeesküvés-elméletek fabrikálása, ám a BKV-s ügyek és a Kocsis Istvánnal készül interjú (33. szám) olvasásakor bizony-bizony mocorogni kezdett a bugylibicska a zsebemben.

2009. augusztus 30., 17:40

Életének 62. évében elhunyt Kishonti Ildikó színművész vasárnap délután, Budapesten a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) szeretetkórházában - közölte Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója.