Egy kis gubanc
Azt írják a cím alá, hogy angol vígjáték. És valóban: angolul beszélnek benne. Hogy bármiféle egyéb vigalmi elem lenne itten, azt az ember már az első negyedóra múlva hiányolja, és ez az érzés a továbbiakban még fokozódik.
Jó, eddig sem voltak a kontinentális emberek igazán elragadtatva a sziporkázó angol humortól, a közismert fehér, angolszász, protestáns bugyborgástól, a bájosan fecsegő szigetországi csecsebecséktől. Ám itt minden hiány hatványozódik. Azon tudniillik, hogy egy miniszter hülyeségeket beszél, és mellettük ki is tart, mert a visszavonulást majesztuózus önmagához méltatlannak tartja, és ebből támad itt-ott némi gubanc, Magyarországon még művészmoziban is nehéz jókedvűen nevetgélni. S hogy egyes tisztviselők mily semmirekellők – annak a tapasztalásához sem szorulunk importra.
Marad hát az angol beszéd. Amelynek markáns fordulatait a négybetűs szavakkal szokta eufemizálni a szégyenlősebb népség. (Ebben a filmben nem ők szerepelnek.) Marad hát a kib...ott, a k...va, a f...sz, a p...na, a s...gg, a s...fej és minden, ami az angolkisasszonyok értelmező szótárából már korábban töröltetett (vagy eleve bele sem került).
De még ezen is túltennénk magunkat, ha történne valami érdemleges ebben a kib...tt filmben, s nemcsak azt látnánk, hogy értelmileg fogyatékosnak tűnő férfiak és nők handabandáznak a vásznon, arra hivatkozva, hogy ez vígjáték, és ők politikusok: képviselők, miniszterek, államtitkárok stb. (Vakulj, kelta, normann, szász, briton, viking!)
Komédia lenne? Nem tudom, csak tragédiának tekinteni, hiába próbálom Madách Imrét a talpáról a feje tetejére állítani.
Kevés ez a derűhöz!
(Rendezte: Armando Iannucci.)
