Legalább két ember meghalt, tizentöt ember súlyosan megsérült abban a gázolásban, amely hétfőn történt a németországi Mannheimban.
Donald Trump döntéseinek a hatására összefogtak az európai vezetők, és elkezdték kidolgozni a kontinens felfegyverezésének a tervét.
Zajlanak az események a múlt pénteki, botrányos véget ért Trump-Zelenszkij találkozó után. Amíg Amerika közölte, hogy nem kíván Ukrajnával alkut kötni, addig Európa vezetői szövetséget kötöttek a háborúban álló ország megsegítésére. Utóbbi kapcsán Orbán Viktor sem maradt szótlan.
Bár Zelenszkij pénteki találkozója az amerikai elnökkel botrányosra sikeredett, ám úgy tűnik, a világ vezetői közül továbbra is sokan nyitottak a béke előmozdítására.
Bár az ukrán elnök azért utazott Washingtonba, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről, ám a tárgyalás óriási botrányba fulladt.
2023. március 14., 06:29
Éppen meglett első olvasatra a kneszetben szükséges 61 szavazat a bírói kinevezések és igazságügyi rendszer átalakításához. Az az ellen tiltakozók szerint ez Benjamin Netanjahu miniszterelnök autoriter fordulata.
2023. március 13., 17:46
Az Oroszország által Ukrajnában kitűzött célokat jelenleg csak katonai eszközökkel lehet elérni, jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.
2023. március 13., 17:00
Egyelőre még nem tudni, hogy felelősségre vonják-e valamelyik felnőttet, amiért a gyerekek számára is elérhető helyen tartották a fegyverüket.
2023. március 13., 16:04
A Wagner orosz zsoldoscsoport rohamosztagai több irányból támadják a Donyeck megyei Bahmutot, igyekeznek áttörni az ukrán védelmen a város központjáig, ugyanakkor jelentős veszteségeket szenvednek, közölte hétfőn Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka.
2023. március 13., 15:20
Dél-Korea már nem követheti azt a célt, hogy egyszer atomfegyvermentessé teszik a Koreai-félszigetet, atomfegyvereket kell fejlesztenie az Észak-Koreával szembeni védelme megerősítésére, jelentette ki a Reuters hírügynökségnek adott exkluzív interjújában O Sze Hun, Szöul főpolgármestere.
2023. március 13., 14:23
Moszkva ragaszkodik hozzá, hogy az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbanásának ügyében orosz részvétellel pártatlan nemzetközi vizsgálat induljon, írta Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára az Argumenti i Fakti lap híroldalán hétfőn megjelent kommentárjában.
2023. március 13., 13:13
Új, nyári menetrendet vezetett be az Air Serbia, így hétfőtől hetente 17 járatot indít Belgrád és Budapest között – közölte a szerb nemzeti légitársaság.
2023. március 13., 13:11
A mianmari katonai diktatúra rajtaütésében huszonegy ember halt meg, köztük három szerzetes.
2023. március 13., 12:31
A népszerű sportkommentátor, Lineker visszatér a Match of the Day-be, a közszolgálati média pedig módosítja a közösségi médiás megnyilvánulásokra vonatkozó etikai szabályait.
2023. március 13., 11:46
A 2032-es nyári olimpiával ellentétben a Koreai Köztárság északi szomszédja nélkül, önállóan tervez pályázni a 2036-os játékok rendezésére.
2023. március 13., 10:25
Sztrájk nehezíti a közlekedést hétfőn négy németországi nemzetközi repülőtéren, Berlinben, Brémában, Hamburgban és Hannoverben.
2023. március 13., 09:36
Az amerikai bank brit leányvállalata is bajba került, az egyik legnagyobb brit bank viszont közbelépett.
2023. március 13., 08:22
A Nobel-díjas japán író nyolcvannyolc éves volt.
2023. március 13., 07:20
Egyben megismételte Hszi Csin-ping vádjait, amelyek szerint az Egyesült Államok elszigeteléssel akarja megakadályozni Kína felemelkedését a világban.
2023. március 13., 06:54
A legjobb rendező és legjobb női főszereplő díját is a Minden, mindenhol kapta.
2023. március 13., 06:40
Nemcsak a Silivon Valleynél, de egy másik, hasonló pénzintézetnél is beavatkozásra volt szükség.
2023. március 12., 21:26
Több tucat migráns veszthette életét egy hajótörésben Líbia partjai előtt - jelentette vasárnap a tengeri segélyhívó vonalat működtető Alarm Phone nevű NGO. Az NGO szerint még szombaton reggel értesítették az olasz hatóságokat arról, hogy a líbiai Bengázi térségében hajótörést szenvedett egy 47 migránst szállító bárka. Különböző forrásokból szerzett értesüléseik szerint több tucatnyian megfulladhattak.
2023. március 12., 20:50
Daniel Ortega nicaraguai elnök bezáratta a Vatikán managuai nagykövetségét, illetve a latin-amerikai ország vatikáni külképviseletét, közölte vasárnap egy magas rangú vatikáni forrás.