Ide telepítenek új traffipaxokat – a kertvárosi részek kimaradtak

Kiderült, hol számíthatnak az autósok új traffipaxokra Budapesten.

2024. július 5., 12:03

Szerző:

Karácsony Gergely egy Facebook-posztban árulta el, hogy hova és pontosan hány darab új traffipax kerül Budapesten – számolt be róla az Index.

Mint az a főpolgármester bejegyzéséből kiderül, összesen 26 új sebességmérőt helyeztek ki a főváros számos pontján. A konkrét helyszínekről a főváros és a rendőrőrség közösen döntött, és a kamerák nagyforgalmú vagy veszélyes útszakaszok mentén helyezkednek el.

Amennyiben a tesztüzem is sikeres lesz és a fixen telepített kamerák jelenlétét jelző közúti táblák is kikerültek, üzembe lépnek az eszközök, és a rendőrség azonnal bírságolni kezdi a gyorshajtókat és azokat, akik nem tartják be a közúti szabályokat az adott területen.

Az új kamerák kihelyezésének igénye már korábban is felmerült, de a tavaly az Árpád hídon bekövetkezett halálos baleset kapcsán még sürgetőbbé vált a kérdés, hiszen Budapest számos pontján okoz problémát a gyorshajtás.

A traffipaxok nem minden esetben segíthetnek

Tavaly egy illegális gyorsulási verseny zajlott az Árpád hídon, ám egy Mercedes sofőrje elvesztette az uralmát a gépjárműve felett, többször megpördült az úton, majd a szalagkorlátnak csapódott, amit át is szakított. Egy 26 éves kerékpáros épp a híd ezen pontján közlekedett, és olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítást követően életét vesztette.

Szerda este újabb tragikus baleset következett be az Árpád híd ezen pontján, amikor egy 43 éves férfi ellopott a III. kerületből egy taxit, majd a híd Vörösvári út felé haladó lehajtóját felhajtónak használva először egy Hyundai típusú autóval ütközött, amelyben anyagi kárt okozott, majd a hídra érve nagy sebességgel, frontálisan ütközött egy Suzukival és egy Skoda típusú taxival. A baleset következtében mind az elkövető, mind a Suzuki utasai, egy 32 éves nő és egy 34 éves férfi életét vesztette. A Skodában négyen utaztak, közülük ketten súlyosan megsérültek, mindannyiukat kórházba szállították.

Az eset nagy felháborodást váltott ki, mivel a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a férfit aznap délelőtt már elfogták, miután lakossági bejelentés érkezett róla, és zavart állapotban volt, valamint kábítószergyanús anyagot találtak nála. A drogtesztje pozitív lett, nem tagadta, hogy kábítószert fogyasztott, de vallomást nem tett, és a rendőrség szerint nem álltak fenn olyan feltételek, amelyek alapján fogva tarthatták volna.

Karácsony Gergely szintén a Facebookon reagált az esetre, miután többen is azt firtatták, hogy miért nem történik érdemi változás a közlekedésbiztonság területén. A gyorsulási versenyek valóban sok életveszélyes helyzetet idéznek elő, de mint azt a főpolgármester leszögezte, az ilyen típusú tragikus eseteknél a sebességmérők sem előzhetik meg a baleseteket.

Ennek ellenére Karácsony Gergely fontosnak érezte, hogy közzétegye, hol helyeztek ki traffipaxokat, illetve hol cserélték azokat új típusú készülékekre. Annak ellenére, hogy a főpolgármester bejegyzése szerint a rendőrséggel a balesetveszélyt és az infrastruktúra adottságait is figyelembe vették a helyszínek kiválasztásakor, szembeötlő, hogy a külső kerületek és a kertvárosi részek nem kaptak ezekből a sebességmérőkből.

A korábbi ígéretek ellenére számos pontra nem helyeznek ki kamerákat, így Budapest északi és déli területein egyelőre változatlan lesz a helyzet, az azonban feltűnő, hogy a fővárosi hidak, köztük a Rákóczi, a Petőfi és az Árpád híd kiemelt figyelmet kaptak.

A 26 új kamera összes 46 sáv megfigyelésére alkalmas, és kihelyezésüktől azt remélik, hogy az elkövetők büntetése hatékonyabbá válik, annak mértéke pedig visszatartó erővel bír majd.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

A Kúria honlapján vasárnap közzétett végzés szerint a testület a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát részben megváltoztatva elrendelte a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazat átvizsgálását, újraszámlálását és a főpolgármester-választás eredményének az érvényes szavazatok újraszámlálása alapján meghatározott megállapítását.