Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2023. június 4., 14:47
Fontos mérföldkőhöz ért a Párbeszéd – ZÖLDEK: az Európai Zöld Párt 37. kongresszusán az európai zöld pártcsalád hivatalos tagjává választották.
2023. június 4., 14:31
Adománygyűjtő akciót indít Beregszász megsegítésére Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere.
2023. június 4., 13:35
A Várhegynek ezen a részén a második világháború óta nem volt hasonló mértékű ásatás, az ellenzéki pártok szerint csalinak használja a kormány a kordonokat.
2023. június 4., 13:07
Tetlák Örs, az ellenzéki párt országos elnökségének tagja eszement akkumulátor-gyarmatosításnak nevezte a készülő beruházásokat.
2023. június 4., 12:06
Az Országgyűlés elnöke együttérzését és őszinte részvétét fejezte ki táviratban.
2023. június 4., 11:02
Vannak munkavállalók, akik szívesen dolgoznak irodai körülmények között, de a céges irodába nem mehetnek, számukra is van megoldás.
2023. június 4., 09:50
A pedagógusokat köszöntötte ma a Belügyminisztérium, a béremelést azonban továbbra is az uniós forrásokhoz kötik.
2023. június 4., 09:14
Az elmúlt hét napban átlagosan napi tízezernél is több menekült érkezett hazánkba, többségük továbbment Nyugat-Európa felé
2023. június 4., 08:23
Új törvényjavaslat benyújtására készül a Fidesz-KDNP, amely egy újabb eleme lehet a rezsicsökkentésnek.
2023. június 4., 07:58
Estig várják a voksolásra a község lakóit.
2023. június 4., 07:30
Június ide vagy oda, az északi településeken meglehetősen hideg volt a vasárnapra virradó éjszaka.
2023. június 3., 19:53
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
2023. június 3., 16:59
A Budapesti Közművek több mint 21 milliárd forint elmaradt szolgáltatási díjat kíván így megszerezni a csak állami kukaholdingként ismert Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től, amivel álláspontjuk szerint 2019 óta tartoznak.
2023. június 3., 16:22
Mutatjuk, hol nem lesz felhőtlen a vasárnapi időjárás.
2023. június 3., 16:07
A lap birtokába került határozatban a Nemzeti Nyomozóiroda a nyomozás felfüggesztése után írt határozatában elismeri, a Városháza eladásáról kiszivárogtatott, 2021-es hangfelvételek erősen összevágottak és manipulatívak, politikai célzatból készülhettek.
2023. június 3., 13:20
Késésekre kell számítani a hatvani és az újszászi vasútvonalon egy meghibásodott biztosítóberendezés miatt, a forgalom délután állhat helyre.
2023. június 3., 13:04
Megváltoztatja a kormány a gyógyszergyártókra kivetett extra adóztatás mértékét.
2023. június 3., 12:07
Facebook bejegyzésben fakadt ki a külügyminiszter.