Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2023. május 16., 15:21
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden óvatosságra intett a közegészségügy területén használt mesterséges intelligenciával kapcsolatban, mondván a döntéshozatal során felhasznált adatok szubjektívek lehetnek és vissza is élhet velük a rendszer.
2023. május 16., 15:08
Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a romániai oktatási szakszervezetek, ha pedig a kormány figyelmen kívül hagyja béremelési követeléseiket, jövő héttől általános sztrájkba lépnek – jelentették be keddi sajtóértekezletükön az érdekképviseletek vezetői.
2023. május 16., 14:43
Dél-Koreában radioaktív sugárzási tesztnek vetik alá azokat az Észak-Koreából elmenekült embereket, akik a Punggje-riben lévő atomkísérleti telep térségéből érkeztek – közölte a szöuli országegyesülési tárca illetékese kedden.
2023. május 16., 14:35
Hétfőn a prágai Katonai Kórházban meghalt az a cseh orvos, aki márciusban súlyos sérülést szenvedett Ukrajnában.
2023. május 16., 13:59
A hónapok óta ostromlott kelet-ukrajnai Bahmut „patkányfogó” az orosz csapatok számára – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a fronton tett keddi látogatása során.
2023. május 16., 13:47
Hárommilliárd dollár kenőpénz elfogadásával gyanusítják az ukrán Legfelsőbb Bíróság elnökét, további tizennyolc bíránál tartanak házkutatást.
2023. május 16., 13:02
Bahmutnál harcolnak az orosz állami gázóriás zsoldosai. Ezzel a vállalat már nemcsak áttételesen, az exportbevételeivel támogatja Moszkva ukrajnai invázióját, hanem ténylegesen, tevékenyen beszállt a háborúba.
2023. május 16., 12:46
Magyarország blokkolta az újabb, 500 millió eurós részlet kiutalását Ukrajna számára az Európai Békekeretből (EPF) – írja az ANSA. Információik szerint Budapest garanciákat követelt arra vonatkozóan, hogy az EPF a jövőben is megőrizze globális horizontját, és ne csak Ukrajna felfegyverzésére használják.
2023. május 16., 12:44
Beismerő vallomást tett kedden a müncheni tartományi bíróságon Rupert Stadler, a német Volkswagen csoporthoz tartozó Audi autógyár igazgatótanácsának volt elnöke a Volkswagen dízelbotrányának eddigi legnagyobb szabású büntetőperében.
2023. május 16., 12:13
A román bruttó hazai termék (GDP) 2,3 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte kedden gyorsjelentésében az országos statisztikai intézet (INS).
2023. május 16., 12:06
Víziló borított fel egy hajót Malawi déli részén, egy gyerek meghalt, legalább 20 embert keresnek – jelentették helyi hatóságok kedden.
2023. május 16., 10:32
Az Utolsó Nemzedék és a Fridays For Future nevű környezetvédő szervezetek aktivistáinak tüntetésével kezdődött meg az éves bécsi klímacsúcs kedden.
2023. május 16., 09:31
Bejelentette a kormány a fegyvertartás szigorítását, a szaküzletekben már a várólisták is hosszúak a fegyverszekrényekre.
2023. május 16., 09:30
Oroszország a kedd hajnali órákban példátlanul heves légitámadást intézett Kijev és más ukrajnai célpontok ellen, drónokat, robotrepülőgépeket és ballisztikus rakétákat is bevetett. Az ukrán főváros ebben a hónapban már a nyolcadik légitámadást szenvedte el.
2023. május 16., 07:31
Medvetámadásnak eshetett áldozatul Japánban egy horgász - közölte hétfőn a helyi rendőrség, miután egy emberi fejet találtak egy tóban.
2023. május 15., 20:56
A szelfiző túristák hangoskodása zavarja a helybéli lakosok nyugalmát.
2023. május 15., 20:46
Az orosz erők hétfőn ágyútüzet nyitottak a kelet-ukrajnai Harkiv megyére, a támadás következtében két civil életét vesztette, egy megsebesült – közölte Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója a Telegramon.
2023. május 15., 20:43
Nyolcan kerültek kórházba életveszélyes sérülésekkel szlovákiai D2-es autópályán balesetet szenvedett magyar busz utasai közül, két embert mélyaltatásban tartanak – hangzott el az M1 aktuális csatorna esti Híradójában.