Ennyibe kerül idén egy átlagos Mikulás-csomag

Egy Mikulás-csomag összeállítása sokak számára nagy megterhelést jelenthet anyagilag.

2024. december 4., 16:40

Szerző:

A tavalyinál is magasabb árakkal kell számolni az édességek esetében, így egy Mikulás-csomag ára már egy gyermek esetén is több ezer forintba kerülhet – derült ki az RTL Híradó riportjából.

Nemcsak a szülők és nagyszülők szeretnének kedveskedni a gyerekeknek egy-egy csokiból készült Mikulással, akár barátok vagy kollégák is szívesen megajándékoznák egymást december elején, ám úgy tűnik, ez idén még nehezebb, mint korábban. Bár a kínálat idén is hatalmas, még mindig a hagyományos, piros csomagolással ellátott Mikulások a legkeresettebbek.

A megkérdezett vásárlók többsége inkább a minőségi alapanyagokból készülő édességeket keresi, ezek azonban jellemzően még drágábbak. Egy négyfős család esetében akár 8-10 ezer forintot is rá kell szánni egy kis édességre.

A Mikulás-csomag idén sem lesz olcsóbb

Egyéni ízlés kérdése, ki hogyan állítja össze a Mikulás-csomagot, a csoki azonban egyikből sem hiányozhat, és úgy tűnik, ez lesz idén a legdrágább tétel. Az árakat tekintve akár jelentős különbségeket is felfedezhetnek a vásárlók, de a legolcsóbb, kisebb méretű Mikulások ára is 500 forintnál kezdődik, ugyanakkor egy nagyobb, magasabb kakaótartalommal rendelkező Mikulás-figura ára az 1500 forintot is elérheti.

Nemcsak a figurák, hanem minden csokoládétartalmú édesség ára emelkedett 2024-ben. A szaloncukor esetében a lédig verzió a legolcsóbb, de itt is 1700 forintos kilogrammonkénti árral lehet kalkulálni. A Mikulás-csomagokba gyakran kerül mandarin vagy narancs is: akciósan mindkettő elérhető már 500 forintos kilónkénti áron is, de ahol nem kedvezményes, ott akár 900-1200 forintot is elkérhetnek a gyümölcsökért.

A klasszikus Mikulás-csomagok tartalmaznak héjas földimogyorót is, ennek 2300 forint körül alakul a kilónkénti ára. A táblás csokoládék ára márkánként eltérő, de egy átlagos tábláért legalább 600 forintot kell fizetni a legtöbb élelmiszer-üzletben. Könnyedén belátható, hogy egyetlen csomag összeállítása is több ezer forintba kerülhet, még akkor is, csak 3-4 termék kerül bele. A drágulás hátterében az áll, hogy a csokoládé beszerzési ára is emelkedik. A kakaóbab ára átlagosan 150 százalékkal emelkedett a 2023-as adatokhoz képest, és a helyzetet csak tovább súlyosbította a termővidékeket sújtó kedvezőtlen időjárás.

A felmérések szerint a csokoládét tartalmazó termékek ára átlagosan 25 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest, ezt pedig mindenki megérezheti a pénztárcáján. Az RTL Híradója megkérdezte a Magyar Édességgyártók Szövetségét is, hogy mi állhat az áremelkedés hátterében. A szövetség főtitkára, Intődy Gábor elmondta, hogy a gyártási költségek, a csomagolás, a szállítás, és a Magyarországon rendkívül magas gyártói felelősségi díj is megemelte a költségeket, amelyeket a gyártók végül a késztermékek árába is beépítenek.

Egyes termékek esetében a gyártók ugyan nem emelték meg az árat, ám itt az adagok méretét csökkentették. Az előrejelzések szerint a csokoládé drágulása 2025-ben is folytatódik.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)