Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2011. április 19., 13:37
Több bért, munkalehetőséget követeltek az európai szakszervezetek Budapesten. Orbán nem ment el a tüntetésre, pedig szóvivője szerint vágyott rá, hogy ő is demonstráljon a megszorítások ellen. Jól tette. Keserűek a hazai munkások. Szerintük hazudik a kormányfő, hiszen elvette a bérük egy részét, megdrágította az életüket. Mi ez, ha nem megszorítás? PUNGOR ANDRÁS riportja.
2011. április 19., 13:10
Egy mérkőzéshez készülődő csapat bemelegítő játékosa, egy ötven év körüli férfi lett rosszul Szolnokon. A játékos egy időre elvesztette eszméletét, de mire a menőtök kiérkeztek, jobban lett. Az Új Néplap úgy tudja, agyvérzést állapítottak meg nála.
2011. április 19., 12:48
Másképpen kell elképzelni az állami nyugdíj örökölhetőségét, mint ahogyan azt a magánpénztáraknál megismertük. A felosztó-kirovó rendszer definíció szerint kizárja a teljes örökölhetőséget, így csak a visszalépő tagok eddigi pénztári megtakarításairól lehet szó – írja a FigyelőNet.
2011. április 19., 12:09
200-230 ezer forintos jövedelem alatt mindenki rosszul fog járni, még a gyerekesek is, és lehet olyan kör is, ahol a reálkeresetek 8 százalékkal visszaesnek, ha a kormány a konvergencia programban szereplő terveit valóra váltja, írja a portfolio.hu.
2011. április 19., 11:27
A Belügyminisztérium átlépte a Rubicont és megtette az első lépést a rendőrségi állomány moráljának végleges és visszafordíthatatlan szétzúzására - így reagált az MSZP arra, hogy a belügyminiszter visszavonta a Pest megyei rendőrfőkapitány megbízatását.
2011. április 19., 10:51
Több százezer nyilatkozat feldolgozása alapján a magánnyugdíjpénztárból az állami nyugdíjbiztosítóhoz visszalépők 95-96 százaléka készpénzben szeretné a reálhozamot felvenni - közölte Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára az MTI kérdésére hétfőn. Három-öt százalék között van azok aránya, akik önkéntes nyugdíjpénztárba irányítják a nyugdíjcélú megtakarításukat, és alig akad aki a társadalombiztosítási egyéni számlájára kéri a pénzt. A magánnyugdíjpénztáraknak 2011. március 31-ig kellett postázniuk azoknak a volt tagoknak a felszólítást, akik nem nyilatkoztak, hogy miként kérik a reálhozamot.
2011. április 19., 10:07
Egy hét alatt elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte főbérlőjét, majd annak holttestét VII. kerületi, Thököly úti lakásában egy ágyneműtartóba rejtette. A rendőrök hétfőn egy kőbányai villamosmegállóban fogták el a feltételezett gyilkost.
2011. április 19., 09:41
Az új alkotmány a válságot kiterjeszti a közjogi berendezkedésre is – mondta Tölgyessy Péter hétfő esti előadásában. Az elemző szerint kényszerpálya vezetett a ma elfogadott alaptörvényhez, az ország pedig a jövőben annyit alkotmányosságot fog kapni, amennyit magának kiharcol.
2011. április 19., 09:00
Aggodalmát fejezte ki a német és a szlovák külügyminisztérium az új magyar alkotmány miatt, több külföldi lap is foglalkozik a hétfőn elfogadott új magyar alaptörvénnyel.
2011. április 19., 08:27
Az új alkotmány több kétharmados törvénynek is megágyaz, s ha ezeket sikerül az alaptörvényhez hasonló gyorsasággal elfogadtatni, akkor az előrehozott választás sincs kizárva – véli Krekó Péter, a Political Capital kutatási igazgatója.
2011. április 19., 07:48
Sólyom László már a múlt év végén kifejtette álláspontját a készülő új alkotmánnyal kapcsolatban; a volt köztársasági elnök októberben egy magyarországi hetilapban közölte álláspontját, majd több előadás is tartott a témában Budapesten - tájékoztatta a volt államfő titkársága hétfőn az MTI-t. A titkárság ezt annak kapcsán tudatta közleményben, hogy Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Sólyom László alkotmányozással kapcsolatos kritikájára úgy reagált: a nemzet egységének korábbi megtestesítőjétől elvárható lett volna, hogy először Magyarországon ismertesse az álláspontját.
2011. április 19., 07:09
Időjárásunkat döntően anticiklon alakítja, a légköri frontok elkerülik térségünket. A hideg hajnali, reggeli órákat erősödő nappali felmelegedés követi.
2011. április 19., 07:04
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
2011. április 19., 06:12
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt dr, Nádori László professzor, a magyar sportélet kiemelkedő személyisége, a biológiai tudományok doktora. A magyar sporttudomány legkiválóbb képviselőjét vesztette el halálával.
Temetéséről később történik intézkedés.
2011. április 18., 21:04
Mindössze két százalékkal marad le Orbán Viktor Mátyás király mögött azon a listán, amely a Magyarországot megjelenítő ismert személyeket sorolja fel - írja legújabb közvélemény-kutatásának eredményeire hivatkozva a Századvég Alapítvány.
2011. április 18., 20:14
Rendhagyó megmozdulással tiltakoztak civilek az új alkotmány ellen éppen akkor, amikor a parlamenti képviselők szavaztak az új alaptörvényről. Az akciót a Facebookon alakult "Egymillióan a sajtószabadságért" elnevezésű csoport szervezte.
2011. április 18., 19:31
A Parlament egyik oldalán az alkotmány mellett, a másikon az alkotmány ellen tüntettek: miatyánk a déli harangszó közben és a . Az országházban közben pedig 262 igen, 44 nem szavazattal és egy tartózkodással elfogadásra került az új alkotmány, melyet a köztársasági elnök várhatóan húsvét hétfőn ír alá. A KDNP szerint történelmi pillanat az új alkotmány elfogadása, az MSZP szerint viszont április 18. az ország szétszakításának napja lett.
2011. április 18., 18:39
Az új magyar alkotmányról közölt kommentárt Európai botrány címmel hétfőn a Süddeutsche Zeitung című német napilap. A szerző, Andreas Zielcke a kommentár bevezetőjében a konzervatív forradalom fogalmát elemezte, hangoztatva, hogy az magában foglalja "a történelmi kollektív nagyság" újraélesztését. Ilyen forradalmi álmot táplál Orbán Viktor Magyarországon - fogalmazott a lap, utalva arra, hogy a miniszterelnök a tavaly áprilisi választási győzelem után "nemzeti forradalmat" jelentett be. Zielcke szerint a parlamentben kétharmados többséget szerző Fidesz és KDNP az Európai Unió égisze alatt konzervatív forradalmat hajt végre, olyan forradalmat, amely magán viseli a demokrácia minden jegyét.