Szlovákiai buszbaleset – Két sérültet mélyaltatásban tartanak

Nyolcan kerültek kórházba életveszélyes sérülésekkel szlovákiai D2-es autópályán balesetet szenvedett magyar busz utasai közül, két embert mélyaltatásban tartanak – hangzott el az M1 aktuális csatorna esti Híradójában.

2023. május 15., 20:43

Szerző:

Az M1 tudósítója a szlovákiai buszbaleset helyszínéről bejelentkezve elmondta: a sérült autóbuszt már elvontatták, az autópályát megnyitották a forgalom előtt. Elhangzott: 23 súlyos és közepesen súlyos sérültet kezelnek kórházban. Ők arc-, gerincsérüléseket, medence- és végtagtöréseket szenvedtek. Több emberen kellett életmentő műtétet végrehajtani, két sérült mélyaltatásban van.

A tudósító tájékoztatása szerint a sérülteket szakszerűen és gyorsan látták el. A könnyebb sérülteket a malackai (Malacky) tűzoltólaktanyában kialakított krízisközpontba szállították, ahol pszichológusok és orvosok foglalkoztak velük. A 38 könnyebb sérült közül 19 embert szállítottak kórházba, a többiek 18 óra után mentesítő busszal elindultak Magyarországra. 

Az M1 hétfő esti Híradójában elhangzott, hogy a budapesti és miskolci embereket, feltehetően nyugdíjasokat szállító busz teljes sebességgel belerohant egy kamionba, amely épp az autópálya melletti pihenőhelyről hajtott vissza a sztrádára. Az ütközés után a busz összeroncsolódott, az úttesten hevertek az utasülések, a kamion rakománya az útra borult. Mint beszámoltak róla, a közösségi oldalakra feltöltött videón jól látszott, hogy a kamion az árokba csúszott.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Aline Morcillo / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)