Eltemették a költőt
Végakaratának megfelelően az alsó-sziléziai Karpacz evangélikus temetőjében kedden örök nyugalomba helyezték a XX. század lengyel, de világirodalmának is egyik legnagyobb alakját, Tadeusz Rózewicz költőt. A világon az egyik legismertebb lengyel alkotó 93 éves korában hunyt el Wroclawban.
A kiváló költő, drámaíró, novellista, esszé- és filmforgatókönyv író, akinek műveit 49 nyelvre – köztük magyarra – fordították le igazán nem élt a média lehetőségeivel, szinte azt sem lehetett tudni, hogy még életben van. Nem szerette a médiát, nem hagyta magát rábeszélni arra, hogy nyilatkozzon, interjút adjon, és ahol csak lehetett, megnehezítette a személyének szóló ünnepségek megszervezését. Utálta ha kitüntetik, ennél jobban csak a kitüntetések átvételét vetette meg. Kivételesen szerény és halk szavú ember volt.
Szatirikus kötetében, a „Végy zsákbamacskát”-ban egyenesen a szemébe nevetett azoknak, akik egy poétától okos és szép szavakat várnak el, de Andrzej Sapija róla készült filmjében (A nyugalmazott poéta) Byront idézve bevallotta, hogy öregedve ugyan nevet az elkövetett bűnökön, de ez a nevetés duplán is szomorú.
A Nobel-díjas Wislawa Szymborska azt írta róla: „Ne tudom elképzelni, hogy nézne ki a háború utáni lengyel költészet Tadeusz Rózewicz versei nélkül. Mindannyian köszönhetünk neki valamit”.
A lengyelek évtizedeken át várták, hogy Rózewicz munkásságát Nobel díjjal fogják elismerni – ezt mutatja a kulturális miniszter nyilatkozata is: „az irodalom óriása, egy Nobel díjas, Nobel nélkül”.
Rózewicz 1921-ben Radomskban született. A világháború kitörésekor 18 éves volt, de a lengyel földalatti Honi Hadseregben „Satyr” fedőnéven fegyverrel harcolt a németek ellen. A Gestapo elfogta testvérét, és kivégezte. A háború után érettségizett le, majd Krakkóban, a Jagello Egyetemen művészettörténetet tanult. 1947-ben jelent meg Nyugtalanság címmel az a verseskötete, amely nevét ismertté tette.
Rózewicz művészetét „az összeszorult torok költészetének” nevezik a szakértők. Azt vallotta, hogy a háborús események alapvető hatással voltak munkásságára. 1990-ben egy angliai egyetemi előadáson erről így szólt: „A II. világháborús katonák és a partizánok generációja kihalt, becsapottan és kiábrándultan távozott. Költő vagyok – ezt mondják rólam, ezt írják rólam. De mindenekelőtt saját nemzedékem költője vagyok, egy olyan nemzedéké, amelyet becsaptak a kormányok, az ideológiák, a hitek és saját maguk”.
A költő Wroclawban élt 1968 óta, s a helyiek máig emlegetik, hogy telefonszámát hosszú éveken át nem titkosította, így számos diák, sőt tanár hívta fel a kérdéssel, mit is akart kifejezni ebben vagy abban a drámájában, versében.
Rózewicz nyolc lengyel egyetem honoris causa doktora volt, és számos kitüntetést is kapott – még átvenni sem szerette ezeket.
A kilencvenes években kezdett el Alsó-Sziléziába utazgatni, s amikor ezek az utazásai rendszeressé váltak, azt mondta, hogy Karpaczot 25 év késéssel fedezte fel. Ezért írta, hogy „utolsó akaratom és kérésem”, hogy a XII. századi Wang fatemplom melletti evangélikus temetőben helyezzék hamvait nyugalomba.
