A szállítási idő rövidítésével tenné vonzóbbá a Temu a szolgáltatását, s ehhez brit beszállítókat venne igénybe.
A Vatikánban találkozott egymással Orbán Viktor és Ferenc pápa.
Komoly problémákat okoz ez az ital Ázsiában, már többen meghaltak miatta.
Dél-Korea elnöke, Jun Szogjol kedden rendelt el hadiállapotot, ami néhány órával később meg is szüntetett, ugyanakkor könnyen lehet, hogy belebukik a döntésbe.
A Tesco egyik munkatársa azt állítja, egy 17 éves pizzát talált az áruház egyik fagyasztójában.
2023. december 15., 09:43
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb izraeli túsz holttestét azonosította és szállította Izraelbe a Gázai övezetből – jelentette a katonai szóvivő péntek reggel.
2023. december 15., 07:59
A vajdasági magyar emberek számíthatnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre, számíthatnak az erdélyi magyarokra, mint ahogy számíthatnak minden olyan közösségre, amely kisebbségben él, és osztja azt a sorsközösséget, amelyen a Magyarország határain kívül rekedtek osztoznak – hangsúlyozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke csütörtökön Szabadkán.
2023. december 15., 07:28
Romániában újabb takarékossági intézkedéseket tartalmazó rendeletet fogadott el csütörtökön a kormány, az érintett közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek azonban tiltakozó megmozdulásokat helyeztek kilátásba.
2023. december 14., 19:01
A miniszterelnök minden platformon az ellenérveit hangsúlyozta az ukrán uniós csatlakozással kapcsolatban, majd amikor a döntésre került sor, kisétált a teremből.
2023. december 14., 18:26
Akkor lesz béke Ukrajnában, amikor Oroszország elérte céljait a különleges hadműveletben, ezek pedig változatlanok – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki, több mint négyórás évértékelő sajtóértekezletén.
2023. december 14., 17:29
Az uniós testület plenáris ülése csütörtökön megszavazta azt a jogszabálytervezetet, amely biztosítaná, hogy ha egy uniós ország megállapítja a szülői jogállást, akkor azt a többi tagállam is ismerje el.
2023. december 14., 16:52
Az izraeli hadsereg (IDF) humanitárius megfontolásból négyórás „taktikai” tűzszünetet tart csütörtökön Rafah egyik városnegyedében – jelentette X-fiókjában az izraeli hadseregnek a palesztin megszállt területeken a civil közigazgatást szolgáló egysége (COGAT).
2023. december 14., 14:24
A brit kormány megtiltotta olyan izraeli telepesek nagy-britanniai beutazását, akik palesztin civilekre támadtak.
2023. december 14., 13:27
A Fekete-tenger partvidékének és a Krímnek soha semmi köze nem volt Ukrajnához, Odessza pedig orosz város – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki évértékelő sajtóértekezletén.
2023. december 14., 12:55
Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem orosz-, hanem nemzetbarát politikus, a többi kollégájuk az Európai Unióban az amerikai „nagy testvértől” függ – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki évértékelő sajtóértekezletén.
2023. december 14., 12:30
Az Egyesült Államok Képviselőháza megszavazta a Joe Biden elnök elleni vádemelési vizsgálat hivatalossá tételét, ami nagyban befolyásolja a 2024-es választásokat.
2023. december 14., 11:54
Magyarország nem enged semmiféle nyomásnak, a bővítéssel kapcsolatban nagyon határozott álláspontja van, azt fogja képviselni „akármi is az ajánlat” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.
2023. december 14., 11:27
A jogállamiság visszaállításáért felelős tárcaközi csoport felállítására adott ki utasítást a lengyel jogi közlönyben csütörtökön megjelent dokumentum szerint Donald Tusk lengyel kormányfő.
2023. december 14., 08:48
Az Európai Unió teljes mértékben és egyértelműen elkötelezett a Nyugat-Balkán európai uniós tagsági perspektívája mellett, és a csatlakozási folyamat felgyorsítását sürgeti – jelentették ki az uniós állam – illetve kormányfők az EU és a nyugat-balkáni országok egynapos brüsszeli csúcstalálkozójukat követően szerdán.
2023. december 14., 08:35
Két nappal azután, hogy a francia nemzetgyűlés vita nélkül elvetette a kormány új bevándorlási törvénytervezetét, Elisabeth Borne miniszterelnök szerdán fogadta az ellenzéki jobbközép Köztársaságiak elnökét, Eric Ciotti-t, valamint a párt szenátusi és nemzetgyűlés frakcióvezetőjét, Bruno Retailleau-t és Olivier Marleix-t annak érdekében, hogy kompromisszumos megoldást találjanak a parlamenti végszavazás előtt.
2023. december 14., 08:24
Aggodalomra adnak okot a jogállamiság tekintetében a közelmúltbeli szlovákiai fejlemények – jelentette ki Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban, az uniós parlament plenáris ülésén.
2023. december 14., 07:59
Történelmi mérföldkőnek nevezte az amerikai elnök szerdán az ENSZ klímacsúcsán a fosszilis üzemanyagok kivezetéséről hozott döntést.
2023. december 13., 16:48
Orbán Viktor szerint nem tisztességes, hogy Brüsszel lassítja a balkáni országok uniós csatlakozását
A magyar miniszterelnök szerb kollégájával találkozott szerdán.