Legalább két ember meghalt, tizentöt ember súlyosan megsérült abban a gázolásban, amely hétfőn történt a németországi Mannheimban.
Donald Trump döntéseinek a hatására összefogtak az európai vezetők, és elkezdték kidolgozni a kontinens felfegyverezésének a tervét.
Zajlanak az események a múlt pénteki, botrányos véget ért Trump-Zelenszkij találkozó után. Amíg Amerika közölte, hogy nem kíván Ukrajnával alkut kötni, addig Európa vezetői szövetséget kötöttek a háborúban álló ország megsegítésére. Utóbbi kapcsán Orbán Viktor sem maradt szótlan.
Bár Zelenszkij pénteki találkozója az amerikai elnökkel botrányosra sikeredett, ám úgy tűnik, a világ vezetői közül továbbra is sokan nyitottak a béke előmozdítására.
Bár az ukrán elnök azért utazott Washingtonba, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről, ám a tárgyalás óriási botrányba fulladt.
2023. március 11., 20:12
„Sem de facto, sem de iure” nem ismeri el Koszovó függetlenségét.
2023. március 11., 18:42
Lineker eltávolítása miatt most áll a bál, a BBC tévés személyiségei sorra mondják vissza szereplésüket, szolidaritásból.
2023. március 11., 18:11
Szu-35-ös harcigépeket vásárolna Irán az oroszoktól.
2023. március 11., 17:53
„Vagy mindkét helyre elutazom, vagy egyikre sem” – jelentette ki a katolikus egyházfő.
2023. március 11., 16:38
A hétfőn záródó kínai Országos Népi Kongresszus már ki is jelölte a leköszönő, reformista Li Kecsiang utódát a miniszterelnöki székben. Az új kormányfő Hszi Csin-ping elnök volt legközelebbi munkatársa, és a politikai bizottság második embere, Li Csiang lesz. A reformisták teljes visszavonulását és a nyugattal szemben revansisták teljes visszatérését jelenti a változás.
2023. március 11., 15:36
A Deutsche Bahn az amerikaiak által már szankcionált Huaweit választotta digitális kommunikációs hálózata kiépítésére.
2023. március 11., 14:58
Maszkos és csuklyás támadók törtek rá egy étteremben a Sziriza volt pénzügyminiszterére, azzal vádolták, hogy eladta magát a megszorítást követelő EU-elitnek. Jánisz Várufákisz megpróbálta megmagyarázni, hogy szerinte tévednek, de ekkor már ütöttek. Kórházba került.
2023. március 11., 12:19
Ismét kitört szombaton a Merapi tűzhányó Indonéziában, hamuval borítva be a környékbeli településeket, közölte az ország földtani intézete.
2023. március 11., 11:42
Csuklyás ismeretlenek megtámadták péntek éjjel Jannisz Varufakisz korábbi görög pénzügyminisztert Athénban, a volt politikusnak eltört az orra és kórházba került.
2023. március 11., 10:59
Öten meghaltak, ketten súlyosan megsebesültek szombat kora hajnalban, amikor egy autó frontálisan összeütközött egy szembejövő nagyméretű taxival a délnyugat-németországi Karlsruhe közelében - jelentette be a helyi rendőrség szombaton.
2023. március 11., 10:49
Jevgenyij Prigozsin a Bahmut körüli harcokat egy húsdarálóhoz hasonlította.
2023. március 11., 09:57
Az elmúlt négy napban a Wagner-csoport erői ellenőrzésük alá vonták a donbászi Bahmut város keleti részének nagy részét. Az új frontvonal a Bahmutka folyó.
2023. március 11., 09:35
Az Egyesült Államok és az Európai Unió azonnali tárgyalásokat kezd, hogy az Európában bányászott és feldolgozott kritikus fontosságú ásványok után is alkalmazható legyen az amerikai zöld átállásra vonatkozó elektromos járművekre járó adókedvezmény, közölték az amerikai elnök és az Európai Bizottság elnökének washingtoni találkozója után helyi idő szerint pénteken.
2023. március 11., 06:24
Munkavacsora keretében tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel hétfőn Párizsban, erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2023. március 11., 06:23
A német rendőrség pénteken este behatolt abba a karlsruhei gyógyszertárba, ahol a nap folyamán egy férfi túszokat ejtett, és elfogták a feltételezett elkövetőt, közölték a helyi hatóságok.
2023. március 10., 21:23
Ferenc pápa elképzelhetőnek tartja a papi cölibátus eltörlését. A katolikus egyházfő erről az argentin Infobae hírportálnak adott, pénteken közölt interjújában beszélt.
2023. március 10., 21:10
Túszokat ejtettek a németországi Karlsruhéban egy gyógyszertárban - közölte pénteken a helyi rendőrség.
2023. március 10., 20:08
A svájci kormány (Bundesrat) pénteken megerősítette az ország semlegesség melletti elkötelezettségét és leszavazta svájci harci eszközök Ukrajnába szállításának lehetőségét, közölte a testület pénteken.