Elhunyt a magyar sport kiemelkedő alakja

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt dr, Nádori László professzor, a magyar sportélet kiemelkedő személyisége, a biológiai tudományok doktora. A magyar sporttudomány legkiválóbb képviselőjét vesztette el halálával.
Temetéséről később történik intézkedés.

2011. április 19., 06:12

A második világháború után hadifogságból hazatérve csak 1950-ben szerezte meg testnevelő tanári és labdarúgó edzői diplomáját. Az állami sportvezetés módszertani munkatársasként már az 1952-es olimpiai előtt is meghatározó szerepet játszott a 16 bajnokságot nyert magyar sportolók sikeres felkészítésében. Melbourne-ben a magyar csapat helyettes vezetője volt. Néhány hónapos amerikai tartózkodás után tért haza, s néhány éven át testnevelő tanárként dolgozott – írta a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapja.

A római olimpia után lett a Testnevelési Tudományos Kutató Intézet munkatársa, majd igazgatója, a TF egyetemi tanára, rektor helyettese volt. A Magyar Olimpiai Bizottság függetlenségének visszanyerése után négy cikluson át tagja volt a testület elnökségének, vezette a tudományos szakmai bizottságot. Az rendszerváltás utáni szabad választások során előbb 1990-ben, majd 1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjévé választották, több bizottságban tevékenykedett, a sport albizottság vezetője volt. Alapítója majd főtitkára, később alelnöke az Európai Sportpszíchológiai Társaságnak, elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke a Magyar Testnevelő Tanárok Egyesületének, vezette a Magyar Sportszövetséget.

Élete utolsó éveit Tapolcán töltötte, vendégelőadója volt a Pécsi Tudományegyetemnek, s januárban 88. születésnapja idején még utolsó könyvén dolgozott. Gazdag, rendkívül tartalmas életútja elismerésként több magas kitüntetésben részesült, a Philippe Noel-Baker díjat is elnyerte. Tankönyvek, szakkönyvek szerzője, mintegy 150 hazai és 80 külföldi publikációja jelent meg.