Ilyen nincs: undorító, amit a Tesco egyik fagyasztójában találtak
A Tesco egyik munkatársa azt állítja, egy 17 éves pizzát talált az áruház egyik fagyasztójában.
Egy angliai Tesco munkatársa állítólag munka közben fedezett fel egy 17 éves pizzát a fagyasztóban, minderről pedig a Redditen posztolt.
A Tescóban találták
A bejegyzés alatti kommentszekcióban a legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogyan élhette túl ennyi ideig a pizza a fagyóban anélkül, hogy valaki megvette vagy kidobta volna. Sokan pedig arra mutattak rá, hogy a pizza méretéből pontosan látszik, hogy mostanra az ételek tényleg zsugorodni kezdtek.
Könnyebb lett az évek során
Az említett pizza esetében például elmondható, hogy 22 grammal lett könnyebb az évek során, ugyanis most 148 grammot nyom darabonként, 2007-ben pedig még 170 gramm volt. Az aggódó vásárlók egyébként kiszámolták, hogy 2007 óta, minden évben átlagosan 1%-kal csökkent a pizza mérete.
Erre kérték a megtalálót
Más hozzászólók egyébént arra próbálták meg rávenni a megtalálót, hogy egye meg a pizzát – közölte a Daily Star. Amúgy a pizza pontos lejárati dátumát nem hozták nyilvánosságra, de az alkalmazott azt állítja, az étel 2007-ből származik. Mindez azt is jelenti, hogy a már-már őskövületnek számító pizza egyidős a legelső iPhone-nal, de persze ez inkább csak érdekesség.
Fotón a pizza:
Fagyasztókamrában lelte halálát
A fenti pizzás történet inkább humoros, de sajnos fagyasztókkal kapcsolatban történt már tragédia is. Tavaly egy amerikai gyorsétterem vezetője lelte a halálát egy fagyasztókamrában, miután beszorult oda. A The Guardian korábbi híradása szerint a 63 éves Nguyet Le véresre verte a kezét, amikor megpróbált kiszabadulni a csapdából, ám nem járt sikerrel. A nő meghalt, amikor a testhőmérséklete a kritikus szint alá zuhant. A fagyasztókamrában -23 fok volt, a vizsgálatok pedig egyértelműen megállapították, hogy a nő a halálát a kihűlés okozta. A tragikus eset után az egyik volt dolgozó arról számolt be, hogy a fagyasztókamra ajtaja már hosszú ideje nem működött, az alkalmazottak csavarhúzóval nyitották és zárták azt. Mindezt persze jelezték az étteremnek, de a javításra nem került sor.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)