Önkormányzati cég pénzügyi vezetője lett az áramlopásért kirúgott DK-s politikus

Borka-Szász Tamás a VII. kerületben volt képviselő, amíg le nem bukott azzal, hogy az önkormányzattól lopott árammal bányássza a bitcoint. A Demokratikus Koalíció most Ferencvárosban talált helyett bukott politikusának, méghozzá egy önkormányzati cég pénzügyi vezetőjeként. 

2022. július 17., 10:42

Szerző:

Jajj Istenem, mit vétettem én a DK-nak, hogy még a bitcoin bányászat miatt lemondott politikusukat is idehozták a nyakamra?!

 – fakadt ki Baranyi Krisztina Ferencváros független polgármestere közösségi oldalán szombaton. 

„Mit vétettem az Mszp-s cégvezetőnek, hogy mindezt a hátam mögött intézte és a Képviselő-testületi ülésen, a fideszes frakcióvezetőtől kellett megtudnom, hogy az Önkormányzat cégénél kapott pénzügyi vezetői (!) állást Borka-Szász Tamás, a DK bitcoin bányászattal meggyanúsított korábbi VII. kerületi képviselője, aki az eset nyilvánosságra kerülése után lemondott mandátumáról” – tette hozzá Baranyi.


Provided by

Borka-Szász azután kényszerült lemondani képviselőségéről és párttagságáról is, hogy a rendőrség házkutatást tartott az erzsébetvárosi önkormányzatnál, és – mint kiderült – a képviselőtestület DK-s tagja lopta az áramot, méghozzá azért, hogy bitcoinbányász szervert üzemeltessen vele

Mint ismeretes Baranyi Krisztina ellenzéki színekben indult független polgármester korábban is konfliktusba került a képviselőtestület ellenzéki pártjaival. Legutóbb akkor, amikor a a kerületi képviselőtestület felmentette Vágvölgyi B. Andrást, a 9 Magazin főszerkesztőjét, majd Hoffmann Györgyöt – Kálmán Olga DK-s országgyűlési képviselő férjét – nevezték volna ki a helyi médiacég élére. A polgármester MSZP-DK-Fidesz nagykoalícióról beszélt, amikor megvétózta Hoffmann kinevezését, mint fogalmazott: „Polgármesteri vétót emelek azok ellen a döntések ellen, amelyek bedarálják és pártkifizető-hellyé teszik a ferencvárosi független médiát.”

(A Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal épülete. Fotó: Ferencvárosi Önkormányzat/Fedor Ilka)

A bevételek növelése és a kiadások csökkentése érdekében vezet be új intézkedéseket ősztől a helyi közösségi közlekedési feladatokat ellátó, városi tulajdonú Tüke Busz Zrt. Pécsen – tájékoztatta a baranyai megyeszékhely önkormányzata az MTI-t.

Az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a nyári táborokhoz kapcsolódó szülői panaszok miatt.