A 88 éves Jancsó Miklós a régi és új Molotov-koktélokról

88: nem kerek szám, de impozáns. Jancsó Miklós szerint Kínában szerencseszám a nyolcas. Hozzáteszi:

A jancsó pedig, ha jól emlékszem, pekingi nyelven hagymát jelent. Hogy ez szerencse-e vagy nem, azt nem tudom, de a hagyma csípős szokott lenni.

És a Jancsó?

Ó, nem, én szolid és szelíd vagyok, csak a filmben vagyok néha olyan elviselhetetlen. A születésnapot pedig nem ünneplem, ha megélem, megélem, ha nem, nem. Elég fantasztikus volt ez a 88 év itt Magyarországon, és gondolom, az lesz még az utánunk jövőnknek is.

Szívesebben leélte volna máshol? Hosszú időt töltött Párizsban és Rómában is.

Ha valaki gyerekkorában megy el, és el akarja felejteni honnan jött, akkor gyökeret verhet másutt, de ez nekem nagyon nem ment. Én mindig ide vonzódtam. Pedig csak félig vagyok magyar, mert az anyám az román volt, de engem magyarnak neveltek, magyar kultúrában nőttem fel. A saját kultúrámban jól érzem magam.

Megváltozott az ország kultúrája is. Egyre szűkül a régi értelemben vett értelmiségi közeg, talán az elszegényedés miatt is.

Nemcsak az elszegényedés miatt. Annak idején sokféle értelmiség tartozott össze. Abban a korban, amikor - hogy ilyen primitíven fogalmazzak - az elnyomás annyira látható és érezhető volt, mindenki összetartott. Akik annak idején a leültek vitázni a filmjeim vetítése után, ma már nem ülnének egymás mellé – ha egyáltalán még élnek… Az egy más kor volt. Az értelmiségnek talán az lenne az egyik fő feladata ma is, hogy soha ne higgyen senkinek, hogy kritikával nézze a világot.

Hogyan osztja fel a saját szemszögéből ezt a 88 évet, milyen korszakokra?

Először is a gyerekkor: katolikus iskolában nőttem fel, persze vallásosként, de a vallás lassan elveszett belőlem, nem tudom, miért. Nagyon irigylem azokat, akik őszintén hisznek, de nem megy, ezt elvesztettem. Akkor jött az az optimista korszak, amikor a Horthy-korszakban azt hittük, ha megváltoztatjuk a politikai rendszert, akkor megváltozik minden. Aztán jött az úgynevezett első demokrácia, de nem tartott sokáig. Utána még egy darabig úgy gondoltam, hogy ezek a bolsik talán segítenek valamit az országon, de aztán rájöttem, hogy nem. Aztán jött 56…

Tehát általában a politikai változások tagolták az életét.

És nagyon sokszor naiv voltam, ezért beugrottam annak, hogy alapvető változás lesz. Ilyen volt 89 is, bár akkor én már tudtam, hogy nem lesz ez olyan, mint ahogy a többség reméli. Éltem előtte Itáliában, ezért tudtam, hogy milyen rendszer a nemzetközi kapitalizmus, és mennyire más, mint ahogy a rendszerváltáskor idealizálták.

De ahogy a demokráciánál, ennél sem találtak ki még jobbat.

Én nem akarok ebbe belemenni, hogy mit találtak ki, nem az én dolgom, nem is érdekel. Míg gyerek voltam, még foglalkoztam ezzel, ma már tudom, hogy felesleges. Nem az én dolgom, nem is értek hozzá, nem vagyok sem filozófus, se kritikus, se semmi – én egyszerűen csak filmet csinálok.

Nemrég fejezte be legújabb filmjének, az Oda az igazságnak a forgatását, most éppen az utómunkák folynak. Az új mozit, amelyet majd a filmszemlén láthat először a közönség, úgy harangozta be a sajtó, hogy: „Jancsó Miklós ismét váltott”

Készítettem úgy harminc filmet eddig, és ezalatt sokszor váltottam. Többször anyagi okokból. Amikor több mint negyven évvel ezelőtt a Csillagosok, katonákat forgattam, ötszáz orosz katona állt a rendelkezésemre statisztaként. A Magyar rapszódiánál és az Allegro barbarónál szintén sok katona szerepelt, magyar katona, de őket már fizetni kellett. Az oroszokat nem kellet fizetni.

A váltás most abban nyilvánul meg, hogy a Kapa-Pepe-vonal helyett egy Mátyás korában játszódó történetet dolgoz fel.

Ez egy történelmi játék, amelyben sok hasonlatosság van az akkori Mátyás történetéből, de mégsem az. Kicsit féltem is a címtől, mert az ismert közmondás: Meghalt Mátyás király, oda az igazság miatt azt fogják hinni, hogy ez Mátyás története, pedig igazában nem.

Hanem?

Játék arról, hogy lehet egy kisgyerekből királyt csinálni, hogy egy öreg királynak hogyan nem sikerül a gyerekéből királyt csinálni, szóval ilyesmiről szól… meg hogy jön a török Magyarországra.

Eddig még nem volt olyan múltban játszódó Jancsó-film, amelynek nem volt párhuzama a mával…

Nem tudom megmondani. Akik megnézik, majd látni fogják, van-e párhuzam, és miben. Akik eddig látták – nagyon kevesen -, azt mondták, hogy megint olyan szomorú filmet csináltam . Tudja… Amikor Aczél György egyszer fogadott engem, azt mondta: „Miért csinál maga mindig olyan filmeket, amelyeknek szomorú a vége?” Mondom: „Nem tudom, miért csinálok, én nagyon utálom azokat a filmeket, amik rosszul végződnek, és nem oldják fel benne a feszültséget. De én nem nézem a saját filmjeimet, és magának is azt ajánlom, hogy ne nézze az enyémet.” Volt valami humora, mert nevetett rajta.

Hagyományosa csak nagyon keveset árul el a filmjeiről, mielőtt a mozikba kerülnének, úgyhogy nem is faggatom tovább az Oda az igazságról. Csak eszembe jutott egy példázata a magyar történelemből, amit a római városházán mesélt el a sajtónak az uniós csatlakozás napjaiban. Igaz, amikor példázat játszódik, már nem jött a török, hanem bőven itt is volt, sőt. A történet pedig máig tanulságos.

A „hősvértől pirosult gyásztérről", Mohácsról beszéltem. Talán Európa legerősebb páncélos lovassága állt szemben Szulejmánnal. Lovagok, akik törvények, szabályok között éltek. Ezek egyike szerint, ha valakit egyszer már beemeltek a nyeregbe - emelték, mert majd egy mázsa volt rajtuk a páncél -, többé már nem igazíthattak a fegyverzetén, a hámon és a többin. Mohácsnál hosszú ideig álltak a napon, csak délután, a nagy eső után támadtak. Addig a lovakon megereszkedett a hám, mert szartak, hugyoztak, a hasuk összeesett. Meg kellett volna húzni, de hát a szabály az szabály. Tudni kell, hogy a páncélos frontálisan rohant az ellenségre. Lovaikat arra tanították, hogy ha szemből érzékelnek valakit, valamit, oldalt ugorjanak, ekkor a lovag a hóna alá szorított nehéz kopjával öklelt. Olyasféle fegyvernem volt, mint a világháborúban a tank-hadosztályok. Tankot Molotov-koktéllal lehet harcképtelenné tenni, a páncélos lovast a laza hevederrel. Mohácsnál ugrottak a lovak, a lovagok kifordultak a nyeregből. A törökök fokossal verték agyon őket. Valami íródeákjuk meg is jegyezte: "a magyarok megbolondultak, megeresztett hevederrel harcoltak." Szép történet, ugye? És tanulságos. Valaha Nemeskürthy István mesélte nekem.