Legalább két ember meghalt, tizentöt ember súlyosan megsérült abban a gázolásban, amely hétfőn történt a németországi Mannheimban.
Donald Trump döntéseinek a hatására összefogtak az európai vezetők, és elkezdték kidolgozni a kontinens felfegyverezésének a tervét.
Zajlanak az események a múlt pénteki, botrányos véget ért Trump-Zelenszkij találkozó után. Amíg Amerika közölte, hogy nem kíván Ukrajnával alkut kötni, addig Európa vezetői szövetséget kötöttek a háborúban álló ország megsegítésére. Utóbbi kapcsán Orbán Viktor sem maradt szótlan.
Bár Zelenszkij pénteki találkozója az amerikai elnökkel botrányosra sikeredett, ám úgy tűnik, a világ vezetői közül továbbra is sokan nyitottak a béke előmozdítására.
Bár az ukrán elnök azért utazott Washingtonba, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről, ám a tárgyalás óriási botrányba fulladt.
2023. március 16., 18:11
Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a nemzetgyűlésben nincs biztosítva a többség a törvénytervezet elfogadásához – közölték kormányzati források.
2023. március 16., 17:53
Lezuhant egy helikopter a félautonóm Kurdisztán északi-iraki térségében; a fedélzetén tartózkodó hét ember mindegyike életét vesztette – közölte a regionális Terrorelhárítási Szolgálat (CTS) csütörtökön.
2023. március 16., 15:56
Négy még működőképes gépet küldenek.
2023. március 16., 14:49
Fontos, hogy a béke hangja felvegye a versenyt a háború hangjának erejével, és fontos, hogy világossá tegyük, a globális többség békét akar, jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Ankarában, a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján mondott beszédében.
2023. március 16., 14:13
Ukrajnában épít 20 millió eurós beruházással új sampon- és tusfürdőgyárat az Unilever, így megduplázza ukrajnai dolgozóinak számát - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
2023. március 16., 13:15
Eltűnt tíz hordónyi, mintegy 2,5 tonna természetes urán egy telephelyről Líbiában, ahol a polgárháború 2011-es kitörése óta kaotikus állapotok uralkodnak – közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) csütörtökön, és kifejezte aggályát amiatt, hogy az atomfegyver gyártására alkalmas nyersanyag illetéktelen kezekbe kerül.
2023. március 16., 12:06
Országos sztrájkba kezdtek a légi és vasúti közlekedésben dolgozók Görögországban a március elején történt vonatszerencsétlenség miatt, amelyben legalább 57-en meghaltak.
2023. március 16., 09:50
Így nem kell fizetni sem a zsoldosok családjainak.
2023. március 16., 09:31
Észak-Korea egy interkontinentális ballisztikus rakétát bocsátott fel csütörtökön néhány órával azelőtt, hogy a dél-koreai elnök, Jun Szok Jol hivatalos látogatás keretében megérkezett Japánba.
2023. március 16., 08:33
A lengyel titkosszolgálatok hatástalanítottak egy Oroszországnak dolgozó kémhálózatot.
2023. március 16., 06:22
Az eddiginél is mélyebb belpolitikai válságba süllyedhet Montenegró, ugyanis néhány nappal az elnökválasztás előtt a parlamentet is feloszlathatják – közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) szerda esti híradójában.
2023. március 15., 19:21
A Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozója miatt utazik Ankarába.
2023. március 15., 19:13
Törökország meghozta döntését Finnország NATO-csatlakozásáról, amelyet pénteken jelentenek be.
2023. március 15., 18:30
Az Ománi-öbölben.
2023. március 15., 15:54
Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára szerint Putyin arra törekszik, hogy kiterjessze a konfliktust, ezt pedig a keddi fekete-tengeri orosz-amerikai incidens is alátámasztja.
2023. március 15., 13:29
Kétszázhuszonötre emelkedett a Freddy trópusi vihar halálos áldozatainak száma Malawiban az ország katasztrófavédelmének szerdai bejelentése szerint.
2023. március 15., 13:14
Csehországban eddig kilenc embert ítéltek el az ukrajnai orosz invázió nyílt támogatásáért, 58 ügyben folyik büntetőeljárás, további 90 eset a vádemelés szakaszában van – közölte a cseh legfelsőbb ügyészség szerdán a Twitteren.
2023. március 15., 12:51
Sztrájk miatt teljesen leállt szerdán a londoni metróközlekedés.