Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2022. július 17., 20:49
Az állatok a július második felétől augusztus közepéig tartó időszakban jelenthetnek balesetveszélyt az utakon.
2022. július 17., 19:51
Egyiket áttolták egy másik időpontra, a másikon pedig túl kevesen jelentek meg.
2022. július 17., 17:59
A fővárosba a Futárok a KATA-ért szervezett tüntetést, míg Szegeden a Magyar Kétfarkú Kutya Párt korábbi képviselőjelöltje.
2022. július 17., 17:01
A felmérést június 30. és július 7.-e között készítették, vagyis a kata-szigorítás és a rezsicsökkentés-csökkentés bejelentése előtt.
2022. július 17., 16:21
Egyelőre titkolja a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy mennyi közpénzt terveznek elkölteni augusztus 20 programjaira, valamint az Európa legnagyobbjaként beharangozott tűzijátékra.
2022. július 17., 16:12
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei 2022. július 16-án 19 óra után az M1-es autópályán élessztettek újra egy svéd férfit.
2022. július 17., 16:07
A hét második felére jöhet egy gyenge hidegfront.
2022. július 17., 14:18
Ha Putyin elzárja a gázcsapot, mielőtt Európa feltöltené a tartályait, azzal próbára teheti a Nyugat egységét – vélekedett lapunknak adott interjújában Roland Freudenstein. A GLOBSEC elnevezésű, pártoktól, illetve kormányoktól független biztonságpolitikai elemző műhely és nemzetközi fórum alelnöke, brüsszeli részlegének vezetője szerint az orosz elnök megítélésében nem a nyugati, hanem a közép-európai EU-tagállamoknak volt igazuk.
2022. július 17., 12:02
A Külgazdasági és Külügyminisztérium reagált arra, hogy Maxim Buzsanszki ukrán országgyűlési képviselő úgy értelmezte Szijjártó Péter szavait, hogy Magyarország katonákat küld Kárpátaljára.
2022. július 17., 11:13
Felkészültek a kánikulára a vízszolgáltatók, ha mégsem, akkor van elég zacskós víz és lajtos kocsi – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium.
2022. július 17., 10:48
A kilépés gyorsítása érdekében vasárnap 10 órától 19 óráig csak a Magyarországról kilépő utasok használhatják a röszkei közúti határátkelőhelyet – közölte a rendőrség a honlapján.
2022. július 17., 10:42
Borka-Szász Tamás a VII. kerületben volt képviselő, amíg le nem bukott azzal, hogy az önkormányzattól lopott árammal bányássza a bitcoint. A Demokratikus Koalíció most Ferencvárosban talált helyett bukott politikusának, méghozzá egy önkormányzati cég pénzügyi vezetőjeként.
2022. július 17., 09:25
A nagycsaládosok, a kistelepülésen élők és a csak áramot használók lehetnek a kivételek – árulta el
Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2022. július 17., 09:14
Kunetz Zsombor szerint vannak olyan kórházak, amelyek szerint rendben van, hogy gyerekek életveszélyes állapotban akár két órát is utazzanak.
2022. július 17., 08:48
Sok fogyatékossággal élő létfenntartását biztosítják elektromos eszközök.
2022. július 17., 08:26
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt hosszú a várakozás a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán vasárnap délelőtt – közölte a rendőrség honlapján.
2022. július 17., 07:44
Így jár az ember lánya, ha az esküvője idejére esnek a megszorítások.