Magyar Péter két feltétellel vesz részt a közmédia vitáján

Magyar Péter legújabb bejegyzésében kijelentette, csak akkor vállalja az EP-listavezetők közötti vitát, ha azt élőben és főműsoridőben rendezik meg.

2024. május 12., 15:20

Szerző:

Bár már úgy tűnt, hogy megnyugodnak a kedélyek, és Magyar Péter vitázhat a többi EP-listavezetővel, most úgy tűnik, erre még várnia kell az átlag magyar szavazópolgárnak. Az ellenzéki politikus ugyanis vasárnap újabb bejegyzést tett közzé a vitával kapcsolatban, amelyben a közmédia felkérésének hiányosságait sorolta fel, illetve feltételekhez kötötte a vitán való megjelenését. Magyar szerint a meghívóból nem derül ki többek között, hogy

  • mikor, milyen idősávban és hol lesz a vita;
  • élő, egyenes adásban közvetítik-e
  • lesznek-e nézők, és ha igen, ki hívja őket;
  • ki lesz a moderátor;
  • hogy milyen formátumban képzelik el a vitát, hányan lesznek pontosan, hány kérdés lesz, mennyi idő lesz egymás felvetéseire reagálni, egyáltalán reagálhat-e bárki a másik mondandójára.

A Tisza Párt listavezetője szerint nincs értelme olyan vitának, ahol egyszerre ültetik le mind a 11, listát állító pár listavezetőjét: egyrészt azért, mert ennyi emberrel nehezen tud érdemi diskurzus kialakulni, másrészt pedig azért, mert a pártok támogatottsága sem tükröződne megfelelően.

Azt pedig a minimumnak tartja, hogy a vita élőben, főműsoridőben menjen, ha nem így lesz, nem fogadja el a meghívást. Pedig azon elvileg ott lesz minden komolyabb ellenfele: Deutsch Tamás a nagyobbik kormánypárt EP-listavezetője, Donáth Anna a Momentumtól, Dobrev Klára a DK-tól.

„Magyar Péternek végre leesett”

Magyar Péter bejegyzése után a DK alelnöke, Molnár Csaba arról posztolt, mennyire örül neki, hogy Magyar Péternek végre leesett, hogy a köztévében nem lesznek adottak a feltételek egy tisztességes vitához, noha a DK erről beszél már hetek óta. Az ellenzéki politikus egyébként úgy gondolja, éppen ezért kellene igent mondania Magyar Péternek a Partizán, a Blikk, az ATV és az RTL vitafelkéréseire is, ezeken a helyeken ugyanis van kilátás rendes vitára. De ezekre még mindig nem mondott igent se Deutsch Tamás, se Magyar Péter. Egyedül Dobrev Klára vállalta valamennyi vitát.

Szóval egy bátor politikus egyszerűen dönt: kibúvók keresése helyett az összes vitára elmegy

– írta bejegyzésében Molnár, mire Magyar Péter egyszerűen kommentben három sírvanevetős emojit küldött neki. Molnár erre válaszként nyuszikat kommentelt a Tisza Párt jelöltjének, míg végül Vadai Ágnes is megkérkezett a beszélgetésbe, ám ezután a nívós diskurzus elhalt.

Kalandos úton jutott el idáig Magyar Péter

Összességében csak remélni lehet, hogy a vita végül megvalósul, hiszen ahogyan azt a 168 is megírta, sokáig kétséges volt, hogy lesz-e EP-listavezetői találkozó a köztévén. Mert Magyar Péter a Tisza Párt miskolci demonstrációján ugyan kijelentette, hogy 

ha tíz napon belül nem kapnak választ a közmédia vezetőitől, hogy mikor mehetnek be a köztévébe egy élő választási vitára, akkor az MTVA előtt fognak tüntetni, és addig nem mennek haza, amíg nem olvassák be a követeléseiket vagy nem ülhetnek le vitázni Deutsch Tamással, Dobrev Klárával, Gyurcsány Ferenccel vagy Orbán Viktorral,

ám azt a köztévé támadásnak vette. Így sokáig úgy tűnt, hogy egyáltalán nem lesz a közmédiában vita.

Végül azonban a köztévé pálfordult egyet, és bejelentették: megkezdték egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan. 

(Képünkön Magyar Péter látható. Forrás: Magyar Péter hivatalos Facebook oldala)