Egy barcelonai bíróság döntése szerint vádat lehet emelni a Pegasus nevű kémprogram gyártója, az NSO Group társalapítói és két leányvállalat korábbi vezetője ellen.
Az extrém időjárás miatt egy-egy régen tervezett utazás is meghiúsulhat.
Donald Trump azt követeli, hogy Magyarország a GDP-je 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítsa, ami 2,6 ezer milliárd forint plusz kiadást jelentene ebben az évben.
A Fehér Ház bejelentést tett, és elárulták, Donald Trump hogyan döntött az Ukrajnának szánt segélyekkel kapcsolatban.
Donald Trump hivatalos nyelvvé tette az angolt az Egyesült Államokban, noha a nyelvet csak az ország lakosságának 78 százaléka beszéli.
2023. január 13., 18:05
Donald Trump volt amerikai elnök cégét pénteken 1,6 millió dolláros (585 millió forintos) büntetéssel sújtotta egy New York-i bíróság adócsalás miatt.
2023. január 13., 17:24
Az éjszakai heves harcokat követően pénteken is kitartanak az ukrán katonák Szoledarnál – szögezte le Hanna Maljar ukrán helyettes védelmi miniszter a közösségi médiában tett helyzetjelentésében. Az orosz védelmi tárca pénteken ugyanakkor arról számolt be, hogy teljesen elfoglalták a várost.
2023. január 13., 16:24
Igaz, erről mást nem nagyon kérdezett meg. Mint mondta: Ukrajna gyakorlatilag már NATO-tag, még ha jogilag nem is tekinthető az atlanti szövetség tagjának.
2023. január 13., 16:05
Egy brazil műgyűjtő pert indított, egy detroiti múzeum ellen, mert feltűnt rajta egy tőle eltulajdonított Van Gogh festmény. A bírósági meghallgatást január 19-ére tűzték ki.
2023. január 13., 15:19
Hadijelentésben utolérhetetlenek az oroszok: repülőgépeket, helikoptereket, drónokat, élőerő-csoportosulásokat, lőszerraktárakat, tüzérségi eszközöket semmisítettek meg. És persze elfoglalták Szoledart is. Papíron.
2023. január 13., 15:18
Kihirdették a 2023-as Év Autóját, ami a tisztán elektromos Jeep Avenger lett.
2023. január 13., 09:28
Vádat emeltek Abe Sindzó volt japán miniszterelnök merénylője ellen japán ügyészek pénteken, írta a Jomiuri című japán napilap.
2023. január 13., 08:38
Szigorítja a brazil kormány a vasárnapi fővárosi zavargások résztvevői, szervezői és finanszírozói elleni intézkedéseket, megerősítik a Planalto elnöki palota biztonságát.
2023. január 13., 07:41
Volt barátnője ellen elkövetett testi sértéssel és személyes szabadság korlátozásával vádolja az ügyészség Justin Roilandet, a Rick és Morty című kultikus rajzfilmsorozat kitalálóját, aki az angol eredetiben a két főszereplőnek is kölcsönzi a hangját, jelentette csütörtökön az NBC amerikai tévécsatorna.
2023. január 12., 21:37
A svéd állami tulajdonú LKAB bányavállalat csütörtökön közölte, hogy több mint 1 millió tonna ritkaföldfém-oxidot azonosított az ország északi részén található Kiruna területén, amely a legnagyobb ismert ilyen lelőhely Európában. Európában eddig nem bányászták, ezért a kontinens Kínából szerezte be az értékes alapanyagot.
2023. január 12., 21:03
Egy nagyváradi összeszerelő üzemben egyre több magyar dolgozik a jobb munkakörülmények és a magasabb fizetés miatt. Hétvégén bevásárolni, tankolni is átjárnak a magyarok.
2023. január 12., 19:21
Joe Biden wilmingtoni rezidenciáján újabb minősített iratokat találtak. A Fehér Ház jelezte: mindenben együttműködik az igazságügyi tárca vizsgálatával, amelynek célja kideríteni, hogy a kényes feljegyzések hogyan juthattak el Biden magánlakására és volt washingtoni irodájába.
2023. január 12., 17:27
Az Ukrajna elleni "különleges hadművelet" feladatainak bővülése miatt nevezték ki Valerij Geraszimov vezérkari főnököt az egyesített hadseregcsoport parancsnokává – közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.
2023. január 12., 17:18
Őrizetbe vették szerdán Lukasenka egyik hangos kritikusát, Andrej Dimitrijev fehérorosz ellenzéki vezetőt Minszkben. A letartóztatás okáról még nem nyilatkoztak a fehérorosz hatóságok.
2023. január 12., 16:04
Eltávolítottak két rákos elváltozást az amerikai first lady szervezetéből, az egyiket a jobb szeme fölötti részről, a másikat pedig a mellkasáról.
2023. január 12., 15:50
Ali Reza Akbari egykori miniszterhelyettesnek is köze lehetett Irán legjelentősebb atomtudósa, Mohszen Fahrizade 2020-as meggyilkolásához.
2023. január 12., 13:55
Új-Dél-Wales állam miniszterelnöke náci egyenruhában ünnepelte 21. születésnapját 2003-ban. Az eset kapcsán elmondta, hogy mélységesen sajnálja tettét, és szörnyű hibának tartja.