Magyarország nem támadja meg Ukrajnát

A Külgazdasági és Külügyminisztérium reagált arra, hogy Maxim Buzsanszki ukrán országgyűlési képviselő úgy értelmezte Szijjártó Péter szavait, hogy Magyarország katonákat küld Kárpátaljára.

2022. július 17., 12:02

Szerző:

Egy ukrán politikus félreértelmezhette Szijjártó Péter szavait, aki azt mondta: megvan a forgatókönyv a kárpátaljai magyarok védelmére, ha a háború Ukrajna nyugati felére tolódik – írja a Blikk.

Maxim Buzsanszki szerint ez azt jelenti, hogy Magyarország katonákat akar küldeni Kárpátaljára, ezért sürgősen meg kellene magyaráznia a magyar külügynek, hogy hogyan képzelik megmenteni a százötvenezer ukrajnai magyar lakost.

Ezekre a szavakra reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium és egy közleményt adtak ki a történtekre:

„Szövetségeseinkkel együttműködve minden lehetséges humanitárius segítséget megadunk Ukrajnának, azonban semmilyen szinten nem vagyunk hajlandóak kockáztatni a háborúba való belesodródást és Magyarország biztonságát. Ez az álláspont továbbra is változatlan, így minden ezzel ellentétes állítást megfogalmazó hírportál valótlanságot közöl. A magyar külügyminiszter nem vázolt fel egyetlen olyan forgatókönyvet sem, amelynek nyomán a magyar honvédség átlépné az ukrán határt.”

(Kiemelt képünk: Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a Külügyi Tanács ülése előtt az EU Tanácsának luxembourgi épületében 2022. június 20-án. Fotó: JOHN THYS / AFP)

Tegnap 21:15

A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is. Az energia-ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű tűzifa külföldre történő kivitelét a kormány kontroll alatt tartja, szükség esetén korlátozni is tudja és elővásárlási jogával is élhet, közölte Nagy István agrárminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendelettel összefüggésben.

Tegnap 19:56

Új villamosjáratot indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton, a 2B jelzésű villamos Pesterzsébet és a Jászai Mari tér között jár majd. A pesti fonódó villamosfejlesztés részeként induló járat átszállás nélkül tesz elérhetővé három metrójáratot a XX. kerületi lakosoknak.