Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2023. május 19., 14:13
Oroszország több célpontot is eltalált pénteken az Ukrajnára mért újabb légicsapások során: három manőverező robotrepülőgép és hat drón csapódott be az ország területén – közölte az ukrán légierő a Telegramon.
2023. május 19., 13:11
Az Egyesült Államok jóváhagyta azt, hogy a NATO tagországai átadják az ukránok által régóta kért F–16-os vadászgépeket Ukrajnának.
2023. május 19., 12:33
Újabb importszankciókat jelentett be orosz ipari nyersanyagokra pénteken a brit miniszterelnök.
2023. május 19., 11:20
Legalább 13 ember halálát okozták a több mint 20 folyó áradásával járó árvizek Olaszországban. Az áradások következtében ezreknek kellett elhagyni otthonukat, miután másfél nap alatt nagyjából hat hónapnyi csapadék hullott le.
2023. május 19., 10:59
Szétbombáztak az oroszok egy elektromos hálózatot.
2023. május 19., 10:46
A határvédelem szerint az állomásra sürgősséggel orvost hívtak, majd a kislányt kórházba szállították, ahol halottnak nyilvánították. A történtek miatt belső vizsgálat indult.
2023. május 19., 09:28
A legfejlettebb iparosodott országokat tömörítő G7-csoport csúcstalálkozóján részt vesz az ukrán elnök.
2023. május 19., 08:44
A sebészt és feleségét 2016-ban ejtették foglyul, feleségét egy évvel később elengedték a terroristák.
2023. május 19., 07:12
A közepes erősségű földmozgást a sziget turisták által kedvelt részein is érezni lehetett.
2023. május 18., 20:53
Ben Wallace brit védelmi miniszter egy csütörtökön megjelent interjúban értésre adta, hogy érdeklődik az idén megüresedő NATO-főtitkári poszt iránt.
2023. május 18., 20:45
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Hristijan Mickoski, az észak-macedón VMRO-DPMNE párt elnöke megbeszélést folytatott csütörtökön a szlovéniai Bledben – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2023. május 18., 20:15
”A közvetlen szomszédunkban, Ukrajnában dúló háború ránk is hatással van, és olyan demográfiai visszaeséssel és kihívásokkal szembesülünk, amelyekkel még korábban soha” – mondta Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön az ENSZ katasztrófák kockázatainak csökkentésére és az ellenállóképesség növelésére létrehozott Sendai Keretszerződés kapcsán tartott New York-i konferenciáján.
2023. május 18., 19:21
Montana lett az első tagállam az Egyesült Államokban, ahol döntöttek arról, hogy teljes egészében betiltják a kínai fejlesztésű TikTok videómegosztó alkalmazás használatát. A 2024. január 1-jétől érvényes tilalomról szóló jogszabályt helyi idő szerint szerdán írta alá Greg Gianforte, az állam republikánus kormányzója.
2023. május 18., 18:54
Kemal Kilicdaroglu török ellenzéki államfőjelölt csütörtökön Ankarában kijelentette, hogy megválasztása esetén az összes menekültet hazaküldené.
2023. május 18., 17:30
Csoportos csapásokat hajtott végre az éjszaka folyamán nagyhatótávolságú tengeri és légi indítású precíziós fegyverekkel az orosz haderő Ukrajnában a külföldi gyártmányú fegyvert és felszerelést tároló nagy raktárak, valamint ukrán tartalékok ellen – jelentette ki csütörtökön Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
2023. május 18., 17:22
Árulás gyanújával indítottak nyomozást Oroszországban három olyan tudós ellen, akik részt vettek a Kinzsal hiperszonikus rakéta fejlesztésében. A kollégáik nyílt levélben álltak ki mellettük, kevés eredménnyel.
2023. május 18., 16:45
Az ukrán csapatok az elmúlt nap során különböző irányokban 150-1700 métert nyomultak előre a Donyeck megyei Bahmut térségében, az összecsapásokban meghalt 130 orosz katona, 145 megsérült, négyet pedig foglyul ejtettek – számolt be Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán haderő szóvivője egy csütörtöki tévéműsorban.
2023. május 18., 16:22
Karantént rendelt el az orosz főváros több kerületében csütörtökön Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a madárinfluenza miatt.