Az Engelmanni-fenyőfa lehet az idei karácsony sztárja.
A pilisborosjenői általános iskolában a gyerekek élőláncot alkotva tiltakoztak az ellen, hogy elmozdítsák az osztályfőnöküket.
Nagyszabású vasútfejlesztésre tett ígéretet Lázár János építési és közlekedési miniszter. A fejlesztés Salgótarjánt érinti, a városon áthaladó 81-es vasúti fővonalon a MÁV kialakítana egy városi vasútvonalat, ami a helyi közlekedést segítené.
Az Európai Unió Tanácsa tovább erősíti a nemdohányzók védelmét, elfogadva a dohányfüst- és aeroszolmentes környezetről szóló ajánlásokat. A dohányzás visszaszorítását szigorúbb szabályozók bevezetésével kívánják szavatolni.
A Profession oldalán megjelent állásajánlat szerint a Bazilikához nettó félmilliós alapbérrel keresnek kürtőskalács-készítőt, azonban a bónuszokkal együtt a fizetés elérheti akár az egymilliót is.
2024. május 13., 07:38
Több száz dolgozót küldtek el pénteken az iváncsai akkumulátorgyárból – erről beszéltek a munkások, és így tudják a szakszervezetnél is. Egy érintett az RTL Híradónak azt írta: a műszak közepén szóltak nekik, hogy pakolják össze a cuccaikat, mert ki vannak rúgva. A szakszervezet úgy tudja, kölcsönzött munkaerőt és többnyire vendégmunkásokat küldtek el.
2024. május 12., 16:59
Napsütés, zápor, zivatar – a legfrissebb előrejelzés szerint az időjárás kedvelői mindent kiélvezhetnek a héten.
2024. május 12., 15:20
Magyar Péter legújabb bejegyzésében kijelentette, csak akkor vállalja az EP-listavezetők közötti vitát, ha azt élőben és főműsoridőben rendezik meg.
2024. május 12., 14:33
Garda Károly gyermekorvos bár 5 forintért árulja praxisát, még így sem tudja azt eladni, pedig 50 év után már nyugdíjba menne.
2024. május 12., 12:37
Karsai Dániel már minden pillanatban segítségre szorul, mozgásképtelen, már enni és inni sem tud. A volt alkotmányjogász mindent elrendezett maga körül, már csak arra koncentrál, hogy minél értelmesebben töltse el a hátralévő idejét.
2024. május 12., 11:37
Hétfőn elindítja a MÁV Zrt. az előszezoni menetrendjét, így több vonat megy majd a Balatonhoz.
2024. május 12., 10:20
Figyelmeztető előrejelzést tett közzé oldalán a HungaroMet.
2024. május 12., 09:39
„Lehet jönni diktafonnal, nadrágszíjjal” – üzente a Fidesz arra a kérdésre, hogy Deutsch Tamás EP-listavezető is részt vesz-e a Magyar Péter által kikövetelt állami televízióba tervezett politikai vitán.
2024. május 11., 16:46
Vasárnap sok lesz a napsütés az országban, de azért gomoly-, illetve fátyolfelhők tarkíthatják az eget a HungaroMet előrejelzése szerint.
2024. május 11., 16:03
Bagdy Emőke fiát tavaly ősszel brutálisan meggyilkolták az egyesült államokbeli Phoenixben.
2024. május 11., 13:13
Két fővárosi kórház neurológusait vezénylik át Ceglédre, mert a helyi intézmény szakemberhiánnyal küzd. Ám a döntés több ponton is problémás.
2024. május 11., 12:13
Előfordult, hogy egy agresszív csoport tagjai az őket számonkérő ellenőrt szóváltás után dobócsillaggal támadták meg.
2024. május 11., 09:43
Magyar Péter úgy tűnik vitára szállhat az EP-listavezetőkkel, mégis lesz vita a köztévén. Erről Dobrev Klára számolt be egy bejegyzésében, mely szerint az MTVA megkezdte egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan.
2024. május 10., 17:20
A közmédia tiszteletben tartja a sajtószabadságot, elismeri a médiumok független működését, legyenek azok akár politikailag vagy értékek mentén működők.
2024. május 10., 17:12
Májusi idő néhol futó záporral.
2024. május 10., 16:58
A Tour de Hongrie mezőnye szombaton Budapestre érkezik.
2024. május 10., 16:49
Négy lány annyira összevert egy tízéves fiút a református Kemecsei Általános Iskola udvarán, hogy a bántalmazás áldozatának életmentő műtétre volt szüksége.
2024. május 10., 14:59
A kórházak ellenőrzését is erőforrásnak tekinti a kormányzat, úgy gondolják, hogy nem csak a finanszírozás korrigálásával, hanem a szabályok betartatása is javíthatja a betegellátást. A kórházszövetség konferenciájának második napján az ellenőrzéseket végző szakterületek vezetői szembesítették az intézményvezetőket a föltárt visszásságokkal – írja a Népszava.