2015. október 7., 05:03

Az emberi erőforrások miniszterének javaslatára a miniszterelnök 2015. szeptember 30-i hatállyal felmentette tisztségéből Kiss Norbertet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkárát – derül ki a keddi Magyar Közlönyből.

2015. október 6., 21:31

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke részvétnyilvánító üzenetben emlékezett meg a kedden elhunyt Göncz Árpádról, amelyben barátjának és igazi európainak nevezte a volt köztársasági elnököt.

2015. október 6., 20:44

Brüsszel hivatalos vizsgálatot indított a magyar menekültügyi módosítások miatt. A bizottság hivatalosan levélben fogalmazta meg az aggályait: az Index információi szerint a hadsereg bevetését és a gyerekekre vonatkozó különleges szabályok hiányát is kifogásolják, és a röszkei eseményekről is tájékoztatást kérnek.

2015. október 6., 13:50

Életének 94. évében, családja körében elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke kedden – tudatta a család nevében Gulyás András titkárságvezető az MTI-vel.

2015. október 6., 13:09

Élesen megosztotta a magyar médiát, hogyan kell és szabad megjeleníteni a menekülteket a sajtóban. Egyesek szerint lehetetlen objektíven, érzelmek nélkül tudósítani, míg mások úgy vélik: a sajtó megbukott, mert képtelen politikamentesen, humanitárius katasztrófaként bemutatni a helyzetet. És olyan vélemény is akad, hogy a válság végre kreativitást csalt elő az újságírókból. A menekülteket felrúgó operatőrnőtől dobbantunk.

2015. október 6., 10:48

A migrációs krízis megmozgatta a társadalom jobbik felét. Most, hogy a bevándorlók száma csökkenőben van (részben az egymás után épülő kerítések, részben az Európai Unió szervezettségének remélhető javulása miatt), ez a fajta öntevékenység lassan elveszíti aktualitását. De a segítők nem széledhetnek szét, az aktivitás nem szűnhet meg. Hiszen Magyarországon belül is sok a segítségre szoruló ember, egész családok élnek mélyszegénységben.

2015. október 6., 10:06

2015. október 6., 09:54

A Tarlós életveszélyben utaztatja a budapestieket a 3-as metrón – DK címmel megjelent írásunkkal kapcsolatban a BKV a következő közleményt juttatta el hozzánk.

2015. október 6., 09:40

A jog szempontjából a tudatosan kemény magyar politika legkényesebb részét a gyorsított eljárás alkotja. A tényállás megállapítása megbízható források szerint egyes esetekben 15-20 percet vesz igénybe, majd rögtön ki is mondják – az esetek többségében – a negatív ítéletet. Azaz a bíróságok nagy valószínűséggel nem a kellő gondossággal járnak el, állítja egy svájci jogászprofesszor.

2015. október 5., 22:33

Hogyan lehet élhetőbbé tenni a városi környezetet? – erre a kérdésre kínál választ a XIII. kerületi újlipótvárosi civilek által létrehozott Belső Kertek Csoport. Céljuk, hogy a szürke betonudvarok zöld kertekként szülessenek újjá, „szabadtéri nappalik” jöjjenek létre.

2015. október 5., 19:57

Pár nappal ezelőtt a Margit híd egyik talapzatán bukkant fel a simicskai megállapítás. Akkor a közterület-fenntartók villámgyorsan eltüntették a falfirkát, igaz, a pár méterre található másik – politikailag semleges – graffitit már nem pucolták le, az nem érte el az ingerküszöböt.

2015. október 5., 17:28

A Magyar Idők értesülése szerint összeállt Rogán Antal leendő Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter stábja.

2015. október 5., 17:19

A Fidesz által preferált orosz cég győzelme volt a metrófelújítási tender lényege, emiatt a kivitelezés megkezdésével már senki nem siet, noha a 3-as metró vonalán egyre gyakoribban a veszélyes helyzetek – közölte Gy. Németh Erzsébet, a Fővárosi Közgyűlés DK-s tagja.

2015. október 5., 14:02

2015. október 5., 14:02

2015. október 5., 14:02