Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2023. május 15., 20:38
Örményország szoros gazdasági kapcsolatokat tart fenn Oroszországgal, de nem segít neki kijátszani az ukrajnai háború miatt kiszabott nyugati szankciókat – jelentette ki Nikol Pasinján örmény miniszterelnök hétfőn a Respekt című cseh lapnak nyilatkozva.
2023. május 15., 19:59
Súlyosan megsebesült az ellene elkövetett merényletben Ihor Kornet, az Ukrajnától elcsatolt luhanszki régió ügyvivő belügyminisztere, a robbantásban egy ember meghalt – közölte Leonyid Paszecsnyik, az Oroszországhoz csatolt terület megbízott vezetője a Telegram-oldalán.
2023. május 15., 19:42
A buszon budapesti és miskolci utasok voltak, a könnyő sérültekért megérkezett a mentesítő járat.
2023. május 15., 19:16
Ismét megjelent a nyilvánosság előtt hétfőn Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, akinek egészségi állapotáról hétfőn már az orosz elnök szóvivőjét is megkérdezték.
2023. május 15., 19:08
Éberségre hívta fel honfitársait a fehérorosz ellenzék emigrációban élő vezetője hétfőn, miután kételyek merültek fel az ország elnöke, Aljakszandr Lukasenka egészségi állapotával kapcsolatban.
2023. május 15., 18:46
Zelenszkij köszönetet mondott az Egyesült Királyságnak az Ukrajnának nyújtott támogatásért.
2023. május 15., 18:35
Rekordszintet ért el, 292 százalékkal növekedett az illegális határátlépések száma a Földközi-tenger középső medencéjében kialakult migrációs útvonalon a január és április között az előző év azonos időszakához képest – közölte az EU határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) hétfőn.
2023. május 15., 17:14
Jan Lipavsky szerint senki sem kényszeríti Magyarországot, hogy az unió tagja legyen, Jourovának pedig kételyei vannak azzal kapcsolatban, hogy még mindig demokratikus országnak tartja-e Magyarországot.
2023. május 15., 16:44
A szlovákiai magyar buszbaleset sérültjei közül tízet szállítottak a pozsonyi egyetemi kórházba (UNB), közülük nyolc ember állapota kritikus – közölte az egészségügyi intézmény igazgatója a szlovák hírügynökséggel hétfő délután.
2023. május 15., 15:56
Belehalt sebeibe hétfőn az a diáklány, akit tizenkét nappal ezelőtt egy belgrádi iskolai ámokfutás során lőtt fejbe a 13 éves elkövető.
2023. május 15., 15:48
Recep Tayyip Erdoğan hivatalban lévő elnök 49,51 százalékkal megnyerte Törökországban a vasárnapi államfőválasztás első fordulóját, de az abszolút többség hiányában május 28-án második fordulót szükséges tartani – közölte hétfőn Ahmet Yener, a török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke ankarai sajtótájékoztatóján a belföldi szavazatok 100 százalékának feldolgozottságánál.
2023. május 15., 15:20
Egy ember meghalt, 55 pedig megsérült annak a magyar busznak az utasai közül, amely a szlovákiai D2-es autópálya Csehország felé vezető szakaszán ütközött össze egy kamionnal – közölte a TASR szlovák hírügynökséggel Katarína Krizanová, a Tűzoltó és Katasztrófavédelmi alakulat (HaZZ) szóvivője.
2023. május 15., 14:52
Kezdeményezik az ország kilépését a Független Államok Közössége (FÁK) Parlamenti Közgyűléséből.
2023. május 15., 14:42
Menczer Tamás szörnyű hírt jelentett be: magyar autóbusz karambolozott a szlovákiai D2-es autópályán
Magyar autóbusz karambolozott egy kamioonnal Szlovákiában a D2-es autópályán. Az első hírek szerint a D2-es autópályán történt balesetnek egy halálos áldozata és legalább ötven sérültje van.
2023. május 15., 12:30
Rövid látogatásra Nagy-Britanniába érkezett hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az utazást Zelenszkij jelentette be hétfő reggel a Twitteren, és nem sokkal később a Downing Street is megerősítette.
2023. május 15., 12:13
Várhatóan csak a masodik fordulóban fog eldőlni, ki lesz Törökország új elnöke.
2023. május 15., 11:20
Betöltötte be 31. évét a világ legidősebb kutyája, a Bobi névre hallgató fajtiszta alentejo masztiff.
2023. május 15., 09:44
A Pentagonból kiszivárgott dokumentum szerint Jevgenyij Prigozsin felajánlotta, hogy információkat ad át orosz katonai egységekről, ha az ukránok visszavonják bizonyos csapataikat.