Igazi programkülönlegességet ígérnek a következő hetek. Az Óbudai Zsinagógában történelmi divatbemutatón vehetünk részt, de nem maradhatnak el a szerelmesekre szabott programok, sőt, egy igazi fiestán is részt vehetünk.
A 44. Magyar Filmszemle több szempontból is különleges volt, mivel először volt ökumenikus zsűri, és az EMIH is képviseltette magát.
Külföldön is elismerik Leslie Mandoki teljesítményét.
Ezúttal is bőséges a választék, ha a Netflix kínálatáról van szó.
Néhány könyv már hetek óta ott van a bestsellerek között.
2014. május 6., 15:42
Két évtized után adott túl Kaiser néven hírnevet szerzett honi húsipari cégén. Négy éve Tarandus néven alapított könyvkiadót. Saját írásai is megjelennek különböző irodalmi folyóiratokban, ahogy novelláskötetet is jegyez már. Költői igényességgel megírt történetei sokat elmondanak hétköznapjaink hús-vér valóságáról is. SZTANKAY ÁDÁM írása.
2014. május 5., 20:50
A kortárs román próza egyik legjelesebb figurája, az 54 éves Daniel Bănulescu a Budapesti Könyvfesztivál egyik díszvendége volt. Erre az alkalomra jelentette meg a Scolar Kiadó a Csókolom a segged, Szeretett Vezérünk! című művét. A szarkasztikus Ceauşescu-regénynek maga az író az egyik főszereplője. A 168 Órának arról is beszél: Ceauşescu manapság simán nyerne egy elnökválasztáson. MÉHES KÁROLY interjúja.
2014. május 5., 15:01
Három vidéki zsinagógában – Albertirsán, Keszthelyen és Mádon – ad ingyenes koncertet júniusban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ).
2014. május 5., 10:41
És ugrásszerűen nő a Parkinson-kórosok száma?
A betegség okát tudjuk, de nem gyógyítható.
Van-e preventív tanács, vagy válasszunk jó szülőket?
Dr. Dóczi Tamást kérdezi Pásztor Magdolna.
2014. május 5., 10:36
A zene valóban felemel?
És meghosszabbítja az életet?
Mi a piramis-modell?
Czeizel Endrét kérdezi Pásztor Magdolna.
2014. május 4., 11:47
A népszerű történelmi magazin, a Rubicon (mely éppúgy idén ünnepli alapításának negyedszázados évfordulóját, mint hetilapunk: gratulálunk is rögtön ebből az alkalomból) az első világháború emlékezetének szenteli ez évi 4–5. kettős számát.
2014. május 4., 09:07
A napokban megjelent új regénye, az 1937 és 1947 között játszódó Természetes fény archív fotográfiák „megszólaltatása”. A regény egyik szála a Békés megyei zsidóüldözés áldozatainak sorsát, a másik az ukrán fronton kegyetlenkedő magyar katonák történetét járja körül egyetlen kisközösség tagjainak történetében. A Kossuth-díjas író arról is beszél a 168 Órának: bízik abban, hogy nem lehet sokáig állami rangra emelni a történelmi hazudozást. SÁGHY ERNA interjúja.
2014. május 4., 06:00
A lengyel Bodo Kox Lány a szekrényből című alkotása nyerte el legjobb játékfilmnek járó díját a 24. Mediawave fesztiválon, a legjobb kisjátékfilmért járó díjat Nagy Dénes vehette át Lágy eső című munkájáért, a legjobb kísérleti film pedig a svájci Peter Volkart 606-os szoba című munkája lett.
2014. május 3., 08:44
Végakaratának megfelelően az alsó-sziléziai Karpacz evangélikus temetőjében kedden örök nyugalomba helyezték a XX. század lengyel, de világirodalmának is egyik legnagyobb alakját, Tadeusz Rózewicz költőt. A világon az egyik legismertebb lengyel alkotó 93 éves korában hunyt el Wroclawban.
2014. május 2., 12:49
Claude Picasso, a világhírű festőművész unokája „felháborodott és nagyon nyugtalan” a párizsi Picasso Múzeum jövőjét illetően, s azt követeli Aurélie Filippetti francia kulturális minisztertől, hogy „mindent tegyen meg” annak érdekében, hogy a múzeum a terveknek megfelelően júniusban újranyílhasson.
2014. május 1., 09:00
Verdi Az álarcosbál című művében nyújtott alakításáért Boross Csilla magyar szopránnak ítélték oda a Green Room Awards elnevezésű díjat, amellyel a melbourne-i színházi világ legjobbjait ismerik el 58 kategóriában.